Zenekar

Hungarian FolkEmbassy



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

2011-ben Rosonczy-Kovács Mihály Junior Prima-díjas népzenész prímás (civil hivatásában lengyel–olasz politikai elemző) által alapított Hungarian FolkEmbassy életrehívásának elsődleges célja az volt, hogy a magyar diplomácia sarkalatos üzeneteit a népzene segítségével közvetítse. „Úgy véljük, a művészi élmény hozzájárul a konferenciákon, sajtótájékoztatókon, közleményekben hangsúlyozott gondolatok elfogadtatásához, közkinccsé tételéhez.”


Az együttes mottója Kodály Zoltántól származik: „Aki nem tartozik egy nemzethez, az nem tartozhat az emberiséghez.” Hivatásuk fő pillérei a következők: a közép-európai nemzetek közös kulturális vonásainak, valamint a magyar kultúra európai beágyazottságának felmutatása, továbbá a cigányság magyar kultúrában betöltött szerepének aláhúzása. Emellett a zenekar törekszik arra, hogy részt vállaljon a táncházmozgalom és az értelmiség kapcsolatának erősítésében. Minden hónap utolsó szerdáján tartanak klubestet a Fonóban.
Az utóbbi években három kontinens tizenkét országában koncerteztek, köztük a milánói Expo megnyitóján, Hongkongban, Taipeiben, Ottawában, Indonéziában. A szintén Junior Prima Díjas Kubinyi Júlia énekessel 2013 óta dolgoznak együtt. A zenekar harmadik lemezét, „Báthory-Balassi-Bem-Balatonboglár – népzenével és régi zenével a magyar–lengyel barátságról” címmel 2021. októberében a Varsói Rádióban mutatta be.


Rosonczy-Kovács Mihály – hegedű, próza
Könczei Bálint – brácsák
Jobbágy Bence – cimbalom
Lakatos Dávid – bőgő


állandó közreműködők:
Andrejszki Judit – csembaló, ének
Kubinyi Júlia – ének
Bede Péter – szaxofon
ifj. Szerényi Béla – tekerő, furulya, tánc


Hozzászólások