Zenekar

Tarsoly Zenekar



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A zenekar több éves ismeretség és együtt zenélés után alakult 2010-ben. A bandát 17 és 21 év közötti fiatalok alkotják, akik váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola volt- és jelenlegi hallgatói. 2010 májusában különdíjat kaptak a Földváry Miklós népzene versenyen, majd 2010 októberében Nívó-díjat a bonyhádi Országos Népzene Versenyen.

Rendszeresen tartanak táncházakat Vácon és tánccsoport kísérettel is foglalkoznak. Fontosnak tartják hagyományaink megőrzését, ápolását és kultúránk kincseinek átmentését a következő nemzedék számára. Repertoárjukban szerepel kis-magyarországi és erdélyi népzene egyaránt.



A zenekar tagjai:

Benkő Dóra Rózsa - ének

Bencze Mátyás - hegedű

Oberhofer Előd Csenger - 2. hegedű

Margetán Máté - klarinét

Böröcz Balázs - brácsa

Fodor Bence - nagybőgő

Jobbágy Bence - cimbalom

Vélemény: