Zenekar

Apollon Musagete Quartett



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szenzációs előadásaiknak köszönhetően az Apollon Musagete Kvartett igen gyorsan meghódította az európai zenei szcénát, a közönséget és a szaksajtót is beleértve, így nem csoda, hogy az ARD Nemzetközi Zenei Versenyén egy első és számos más díjjal is jutalmazták őket 2008-ban. A kvartett 2010-ben a berlini Philharmonie-ban mutatkozott be először a nagy nyilvánosságnak; nem sokkal később a bécsi Konzerthaus, valamint a Musikverein is őket választotta az Európai Koncerttermek Szövetségének "Rising Stars" nevű programjában való részvételre. A négyesfogat elsöprő sikereket aratott Európa legnevesebb koncerttermeiben, amelyek között ott találjuk az athéni Megaront, a kölni Philharmonie-t, a párizsi Cité de la Musique-ot, a brüsszeli Palais des Beaux Arts-t, a stockholmi Konserthusetet, az amszterdami Concertgebouw-t, valamint számos bécsi, luxemburgi és barcelonai fellépőhelyet. A BBC a 2012/13-as évadban a fiatal generáció legígéretesebb művészeinek választotta őket, amelyet követően végigturnézták az Egyesült Királyságot és felvételeket készítettek a rádió stúdiójában. Azt pedig csak nemrég jelentették be, hogy 2014-ben nyújtott teljesítményük alapján a kvartett elnyerte a Borletti-Buitoni ösztöndíjat.



A 2013/14-es szezonban a csapatot visszatérő vendégként üdvözölte a londoni Wigmore Hall, a New York-i Carnegie Hall, a lipcsei Gewandhaus, a párizsi Louvre, valamint a zürichi Tonhalle is. A közelmúltban ellátogattak a Luzern Fesztiválra, és ők játszottak a lengyelországi Lusławice falucska közelében található Krzysztof Penderecki Európai Zenei Centrum megnyitóján is.



Az Apollon Musagete rendszeresen együttműködik a világhírű Alban Berg Kvartett volt tagjaival, valamint olyan ismert művészekkel mint Angelika Kirchschlager vagy Martin Fröst. Több kamarazenei fesztiválon is részt vettek: a genfi Les Grand Interpretes, az Esterházy Vonósnégyes Fesztivál, a nantes-i La Folle Journée, valamint a frankfurti Alte Oper tematikus rendezvénye. Mindezek mellett pedig szimfonikus ciklusokban is részt vettek.

A tagok nagy hangsúlyt fektetnek a még élő zeneszerzőkkel való közös munkára is. A vonósnégyesek tradicionális repertoárja mellett számos kortárs szerző ajánlotta nekik valamelyik művét; ezek közül sok a kvartett spirituális mentorának tekintett Apolló személye köré íródott, és gyakran tartalmazzák a kvartett eredeti kompozícióit, a Multitude for String Quartet és az A Multitude of Shades című darabokat.



Bemutatkozó albumuk 2010-ben jelent meg az Oehms Classics sorozatban: a bécsi Radio Stephansdom a hónap lemezének választotta, az ORF pedig a Pasticcio-díjjal jutalmazta őket. A kvartett ezenkívül a BBC Szimfonikus Zenekarával közösen felvételt készített Martinů vonósnégyes concertójából, valamint Lutosławski, Penderecki és Górecki műveit is kiadták a Decca Classics keretében. Fenti lemezek mindegyike fényes fogadtatásban részesült a sajtóban.

A kvartett egy darabig intenzíven együtt dolgozott Tori Amos énekesnővel is "Night of Hunters" című albumán, amely 2012-ben elnyerte az ECHO Klassik-díjat.

Hozzászólások