Megérkezett az első fekete gólya Gemencre

A fokozottan védett madár március 2-án, reggel negyed 8 körül landolt a bekamerázott fészekbe, amelynek tudományos megfigyelése immár kilencedik éve zajlik.

Az Afrikából érkezett fekete gólya a fészek elfoglalása után közel félóráig rendezgette és takarította azt,

majd feltehetően élelem után nézve elrepült. (Az érkezésről készült rövid videófelvételt ide kattintva nézhetjük meg.) 2013 óta ebben a fészekben összesen harmincegy tojást raktak a madarak, a kirepült fiókák száma pedig eddig tizenhárom.

Forrás: Gemenc Zrt.

 

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem a természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. A Gemenc Zrt. idén hivatalos oldalán rendszeresen hírt ad majd a fészekben zajló mindennapokról, amit az erdőgazdaság Ökoturisztikai Központjának Facebook-oldalán is követhetünk.

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok viszont csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe a be nem avatkozás elvének megfelelően

a Gemenci erdő fenntartójának nem célja beleszólni.

Hazánkban egyébként jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380–420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül negyven pár Gemencen. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, illetve legnagyobb fákra, amelyeken közel vízszintes a fészek elhelyezésére alkalmas felület (az ágvilla).

Forrás: Gemenc Zrt.

 

A leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80–100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. A fekete gólyák tipikus fészkelőhelyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. Kirepülésük akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10. körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet.


(via Beszédírók Kft.)