Online adventi kalendáriummal készül Farkasházi Réka

Farkasházi Réka és a Tintanyúl idén turnéra indult volna az Életmesék című albummal. Ehelyett végül rendhagyó adventi kalendáriummal rukkolnak elő: 24 napig zene, mese, vers – virtuális élmény formájában.

„A december mindig az egyik legizgalmasabb időszak az életemben. A zenekarommal a gyereknap mellett ilyenkor van a legtöbb koncertünk, és most már évek óta hagyományosan karácsony előtt nagykoncertet is tartottunk Budapesten.

Hónapok óta azon törtük a fejünket, hogy miként ünnepelhetnénk idén mégis együtt a közönségünkkel,

és persze hogyan tölthetnénk be ezt az űrt a saját életünkben is” – mesélte Farkasházi Réka.

A zenekar idén turnéra indult volna, Életmesék című albumukkal: nagyon sok meghívásuk volt, száznál abba is hagyták elmaradó koncertjeik számolását. Helyette inkább előre néztek, és megálmodtak egy egészen rendhagyó adventi kalendáriumot, amelynek ablakai ezúttal online nyílnak majd meg.


„December 1-jétől minden nap egy videós produkció lesz a mi meglepetésünk. A felvételek már elkészültek, így elmondhatom, hogy a mi házunk nappalija öltözött már november elején karácsonyi díszbe.

Mi már ekkor ünneplőbe öltöztettük a lelkünket is, és alig várjuk, hogy megoszthassuk ezeket a felvételeket, egy kis vidámságot, karácsonyi hangulatot csempészve a nehéz napok-hetek közé” – árulta el az énekesnő.

Az adventi kalendáriumban felcsendülnek a zenekar jól ismert karácsonyi dalai (Mézeskalács, Igazi karácsony, Téli szamba) akusztikus köntösbe bújtatva, de most először vették fel a karácsonyi koncerteken már debütált Csíz a csupasz körtefán dalt, ami az ismert angol népköltés zenés változata, és óriási siker a gyerekek körében. Az 5-8 perces videókat naponta töltik majd fel egy zárt Facebook-csoportba, amihez a hozzáférést az Irányasuli.hu webáruházban lehet megvásárolni.


(via Arteregó Kommunikációs Ügynökség)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu