A Campus Fesztiválnak is fontos a Gyermekklinika és a Stadion-teltház

A debreceni Campus Fesztiválról ismét elmondható, hogy nem csak kizárólag a jó nézőszám és a programok sikere a legfontosabban, hanem az is, hogy másoknak segíthessen. Az elmúlt években mindig valami fontos és jó ügyet képviseltek a szervezők, mindezt anyagi értelemben is kifejezték a 11 éves fesztivál szervezése során.

Nem volt kérdés, hogy most Tőzsér Dániel mellé álljanak a szervezők és ők is csatlakozzanak a Debrecen játékosának tegnapi felajánlásához.
A Campus Fesztivál szervezői egymillió forintot adományoznak a Debreceni Egyetem
Gyermekklinikájának, amennyiben teltház lesz szombaton a Debrecen-Ferencváros
mérkőzésen a Nagyerdei Stadionban. A felajánlástól azt remélik a kezdeményezők, hogy
plusz motivációt jelent majd a szurkolóknak, érdeklődőknek hogy kilátogassanak a meccsre,
és saját szórakozásuk közben hozzájáruljanak a beteg gyerekek gyógyításához. Bíznak abban
is, hogy más cégek és szervezetek is csatlakoznak felajánlásaikkal az akcióhoz, akár azzal is,
hogy dolgozóik között szervezik az esemény meglátogatását!