Ingyenes kenuzással és bringázással vár a Sport43

A tavaszi libegőzős és gördeszkázós programok szinte teljesen megteltek, a szervezők azonban nem tétlenkednek, máris elkészült a nyári szünet előtti színes kínálat: kerékpárra, kenura fel!

„Amikor 2021 januárjában útjára indítottuk a Ski43 jótékony programot, csak álmodoztunk a kezdeményezés hatalmas sikeréről. A téli szezonban közel 13 ezer általános iskolás diáknak biztosítottunk térítésmentes síelési/snowboardozási lehetőséget az eplényi Síarénában, akik az ország szinte minden pontjáról érkeztek hozzánk. A program hatalmas siker volt, pandémia ide vagy oda!

Forrás: Just Creative

(...) Úgy éreztük, hogy itt semmiképp sem állhatunk meg,

hiszen, ha ez a síelés esetében kiválóan működött, akkor ebből a programból hagyományt teremthetünk, és évszaktól függően tovább bővíthetjük az összes sport esetében. Így született meg a Sport43 ötlete, amely első körben életre hívta a Libegő43-at és a Skate43-at is, most pedig haladunk tovább, és a Tisza-tóig meg sem állunk”– mondta Soós Csaba, a programsorozat ötletgazdája, aki azt is hozzátette, hogy az élményteli sportprogramok várhatóan szeptembertől új helyszíneken folytatódnak.

A Row43 tavaszi, kora nyári eseménysorozat a vízre invitál: felső tagozatos és középiskolás gyermekeknek kínál életre szóló élményt május 31. és június 14. között. A 4–5 órás kenutúrán tiszafüredi indulással körtúrán eveznek a diákok, miközben megismerkednek a Tisza-tó élővilágával, különleges madárrezervátumával. „Az időpontonként 20–30 fős csoportok számára ingyenesen biztosítjuk a 7 személyes kenukat, mentőmellényeket és minden csoporthoz egy fő túravezetőt” – árulta el Boós Imola, a Sport43 marketingvezetője.

Forrás: Just Creative


Ha éppen nem a vízen, akkor a bicikliúton is ismerkedhetnek a diákok a Tisza-tó magával ragadó természeti adottságaival. A Bike43 program ingyenes kerékpártúrát biztosít ugyanis az osztálykirándulásra érkező fiataloknak és kísérőiknek, szintén május 31. és június 14. között.

Az iskolák választhatnak: vagy körbekerékpározzák a tavat, és megnézik a kiskörei vízlépcsőt, a hallépcsőt, a strandokat (ez összesen 65 km), vagy a kényelmesebbek Tiszafüredről indulnak az „Év kerékpárútján” Poroszlóra,

ahol meglátogathatják az Tisza-tavi Ökocentrumot, ezután visszatúráznak Tiszafüredre (ami hozzávetőleg 20 km). A programhoz díjmentesen biztosítják a kerékpárokat, a védőfelszerelést, a térképet, továbbá baj esetén egy szervizautó is a sportolók rendelkezésére áll majd.


Bővebb információért és regisztrációért katt ide!


(via Just Creative Kommunikációs Ügynökség)