Kendrick Lamar és Lykke Li: Sziget szerdai ajánló

Napjaink egyik legnagyobb világsztárja lép fel ma a nagyszínpadon, Kendrick Lamart a rajongói a hiphop királyaként tartják számon, előtte pedig a több éves hallgatás után visszatérő svéd indie szirén, Lykke Li melegíti a közönséget.

Kendrick Lamar

Szerda 21:30, Nagyszínpad

 

Az idei Sziget egyik legnagyobb durranása a mindenfele egekbe magasztalt Kendrick Lamar, aki az új, trapes hiphopsztárokkal együtt nőtt ki a földből, de egészen más irányba indult el. Zeneileg egy sokkal lazább, R’n’B-s, soulos, verselős vonalat képvisel. Ez alól épp a legismertebb száma, a HUMBLE a kivétel, és az erőteljesebb darabok közé tartozik a DNA is, de általában nem ezért, hanem az okos, a tudatosan felépített és szépen pörgő szövegéért szeretik. A legnagyobb példaképei Tupac, Notorious B.I.G., Jay Z, Nas, Eminem és Eazy-E, ami már önmagában sokat elárul róla.

Snoop Dogg 2011-ben őt nevezte a West Coast új királyának, és nem sokkal később Dr. Dre karolta fel. Dre kiadójánál jelent meg a második albuma, amiért több Grammy-díjra jelölték. Akkor még nem nyert, de azóta összesen tizenkettő Grammyt gyűjtött be, vannak közös számai Rihannával, Taylor Swifttel, a U2-val, SZ-val, Snoop Doggal és Asap Rockyval. Újabban már csak egyszerűen a hiphop királyának nevezik, és ő is gyakran utalgat úgy saját magára, mint a legnagyobb élő rapperre. Az mindenesetre statisztikák által bizonyított tény, hogy a jelenlegi populáris zenében utazó előadók közül ő kapja a legtöbb pozitív kritikát az albumaira.

 

 




Stormzy

Szerda 17:45, Nagyszínpad

 

Ghánai származású, Londonban élő rapper jelenleg a sötét hangzású, velejéig angol grime egyik legismertebb képviselője. Sokáig csak freestyle-okat töltögetett fel a netre, tavaly jelent meg az első stúdióalbuma, a Gang Sings and Prayer, amibe rengeteg energiát belerakott. Ez meg is térült, mivel ez lett az első grime album, ami első helyre került a legnépszerűbb brit albumok listáján. Ő volt a legnagyobb nyertes a 2018-as Brit Awards-on az idei Szigeten szintén fellépő Dua Lipa mellett, övé lett az év albuma, és őt választották meg a legjobb férfi előadónak.

Bár az édesanyja, aki az egyik videoklipjében is szerepel, azt szerette volna, ha valami rendes foglalkozást választ, és doktor vagy jogász lesz belőle, mostanra talán megbékélt azzal, hogy rapper lett a gyerekből. A majdnem két méter magas Stormzy csak 24 éves, és öt évvel ezelőtt még egy olajfúrótornyon dolgozott projektmenedzserként, ezért ha rádióba hívták, betegszabadságot vett ki. A grime már egészen fiatal korától vonzotta magához, tízéves volt, amikor kijött Dizzee Rascal Boy On The Corner című száma, és ennek hatására már 11 éves korától rappelni kezdett.



 





Lykke Li

Szerda 19:30 , Nagyszínpad

 

A pop és az indie között ingadozó svéd énekesnő az interneten befutott művészek egy korai generációjához tartozik, ő még a Myspace-re töltötte fel az első számait a kétezres évek elején. A zenei témákkal foglalkozó blogok már ekkor felkapták rá a fejüket, de a szélesebb közönséget csak 2007-ben babonázta meg a Little Bit című számával, ami olyan intim közelségbe hozza, hogy az ember úgy érezheti, hogy a nappalijába tévedt be egy jól sikerült buli után. A legismertebb száma az I Follow Rivers és 2013-ben vendégénekesként szerepelt David Lynch második albumán. Likke Ly-ként aztán évekre visszavonult, 2014-ben adott ki utoljára albumot, az utolsó, 2015-ös ausztráliai fesztiválfellépését betegségre hivatkozva mondta le.

Ezután hippi rockot játszott a LIV-ben, amit a Miike Snow és a Peter Bjorn and John nevű svéd indiepop együttesekkel közösen alapított, tavaly pedig Terrence Malick Song to Song című filmjében Ryan Goslinggal zenélt, énekelt és esett szerelembe Texasban. Lykke Li idén májusban bukkant elő újra egy iPhone-os videoklippel, amit ráadásul vertikális állásban vettek fel, és a merészebb pillanataiban a művészi kísérleti amatőr pornót súrolja. A hozzá tartozó album, a “so sad so sexy” idén júniusban jelent meg, és az álmodozós pop után a traphez és az R’n’B-hez közelített benne, miközben marad a saját maga által megteremtett műfajon belül. Az album “hard rain” című számához is készült videó, ez már a klasszikus eszközökkel, és mind a kettőben ugyanaz a svéd-marokkói festő alakítja az énekesnő szerelmét, merthogy mind a kettő szerelmes szám, ahogy Lykke Li számai általában.

 

 




Clean Bandit

Szerda, 16:00, Nagyszínpad

 

Aki csak a Rather Be és a Rockaby című house-os slágerszámaikat ismeri, nem feltétlen gondolná, hogy a Clean Banditet egy klasszikus zenei képzéssel bíró vonósnégyes tagjai alapították, akik a közönségnek Bachot játszottak, de előadás után inkább Arcade Fire- és Craig David-számokat pengettek. A Clean Bandit akkor született, amikor összeakadtak két producerrel, akik megkérték őket, hogy játsszák el az egyik house számukat. A Rather Be-ért Grammy-díjat kaptak két éve, és már tavaly felléptek volna a Szigeten, de az elmaradt koncertet idén pótolják.

 

 

 

A Sziget első napján még nem minden helyszín üzemel, a nagyszínpad mellett a Telekom Colosseum, az Európa színpad, a Volt Fesztivál színpad, az Afro-Latin-Reggae falu, a Budapest Park színpad, a színház- és táncsátor, a Magic Mirror, a kétféle Cöxpön helyszín és még pár kisebb színpad indítja már szerdán a bulit.