A következő LeBron Jamest keresi a Rapcity

Hátrányos helyzetű fiatal sportolóknak indít ösztöndíjprogramot Buza Dániel sneakerszakértő és csapata. A Rapcity alapító-tulajdonosa a pályázók közül öt feltörekvő kosárlabda-tehetségnek fejenként 250 ezer forint értékben biztosít sporteszközt.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy a nehéz körülmények között élő fiatalok egyenlő esélyekkel léphessenek pályára a járványhelyzet megpróbáltatásai ellenére is. A Rapcity ösztöndíjára 2020. november 25-ig várják a jelentkezéseket, az eredményhirdetésre pedig december 1-jén kerül sor.

Buza Dániel és csapata nehéz anyagi körülmények között élő sportolókat támogat. Ösztöndíjprogramjuk keretében olyan fiatalokat jelentkezését várják, akik kiváló szorgalmi és tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, aktívan sportolnak az ország valamelyik kosárlabdacsapatában, de a pandémia okozta körülmények miatt nem tudnának új cipőt vagy mezeket vásárolni a kosarazáshoz.


A pályázóknak a jelentkezéshez november 25-ig egy kérdőívet kell kitölteniük, valamint az osztondij@rapcity.hu címre küldött e-mailben csatolniuk kell az iskolai, illetve a nyelvvizsga-bizonyítványuk másolatát, a sporteredményeiket igazoló dokumentumokat, ajánlóleveleiket és esetleges videós bemutatkozó anyagukat is.

Amennyiben a jelentkező nem töltötte még be 18. életévét, az érvényes pályázathoz egy aláírt szülői hozzájárulási nyilatkozatra is szükség van. A pályázatok elbírálására a Rapcity csapata egyedi pontrendszert dolgozott ki. A nyertesek nevét a jelentkezések kiértékelése után december 1-jén hirdetik ki. Minden további információt itt találunk.


Buza Dániel közvetlen környezetében is megtapasztalta, hogy a koronavírus-járvány sok családot hozott rossz anyagi helyzetbe.

„A kosárlabdázás történetében sok fiatal tehetségnek jelentett kiutat a sport a nehéz életkörülményekből,

ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a saját eszközeinkkel mi is tegyünk a fiatalokért. Az első, 2021-es Rapcity Ösztöndíj Programban professzionális sportfelszerelést biztosítunk öt fiatal kosaras számára, akiknek így a családi nehézségek ellenére sem kell lemondaniuk a kosárlabdázásról – mondta a sneakerszakértő.


(via ACG Pro)