Kalandok könyvben és játékban az Éjszaka az állatkertben szerzőjétől

Megjelent A lidércerdő mélyén, Bojti Anna második könyve, melyben az első regényhez hasonlóan ismét az olvasó gyerekek döntéseitől függ a történet alakulása. Ezzel egy időben kiadták az Éjszaka az állatkertben társasjáték változatát is.

Bojti Anna A lidércerdő mélyén című regényében ismét az olvasó a főszereplő. Sőt: nemcsak a főszereplő, hanem az események alakítója is, mert ebben a kalandregényben (hasonlóképpen a szerző első könyvéhez, az Éjszaka az állatkertbenhez) minden rövid fejezet végén egy-egy döntési ponthoz ér az olvasó, és neki kell elhatároznia, melyik utat választja – így nem is egy, hanem számtalan kaland lehetősége bújik meg a kötetben. A könyvet akár többször is érdemes elolvasni, újra és újra elmerülni a lidércerdőben, annál is inkább, mert a kaland végkifejlete is más és más lesz az újraolvasásokkal.

A cselekmény ezúttal összetettebb, de a legszembetűnőbb változás az, hogy most logikai feladatokat is meg kell oldania az olvasónak; több a kihívás és a rejtély, és nem bolyonghatunk kedvünkre összevissza a történetben: döntéseinknek valós jelentősége és következménye van. A kötetet most is Fülöp-Ferth Tímea sejtelmes festményei illusztrálják. A könyvet a kiadó 6 és 12 éves kor között ajánlja.

Az új kalandregénnyel egy időben megjelent az Éjszaka az állatkertben társasjáték-verziója is, amelyben a játékosok döntéseinek még nagyobb szerepük van, mint a könyvben volt. A társasjáték remekül visszaadja a bolyongás és a saját térkép bogarászásának élményét, amit a könyvben is átéltünk, csak ezúttal 3D-ben. A játék egy kis sztorival indul: egyszer csak az éjszakai állatkertben találjuk magunkat, ahol irtó sötét és hideg van. Az állatok sehol sincsenek, helyettük mindenféle furcsa lénnyel találkozunk, akik közül az egyik a segítségünket kéri: egy küldetést kell teljesítünk, amihez egy térképet is átnyújt. Így indulnak a kalandok és a bonyodalmak.

A feladat ugyanis nem olyan egyszerű: a tájékozódást megnehezíti az állandó hóvihar, meg időnként a többi játékos is. Nagyon kell koncentrálni, memorizálni utunk állomásait és figyelni: játékostársaink ugyanis, akárcsak mi, ugyanúgy az állatkertben bolyonganak – és a lényeg, hogy mi érjünk elsőként célba. A társas négy játékvariációt tartalmaz: a kezdő, a haladó és a profi szintet, továbbá a kooperációs verziót. A játékot 7 éves kortól ajánlja a Pagony, 2–4 játékos részére. Az Éjszaka az állatkertben társasjáték 30 perc alatt játszható le.


(via Pagony)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu