sPORT

Spanyolország az első címvédő - az Eb-k története 3. rész

Bár 2000-ig Olaszország és az NSZK is nyert már két-két labdarúgó Európa-bajnokságot, egyik csapatnak sem sikerült két egymást követő kontinensviadalon nyernie. Erre egészen 2012-ig kellett várni.

De ne szaladjunk ennyire előre, a XXI. század első Európa-bajnokságát Portugália rendezte meg, a torna nyitómérkőzését és a döntőt is Portugália valamint Görögország játszotta. Az Eb színvonalára jellemző, hogy a “rossznyelvek” szerint a két mérkőzés között a többi találkozót le sem kellett volna játszani.

A portugál-görög nyitányon Jórgosz Karagúnisz, akkor az Internazionale középpályása szerezte a vezető találatot, majd Ángelosz Baszinász büntetőből volt eredményes. Cristiano Ronaldo a 93. percben már csak szépíteni tudott.

A gyenge színvonalú találkozó után a görög és a portugál szurkolók sem adtak volna egyetlen petákot sem azért, hogy ez a két gárda egyaránt bejut a fináléba.

A folytatásban a görögök 1-1-es döntetlent játszottak Spanyolországgal, majd kikaptak Oroszországtól, így lényegében az oroszokat és a spanyolokat egyaránt legyőző portugálok vitték tovább a hellén csapatot a legjobb 8 közé. Az egyformán záró görög és spanyol csapat között még a gólarány is azonos volt (nulla), ám a több rúgott gól (4-4) a görögök mellett szólt a spanyolokkal (2-2) szemben.

Talán ekkor vetődött fel az a gondolat a nemzetközi labdarúgásban, hogy ezeken a tornákon minden döntetlen után büntetőrúgásokkal kellene eldönteni a “győztes” kilétét, ám ilyen szabályt azóta sem vezetett be az UEFA.

Hasonlóan kacifántos volt a helyzet a C csoportban, ahol három gárda is 5 ponttal végzett, a jobb gólarány a dánoknak és a svédeknek kedvezett, míg Olaszország kiesett. A 3. fordulóban a dán-svéd összecsapáson nem véletlenül született 2-2-es döntetlen, Jon Dahl Tomasson duplájával még a 88. percben is vezetett Dánia, ami akkor még a svédek mellett az olaszok továbbjutását jelentette volna. Ám Mattias Jonson találata után kiesett Olaszország és csoportelsőként jutott tovább Svédország.

A D csoportban Németország betlizett, a hollandok elleni 1-1-es döntetlen után nem bírtak Lettországgal sem (0-0), végül 1-2-re kikaptak Csehországtól. Milan Baroš, akkor a Liverpool csatára mind a három csoportmérkőzésen betalált, majd a negyeddöntőben duplázott Dánia ellen is, így öt góllal Baroš lett a torna gólkirálya.

A legjobb nyolc között a svéd-holland összecsapáson nem született gól, Robbenék végül 5-4-re nyerték meg a büntetőpárbajt. A Portugália-Anglia mérkőzésen 2-2-es döntetlen után következhettek a tizenegyesek, a luzitánok 6-5-re nyerték meg a párharcot.

A defenzív görög futball az egyenes kieséses szakaszban 1-0-ra győzte le a franciákat, a cseheket és végül a torna csattanójaként a portugálokat is. A görög hősköltemény nemzeti hőse Ángelosz Hariszteász lett, aki a fináléban győztes gólt szerzett Portugália ellen. Így aztán azóta július 4-e Görögországban is nemzeti ünnep.

2008-ban ismét egy közös rendezésű Európa-bajnokság következett

Ausztria és Svájc alaposan kitett magáért. A hollandok, a horvátok és a spanyolok is 3-3 győzelemmel kezdtek, ám végül csak a hispánok jutottak be a legjobb négy közé.

A negyeddöntőben Németország 3-2-re legyőzte Portugáliát, míg a másik három találkozó egyaránt hosszabbításba torkollott. Oroszország a ráadásban szerzett két gólt Hollandia ellen, míg a törökök a horvátok ellen, a spanyolok pedig az olaszok ellen nyerték meg a büntetőpárbajt.

Emlékszem a spanyol-olasz negyeddöntőre fotós kollégámmal aznap érkeztünk Bécsbe, mivel a találkozó 120 perc tömény unalom volt, így sokkal érdemesebb beszámolni a napközbeni történésekről. Az adidas nemzetközi sajtótájékoztatóján igaz, hogy egy órát kellett várni Zinedine Zidane-ra, ám megérte, a francia világsztár bő terjedelemben válaszolt az újságírói kérdésekre. Sőt, Zizou a press konferencia után futballcipőt húzott és beállt egy kispályás mérkőzésre. A helyszínről leadtuk a tudósítást a Sportfórum.hu-nak, majd nyakunkba vettük a várost, olasz és spanyol szurkolói hadak hömpölygésével jutottunk el az Ernst Happel Stadionhoz.

Az elődöntőben Németország 3-2-re nyert Törökország ellen, Bastian Schweinsteiger és Miroslav Klose egy-egy találatára még érkezett török válasz, ám végül Philipp Lahm győztes gólt szerzett a németeknek. A fináléban azonban elbukott a Nationalelf, a döntő egyetlen találatát Fernando Torres szerezte a 33. percben.

 

2012-ben Lengyelország és Ukrajna volt az Európa-bajnokság házigazdája

Ezúttal a címvédő Spanyolország és Olaszország azonos csoportba került. A gdanski mérkőzésen négy percen belül előbb Antonio Di Natale, majd Cesc Fábregas volt eredményes (1-1). Ki gondolta volna, hogy a fináléban ismét összetalálkozik Squadra Azzurra és a La Furia Roja.

A folytatásban Fernando Torres ott folytatta, ahol négy évvel korábban Bécsben befejezte, a “Kölyök” duplázott Írország ellen, de betalált David Silva és Fábregas is.

A negyeddöntőben Portugália Cristiano Ronaldo egyetlen találatával győzött Csehország ellen, Németország 4-2-re nyert Görögország ellen, míg a spanyol-francia összecsapáson Xabi Alonso duplázott. Olaszország Angliával játszott 0-0-ás döntetlent, végül Pirlóék nyerték meg a büntetőpárbajt.

Az elődöntőben a spanyolok nyertek büntetőkkel Portugália ellen, a másik ágon Mario Balotelli duplázott az olasz-német rangadón.

Óriási várakozás előzte meg a a kijevi döntőt, ahol végül a spanyolok lemosták a pályáról az olaszokat. Gólt szerzett David Silva, Jordi Alba, Fernando Torres és Juan Mata is.

A spanyol aranygeneráció ráadásul a két Európa-bajnokság között 2010-ben megnyerte a dél-afrikai világbajnokságot is, azaz Iniestáék zsinórban három világversenyt nyertek meg.

A folytatás 2016-ban Franciaországban következett…

Az Eb-k történeteinek első részét itt, második részét itt érheti el.