Zenekar

Dirtmusic



Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

A Dirtmusic együttest a városi folk-blues iránti közös megszállottság jegyében hozta össze a Seattleből Ljubljanába költöző (Walkabouts-főnök) Chris Eckman, az egykor Bad Seeds-tag Hugo Race és a (Come-ból ismert) Chris Brokaw. Nevüket az ausztráliai Tim Winton azonos című regényéből kölcsönözték, mely az elveszett álmokról szól, meg arról, amit azokból a zene pótol. E három legenda számára nem keveset? Miután 2007-ben Dirtmusic címmel kijött az első lemezük, a mali Sivatag Fesztiválon egymásra találtak a tuareg bluest játszó Tamikrest zenekarral, majd velük készítették 2010-es B.K.O. című albumukat.


Hozzászólások

10/10
Nótárius 2019 okt. 03. - 00:38:31 10/10
A minapi koncertjük olyan bekészülő nyersességgel indult, hogy akár azt is hihettem volna: még csak a hangszereiket járatják be. Aztán egyre fokozódó ellenállhatatlansággal zúdult ránk a pszichedelikus, sámános érzetű vad lüktetés, és így egyre inkább a bensőnk legmélyét is átjáró zenei áradás hatása alá kerültünk. 
Az előadók pedig annyira eggyé lényegültek a zenéjükkel, hogy szinte a teljes önkívületig fokozódott átszellemültségük!

Hogy a közönség ne essen ki a transzba feszített hangulatból, a számaik közötti átkötő hangzásokkal, fellélegzésnyi szünetet sem hagytak!

Szóval, naggyon keményen zúztak! Feltétlen számon tartom őket, hogy ki ne hagyjam a legközelebbi szeánszukat!

(A teljes egyetértésemmel találkozó, érzékletes hozzáértéssel informatív értékelés a lentebbi idézetekben olvasható.)
10/10
Nótárius 2019 okt. 03. - 00:07:06 10/10
"Esetükben már a világzene címkét is szűknek érzem, mert amit játszanak az a tipikusan mindenhonnan kilógó muzsika. Túl egyedi, túl sok mindenből merítenek, túl szabadon keverik a hangszereket, az meg önmagában mennyire snassz lenne, ha csak „jó zene” lenne a meghatározásuk. Öntörvényű zenészek, akik nem keresik, csak megtalálják azokat a hatásokat, külső impulzusokat, amelyek még gazdagabbá teszik a stílusukat. A legszebb az egészben, hogy képesek olyan számokat írni, amelyek nyilvánvalóan gazdagon hangszereltek, de közben mégis jellemző rájuk minimalizmus, az egyszerűség."
Galgóczi Tamás
10/10
Nótárius 2019 okt. 03. - 00:05:23 10/10
"Egyfajta modern révülés, rengeteg gitárral, töredezettséggel, zaklatottsággal, politikus szövegekkel (ez egyébként Ertel együttesére, a BaBa ZuLára is jellemző), letisztultsággal. Igazi csendben üldögélős, befogadós, az egymásba fonódó dallamokat finoman cifrázó kompozíciókra, hipnotikus ismétlésekre, pszichedelikus pillanatokra, olyan léleksimogató estére, amitől a nézők egészen más lelkiállapotban és energiaszinttel mennek haza."
Galgóczi Tamás
10/10
Nótárius 2019 okt. 03. - 00:01:29 10/10
"Az Ümit Adakale által kezelt ütőhangszerek (darbuka, davul, bendir) biztosította, önmagukba forduló ritmusok nem csak stabilitást eredményeznek, hanem olyan alapot, amire nyugodtan pakolhatók a szövegek, az elektromos gitár, a saz, a többi hangszer, és mindazon elektronikus effektek, amikkel dúsítják ezt a muzsikát. Kedvenceim közé tartozik az albumnyitó „Bi De Sen Söyle”, mert rögtön bemutatja, mennyire fontos a saz jelenléte: keleti hangulatot eredményez, amit törökként azonosítok… Az album csúcspontja egyértelműen a címadó és egyúttal utolsó szám (Bu Bir Ruya), amely egy álmot jelképez, tele zajtöredékekkel, effektekkel, hangfoszlányokkal (károgás, stb.) – igazából ez csak ráerősít az addigi hangulatra. Révülünk, másállapotba kerülünk, abból a célból, hogy másként tekintsünk a világra, a menekültekre, a politikára, a határokra, az emberekre. A Dirtmusic úgy vegyíti nyugat és kelet zenéjét az ötödik albumán, hogy az kicsit elszállós, kicsit kísérletezős, kicsit alter lesz, egyszóval olyan izgalmas újdonság formálódik belőle, amit szívesen megnéznék élőben.”
Galgóczi Tamás