A Cirkuszfesztivál különleges és egyedi műsorral nyitott

2018. január 9-én, 19:00 órakor a Fővárosi Nagycirkuszban az A műsorral kezdődött a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál hivatalos szakmai programja.

A műsor nyitóképeként a Hortobágyi Károly-díjas és Monte Carlo-i Arany Bohóc-díjas artista, Richter Flórián és fia, Kevin mutatták be lovasakrobata számukat, amivel Philip Astley, a modern cirkusz atyja előtt tisztelegtek, majd a Hortobágyi Károly-díjas Rippel fivérek léptek fel „handstand a levegőben” számukkal. A fesztiválon fellépő nemzetek zászlóit a Baross Imre Artistaképző növendékei mutatták be.

Richter Flórián / Urbán Ádám

Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója köszöntőjében elmondta, "most Budapestre figyel a cirkuszvilág! Hét napig 20 ország 165 művésze, több mint 30 cirkuszigazgató és manager ünnepel velünk."

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője beszéde után Pro Cultura Hungarica díjat adományozott Endrész László artistaművész, cirkuszigazgató részére, a cirkuszművészet terén kifejtett hosszú évtizedes munkássága, a magyar cirkuszművészet és artistaművészet népszerűsítése, hagyományainak megőrzése, valamint a fiatal artistatehetségek támogatása elismeréseként. A hosszú ideje Angliában élő művész elmondta, hogy magyar szavakkal ki sem tudja fejezni, mit jelent számára ez a díj.

"A" műsor / Urbán Ádám

A fesztivál házigazdái Ungár Anikó bűvész, előadóművész és Maka Gyuszi, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja voltak.

A műsorban felléptek:  

A kubai Las Bellas Chicas csoport kínai rúdszámukkal, a mexikói Duo Cardio perzsa számukkal, az orosz Without Socks bohóctrió, az argentin Agustín Viglione buborékszámával, a kubai Duo Solys handstand számukkal, a mongol Nomuna csoport hand voltige számukkal, a cseh Duo Supka zsonglőrszámukkal, a magyar Fehér Ádám és Kassai Benjámin kínai rúdszámukkal, a lengyel bűvész Rafał Walusz, az üzbég Hametov Family gurtniszámukkal, valamint a kínai Chinese National Acrobatic Troupe diabolo számukkal.

"A" műsor / Urbán Ádám

A nívós zsűrit nem kisebb résztvevők alkotják, mint:

Fabrice Becker, a kanadai Cirque du Soleil kreatív igazgatója; Paul Bernhard, az osztrák Circus Roncalli igazgatója; Peter Dubinsky, a Firebird Productions tulajdonosa; Endrész László, az angliai Blackpool Tower Circus igazgatója és producere; Elisa van der Meiden, a német Stardust BV Presentatrice casting directora; Fabio Montico, az olasz Nemzetközi Cirkuszfesztivál igazgatója; Sun Lili, a Kínai Nemzeti Cirkusz kreatív igazgatója, és a Beijing Akrobataiskola igazgatója; valamint Lyudmila Shevchenko, a kijevi Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója. A zsűri elnöke Eugene Chaplin, a Vevey Comedy Festival elnöke, a kanadai International Circus Festival of Vaudreuil-Dorion tanácsadója.

Másnap, január 10-én, 19:00 órakor a B műsort mutatjuk be a Fővárosi Nagycirkuszban, miközben ugyanebben az időpontban a Nemzeti Színházban a Gobbi Hilda Színpadon az odesszai Maski Theatre tart előadást Maski Cubed címmel.

Forrás: Sajtóanyag

Kövessen minket a Facebookon!

Parkoló Parádé
2018. május 25. Parkoló Parádé

A TotalCar rendezvénye vasárnap!