sPORT

Szenzáció Wimbledonban! Fucsovics Márton a legjobb nyolc között!

A teniszpályákon nem adják könnyen a sikert, hosszú évek, sokszor egy évtized kemény munkája kell ahhoz, hogy egy profi játékos a négy Grand Slam torna egyikén bejusson a legjobb négy közé. Ezek közül is talán a nem hivatalos füves pályás világbajnokságnak helyt adó Wimbledon a legpatinásabb verseny.

Az első számú magyar teniszező, Fucsovics Márton évek óta kergeti a nagy álmot, a nyíregyházi játékos tudása és tehetsége révén helyet követelhet magának a világ legjobb húsz játékosa között és onnan már csak egyetlen lépés a TOP10.

Fucsovics korábban az Ausztrál Openen kétszer (2018, 2020), míg a Roland Garroson (2020) egyszer jutott be a legjobb 16 közé, de a nagy áttörés váratott magára. Melbourne-ben 2018-ban és 2020-ban is Roger Federer jelentette a végállomást, míg tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében Andrej Rubljov jelentette Fucsovics számára a végállomást.

 

Fucsovics Márton / Forrás: Getty Image

 

Idén Wimbledonban a világranglistán 48. helyen álló magyar játékos a 19. helyen kiemelt Jannik Sinner elleni négy játszmás győzelemmel kezdett úgy, hogy Fucsovics szetthátrányból fordított. A második fordulóban a cseh Jiri Vesely a második játszmában feladta a mérkőzést. A magyar teniszező legjobb 32 között a 9. helyen kiemelt Diego Schwartzman ellen nyert ismét négy játszmában.

A legjobb 16 között idén ötödször rendeztek Fucsovics-Rubljov összecsapást

Az elmúlt időszakban nem sok babér termett a nyíregyházi teniszezőnek, ugyanis Rubljov legutóbbi négy lejátszott mérkőzésük mindegyikét megnyerte, az utolsó kettőt simán.

Grand Slam-tornán tavaly ősszel a Roland Garroson találkoztak, akkor Rubljov négy játszmában győzött. Fucsovics korábban kétszer nyert riválisa ellen: 2017-ben a Davis Kupa világcsoportba jutásért vívott sorsdöntő találkozón 3:2-re, a 2016-os barcelonai viadal selejtezőjében pedig 2:1-re.

Nyolcadik csörtéjükön a magyar játékos nagyszerűen kezdett, azonnal brékelt, és mivel adogatóként végig magabiztosan és taktikusan teniszezett, a szett végén bemutatott újabb fogadósikerrel magabiztosan került előnybe.

A második szettre magára talált a világranglistán hetedik orosz játékos, fogadóként egyre hatékonyabban játszott, és 1:1-nél a mérkőzés során először el is vette Fucsovics szerváját. A magyarnak ugyan 2:3-nál négy bréklabdája volt, de Rubljov nagyszerű szervákkal ezeket mind hárította, majd kisvártatva kiegyenlítette az összetett állást.

A harmadik felvonásból egyetlen játékot tudtak lejátszani, amikor elkezdett szemerkélni az eső

Azonban néhány perces kényszerpihenőt követően folytatni tudták a mérkőzést. Fucsovics adogatóként újfent magabiztos teljesítményt nyújtott, de mivel Rubljov is alig hibázott a szervái mögött, 4:4-ig fej fej mellett haladtak. Ekkor a magyar játékos négyet rontott, közte egy kettőshibája is volt, riválisa pedig a megingást kihasználva megfordította a találkozót.

Fucsovics Márton / Forrás: Getty Image

 

A negyedik szett elején Fucsovics rögtön el tudta venni Rubljov adogatását, és mivel az orosz játékos rengeteget hibázott, a 29 éves magyar játékot sem veszítve besöpörte a játszmát.

A döntő felvonás sorozatban a hetedik, a nyolcadik, majd a kilencedik megnyert Fucsovics-játékkal kezdődött,

A magyar teniszező tenyeressel és fonákkal is nyerőket ütött

Rubljov pedig csak kereste korábbi önmagát, szemmel láthatóan alig akarta elhinni, ami történik. Fucsovics 3:0-s vezetését követően az orosz rivális előbb hozta a saját adogatójátékát, majd brékelt, egyenlítenie azonban nem sikerült, mert adogatóként újfent gyengén teljesített.

A magyar teniszezőnek így még két szervajátékra volt szüksége a sikerhez: az elsőt könnyedén hozta, a másodikban ugyanakkor az utolsó pontig egyetlen első adogatása sem volt jó, így Rubljov bréklabdáig is eljutott. Fucsovics ezt egy hosszú labdamenetben hárította, mérkőzéslabdához jutott, majd egy testre menő első szervával megnyerte a 2 óra 44 perces összecsapást.

“Nagyon akartam ezt a győzelmet, lassan lebontottam Rubljov ellenállását. Nem hiszem, hogy fejben erősödtem a tavaszi mérkőzéseinkhez képest, de ma én voltam jobb passzban. Nagyon nehéz őt megverni bárkinek, átkozottul jó játékos” – nyilatkozta a találkozó után az MTI-nek Fucsovics Márton.

A magyar éljátékos kifejtette: úgy érezte, ma jobb volt az orosznál és örül, ha ez kívülről is így látszott. A 6:0-ra megnyert negyedik játszmával kapcsolatban azt mondta, egészen irreális eredmény, amiről nem is akar beszélni.

“Egyszer volt Budán kutyavásár” – tette hozzá.

füves pályával kapcsolatban kifejtette, szeret és tud is ezen a borításon játszani, számított rá, hogy egyszer majd itt is “elsül” a keze.

Magyar teniszező legutóbb Szávay Ágnes révén a 2007-es amerikai nyílt bajnokságon játszhatott negyeddöntőt Grand Slam-tornán, a férfiaknál Gulyás István 1971-ben, Taróczy Balázs pedig 1976-ban és 1981-ben a Roland Garroson jutott egyesben a legjobb nyolc közé.

Fucsovicsra a nyolc között a világelső Novak Djokovics vár majd szerdán: a nyíregyházi játékos ezzel kapcsolatban azt mondta, próbálja majd a legjobbját nyújtani, és ha ez sikerül, akkor nyerni fog három szettben.

“Valami azért simán közbejöhet, például, hogy ő is a legjobbját nyújtja. Akkor viszont nem tudom mi lesz” – jegyezte meg tréfásan Fucsovics.

Wimbledonban legutóbb – még 1948-ban – Asbóth József jutott el magyarként a negyeddöntőig. Az egykori játékos családja sporthagyatékának örzője és képviselője az MTI-nek küldött üzenetben gratulált Fucsovicsnak, családjának, edzői csapatának, és mindazoknak, akik az útját egyengették és sikereit megalapozták.

“Fantasztikus eredménynek lehettünk tanúi a tenisz szentélyében, ahol Marci egyszer már bizonyította, hogy kivételes tudású játékos. Akkor a juniorok között hódította el a győztesnek járó trófeát, most három mérkőzésnyire került attól, hogy ugyanezt tegye a felnőtt mezőnyben” – áll a közleményben, amely emlékeztet rá: Fucsovics Asbóth és Kehrling Béla (1929) után a harmadik magyar férfi játékos, aki negyeddöntőbe jutott Wimbledonban.

Fucsovicsra a nyolc között a világelső Novak Djokovics vár majd szerdán.

Wimbledon, nyolcaddöntő

Férfiak:

Fucsovics Márton-Andrej Rubljov (orosz, 5.) 6:3, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3

Forrás: MTI/SportXpert.hu