Cipősdobozokat gyűjt az Almásy-kastély

Bár a koronavírus-járvány miatt nem fogadhat látogatókat, idén is cipősdoboz gyűjtőpontként működik a gyulai Almásy-kastély.

A Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez csatlakozva az egykori főúri épület november 30. és december 18. között várja a a rászoruló gyermekeknek szánt ajándékokat. A csomagokat előzetesen egyeztetett időpontban lehet leadni, munkanapokon. Az adományozók a 70/701 8269-es telefonszámon tudják egyeztetni, milyen időpontban érkeznek a kastélyhoz, így nem kell hosszú perceken át várniuk, hogy észrevegyék az érkezésüket.

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

 

„Ahogyan az elmúlt években, most sem csupán gyűjtjük a cipősdobozokat, hanem ismertségünket kihasználva

igyekszünk minél többeket rávenni az adományozásra.

Igaz, nagymértékben romlottak a gyűjtés feltételei, mégis természetes volt, hogy idén is segítjük a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezését” – közölte Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgatója. A segítség pedig végtelenül egyszerű: egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt kell megtölteni ajándékokkal.

A doboz tartalmazhat

mesekönyvet és ifjúsági könyveket, színezőt, játékot, sporteszközt, higiéniai felszerelést, édességet, íróeszközt és egyéb iskolai felszereléseket.

Kedves lehet még egy képeslap vagy családi fotó néhány üdvözlő sorral, jókívánsággal, de posta- vagy e-mail címet nem célszerű megadni. A szervezők arra kérik az adományozókat, hogy az ajándékba ne tegyenek agresszivitásra késztető képeket, játékokat, illetve konzervet, romlandó ételeket, gyümölcsöt, törékeny tárgyat, gyógyszereket. A folyékony termékeket, például a sampont vagy testápolót pedig célszerű gondosan becsomagolni egy zárható tasakba, hogy sérülés, szivárgás esetén se tegye tönkre az egész ajándékcsomagot.

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

 

Az elkészített ajándékot érdemes színes csomagolópapírral becsomagolni, lehetőleg külön a tetejét és külön az alját, majd leragasztani átlátszó ragasztószalaggal, esetleg átkötni zsineggel. Így nem nyílik ki szállítás során, viszont könnyen kinyitható és visszazárható az elengedhetetlen biztonsági átnézések elvégzésekor. A dobozon

jól láthatóan szerepeljen, hogy milyen korosztályú és nemű gyermeknek

szánta a doboz összeállítója az ajándékot. Az összegyűjtött cipősdobozokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül juttatja el a gyermekekhez, még az ünnepek előtt. A dobozok elsődleges „kikötői” gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok és civil szervezetek.


(via Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu