Családi filmek szombatra

A későn kelőknek kedvez ez a szombat, mivel reggel és délelőtt nem lesz semmi jó gyerekfilm a tévében, de dél után nem sokkal beindulnak a dolgok az Olsen ikrekkel, Jancsival és Juliskával, Dumbóval és a Keménykalap és krumpliorr kis hőseivel.

Kettőn áll a vásár

Moziverzum – augusztus 14., 12.40
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Azt mondják, hogy minden embernek van egy párja valahol a világban. Ez persze lehetetlen, de Amanda szereti a lehetetlen dolgokat. Van is egy lány, Alyssa, aki pontosan egy időben született vele, csak egy másik kontinensen. Egyikük nagyszájú, másikuk csendeske. Egyikük mérhetetlen fényűzés közepette nevelkedik, másikuk nevelőszülőtől nevelőszülőig vetődik. A felnőttek viszont mindenütt egyformák. Buták, élhetetlenek és nem képesek felismerni a saját érdekeiket. Amanda apja éppen feleségül készül venni valakit, aki nem illik hozzá, csak nagyon szeretne feleséggé válni. Alyssa pedig szerencsére ismer egy nagyszerű nőt, aki remélhetőleg elég bátor ahhoz, hogy megküzdjön a neki való férfiért. Csak egy kis segítség kell neki a lányoktól. És az, hogy a lányok találkozzanak. A népszerű színészek (Steve Guttenberg, Kirstie Alley) és a két nagyszerű lány (az Olsen testvérek) felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kiváló szórakozást garantálnak.

Joe, az óriásgorilla

Paramount Network – augusztus 14., 14.20
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Greg O’Hara zoológus és kalandor (Bill Paxton) egyik közép-afrikai útja során fantasztikus felfedezést tesz. Egy bennszülött mítoszt követve rálel egy 5 méteres gorilla búvóhelyére. A veszélyes óriás egy fiatal nő (Charlize Theron) társaságában él a dzsungel mélyén. Greg nagy nehezen meggyőzi Jillt, hogy különleges barátja csak akkor maradhat életben, ha egy amerikai rezervátumba szállítják. Az orvvadászok azonban csak az alkalomra várnak, hiszen bármit megtennének, hogy elrabolhassák Joe-t.

Jancsi és Juliska

m2 – augusztus 14., 14.50
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Jancsi és Juliska az erdőben élnek édesapjukkal és mostohaanyjukkal. A család szegény, és sokszor nincs mit enniük. Mostohaanyjuk rábeszélésére az apjuk az erdő mélyén hagyja a gyerekeket, hogy egyedül boldoguljanak. A testvérpár hamarosan egy mézeskalácsházat talál, ahol egy kedves hölgy lakik, aki látszólag szívesen fogadja őket. A gyerekek jól bevacsoráznak, és szép, tiszta ágyba fekszenek le aludni. Másnapra azonban kiderül, hogy nem egy jóságos néni, hanem a gonosz boszorkány házába kerültek…

Dumbó

RTL II – augusztus 14., 16.10
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Max Medici cirkuszigazgató a korábbi csillag, Holt Farrier és gyermekei segítségét veszi igénybe egy újszülött elefánt gondozásához, akit túlméretezett fülei nevetség tárgyává tesznek az egyébként is küszködő cirkuszban. Ám amikor felfedezik, hogy Dumbó képes repülni, a cirkusz élete hihetetlen fordulatot vesz, magára irányítva az elszánt üzletember, V.A. Vandevere figyelmét is, aki varázslatos vastagbőrűeket gyűjt új, eddig sosem látott showműsorához. Dumbó így új magasságokban szárnyalhat a bűbájos és lélegzetelállító légtornász, Colette Marchant oldalán, mígnem Holt megtudja, hogy a csillámporos külső mögött Dumbó új otthona sötét titkokat őriz.

Coco

VIASAT3 –augusztus 14., 16.50
6 éven aluliaknak nem ajánlott!

Annak ellenére, hogy családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel arról ábrándozik, hogy egyszer neves muzsikus lesz, akárcsak bálványa, Ernesto de la Cruz. Rejtélyes események láncolatát követően a fiú előtt megnyílik a holtak bámulatos és színpompás világa, ahol bizonyítani tudja tehetségét. Varázslatos útja során összeakad a simlis Hectorral, s ketten együtt próbálják megfejteni a titkot, ami fényt derít Miguel családjának valódi történetére.

Keménykalap és krumpliorr

m2 – augusztus 14., 18.15
6 éven aluliaknak nem ajánlott!

Az állatkertből kismajmokat lopnak el. A Vadliba őrs tagjai szövetkeznek az eltűnt állatok felkutatására; megpróbálják rendbe hozni, amit a felnőttek elrontottak. A nyomozás során állandóan az elátkozott fagylaltos, Bagaméri keresztezi az útjukat, aki csellel szeretne hozzáférni az ellopott majmok kézre kerítéséért beígért jutalomhoz. További értetlen, álomszegény felnőttek kerülnek a gyerekek útjába, akik sok mulattság közepette folytatják a munkát... A filmben nyújtotta egyik legemlékezetesebb alakítását Lópici Gáspár szerepében a nemrég elhunyt, felejthetetlen színész, Szilágyi István.

Verdák 3.

RTL Klub – augusztus 14., 20.00
6 éven aluliaknak nem ajánlott!

A legendás Villám McQueen egyszer csak ráeszmél, hogy partvonalra szorították imádott sportágának szélsebes ifjú versenyzői. Hogy ismét régi fényében tündökölhessen, egy lelkes fiatal szerelő, Cruz Ramirez segítségéért folyamodik, aki tudja, miként lehet McQueen újra nyerő. A néhai Hudson doki tanításai által is erősítve a #95-ös verda egy bajnok szívével bizonyítja a Szelep Kupa legjelentősebb futamán, hogy még nem áldozott le a napja.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu