Újévi apróság: amazóniai tejbéka nevelkedik a Debreceni Állatkertben

Az ideiglenes zárvatartás ellenére mozgalmasan teltek az ünnepek a Debreceni Állatkert Pálmaházában, ahol ezúttal az amazóniai tejbékák csapata gyarapodott egészséges utóddal.

A mostanra teljesen átalakult, alig körömnyi méretű békácska mindössze néhány napig fejlődött peteállapotban, majd nagyjából három hétig ebihalként úszkált a neki kialakított nevelőedényben. Egyelőre továbbra is szüleitől elkülönítve él a Pálmaház kulisszái mögött, ahol termeténél fogva gondozói kizárólag muslicával etetik; de amint eléri a kívánt méretet, csatlakozhat a felnőttekhez.

Az amazóniai tejbéka (Trachycephalus resinifictrix) az Amazonas-medence esőerdeiben őshonos, viszonylag nagy termetű (6–10 cm hosszú) levelibékafaj. Nevét elterjedési helye mellett arról a mérgező, tejszerű váladékról kapta, amit stressz hatására bocsát ki a bőrén keresztül.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.

 

Étrendjének nagy részét rovarok, pókok és más kisebb ízeltlábúak teszik ki, amelyekre éjszaka vadászik. Bőrének alapszíne halvány kékesszürke, amit fekete vagy barna sávok tarkítanak, pupillája körül pedig jellegzetes, célkeresztre hasonlító minta figyelhető meg.

Fent ismertetett tetszetős külseje és könnyű tartása miatt a hobbiállattartók körében is kedvelt. Bár vadon élő állománya jelenleg nem fenyegetett, az erdőirtások okozta élőhelycsökkenés miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.


(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu