5 látványos sorozat a történelemről, ami tökéletesen kiegészíti a távoktatást

Bár a tanárok és a diákok közvetlen kapcsolattartását nem pótolja, a történelmet újszerűen és átélhetően megmutató, látványos animációkat felvonultató sorozatok segíthetnek fenntartani, sőt akár fokozni a diákok érdeklődését a múlt iránt. Szóval nem a könyvek helyett, de mellettük mindenképp érdemes belekukkantani a HISTORY2 válogatásába.

Hogy nézett ki egy ókori metropolisz, miként zajlottak az ókori ostromok? Hogy alakult ki a mezőgazdaság, az orvostudomány vagy a csillagászat? Hogyan alapozták meg a tudományos ismereteket az ókori Hellász elméi? A HISTORY2 válogatásában az egész család találhat izgalmas és roppant informatív tartalmakat, melyek első körben az ókori világ rejtelmeire fókuszálnak.

Honnan származik? – Technológia- és tudománytörténet Kínától a majákig

Az ókori kínaiak például jóval a nyugati világ előtt fejlett mezőgazdasági technikákat alkalmaztak. Sok mindent, amit a modern orvostudomány szerves részének gondolunk, az ókori egyiptomiak vezettek be több, mint ötezer évvel ezelőtt. Az ókori világ legbámulatosabb csillagászai a maják, hajóépítői pedig a görögök voltak. A „Honnan származik?” című műsor a mai természetesnek vett technológiák több ezer éves eredetét tárja fel.
Honnan származik? Szerda esténként 21 órától a HISTORY2 műsorán, ismétlések napközben az egész héten.
Következő epizód: Ókori Egyiptom: modern orvostudomány

 

Történelmi Top 10 – Az ókor legjei: metropoliszok, találmányok, ostromok

A ragyogó Rómától a hihetetlen kínai Hszianig minden nagy ókori birodalomban van egy központi metropolisz, ahonnan irányították a terjeszkedést, és ahol sok ezer ember élte a városlakók mindennapi életét. Melyik volt a tíz leghíresebb? Az Archimédesz alkotta halálsugártól a Heron önműködő ajtóiig, melyik 10 ókori görög találmány volt a legfejlettebb? A Történelmi Top 10 minden epizódja egy-egy téma köré csoportosítva mutatja be az ókori világ tíz-tíz vívmányát a leghalálosabb fegyverektől a legpusztítóbb ostromokig.
Történelmi Top 10. Március 22-ig minden este 19:30 órától a HISTORY2 műsorán, ismétlések napközben.

 

Lehetetlen ókori találmányok – IV. Ptolemaiosz anyahajójától Hérón gőzgépéig

Egy ókori feltaláló olyan ágyút alkotott, amely a gőz erejével lőtte ki lövedékét. IV. Ptolemaiosz olyan csatahajót épített, mely bizonyos szempontból talán bámulatosabb volt napjaink anyahajóinál. Arkhimédész tükrének halálsugaraka felgyújtotta az ellenség hajóit. Nemcsak a pusztításban jeleskedtek a görögök: Philón megalkotta az első „robotot”, Ktészibiosz a pneumatikával kísérletezett, Alexandriai Hérón pedig a gőzgép mellett feltalálta az ételautomatát is.
Lehetetlen ókori találmányok. Szombat esténként 21 órakor a HISTORY2 műsorán, ismétlések napközben.
Következő epizód: Végső fegyverek, március 21.

 

A Biblia titkai – Szentírás a történelem tükrében

Milliárdok szemében Jézus a messiás, és tanításai nyomán világvallás jött létre. Szinte minden, amit róla tudunk, a négy evangéliumon alapul, de vajon mennyire pontosak ezek a szent szövegek – és miért mondanak ellent egymásnak? Az Ígéret Földjét, amelyért évezredek óta véres harcok zajlanak, valóban Isten ajándékozta a kiválasztottaknak? Hiányoznak-e fejezetek a Bibliából? Ha igen, ki döntötte el, hogy mi maradhat benne? A sorozat történettudomány eszköztárával vizsgálja a szent könyvet, és keresi a választ ezekre a kérdésekre
A Biblia titkai. Március 22-től 27-ig minden este 19:30 órakor a HISTORY2 műsorán, ismétlések napközben.


Az emberiség – Mindannyiunk története - Róma, pestis, Újvilág:történelmünk sarokpontjai egyben

Az ambiciózus sorozat a tűzcsiholás elsajátításától az atomkorig követi nyomon, hogy vált százezer, az afrikai szavannán vadászó és gyűjtögető emberből hétmilliárdos, globális civilizáció. Látványos képsorok és animációk mutatják meg a közös történelmünkre legnagyobb hatással bíró eseményeket és folyamatokat. Hogyan terjesztette el a kultúránk alapjait képező eszméket a Római Birodalom? Hogyan született világvallás Jézus halálból? Milyen pusztítást vitt végbe a pestisjárvány a középkori Európában?
Az emberiség – Mindannyiunk története. Március 19-től 30-ig szombat és szerda kivételével minden este 18 órakor a HISTORY2 műsorán, ismétlések napközben.