Nádler, Keserű, Maurer művekkel és a Nudelman-gyűjteménnyel érkezik a Virág Judit Galéria őszi kortárs aukciója

A legismertebb kortárs magyar festők kiemelkedő műveivel folytatódik a Virág Judit Galéria őszi árverés sorozata. A 10. Háború utáni és kortárs magyar művek aukcióján kalapács alá kerül többek között az ismert gyűjtő Nudelman László magángyűjteményének számos darabja. Új tulajdonosát keresi továbbá Maurer Dóra, Keserü Ilona, Fajó János egy-egy festménye, valamint Nádler István egy korai remekműve is.

Keserű Ilona: Mind 7, Forrás: Virág Judit Galéria


A legnagyobb magyar kortárs alkotók műveit vonultatja fel november 13-án az idén 25 éves Virág Judit Galéria. Az aukció fő attrakciója a Nudelman-gyűjtemény - a gondosan összeválogatott műtárgy együttesben többek közt Keserü Ilona, Nádler István, Fajó János és Lakner László alkotásai szerepelnek.
 
Nudelman László alig múlt kilenc éves, mikor gyűjteni kezdett. Egy rövid, a bélyegek világába tett kitérő után rátalált sok évtizedes, máig tartó szenvedélyére, a numizmatikára. Festményeket a hetvenes évek közepe óta vásárol, a legjobb kortárs magyar művek szerepelnek kollekciójában.

Nádler István: Gyász IV. - Forrás: Virág Judit Galéria


Így például Nádler István Gyász IV. című ikonikus festménye, amely a művész Gyászsorozatának a negyedik, egyben utolsó darabja; édesapja halála kapcsán a veszteség témáját dolgozza fel. A festmény 15 millió forintos kikiáltási árról indul.

 
A Nudelman-kollekció másik értékes darabját Keserü Ilona jegyzi, a Mind 7 című művet az teszi különlegessé, hogy a művész növényi applikációkkal dolgozott, és az egyes színek az emberi bőr tónusait reprezentálják. Keserü életművének kiemelkedő darabja 18 millió forintos kikiáltási árról indul.



A galéria közelgő aukcióján új tulajdonosát keresi Maurer Dóra Overlappings sorozatának egy korai, konceptuális darabja. Az Overlappings 27. No 417. a színek transzparenciáját helyezi a középpontba, 9 millió forint a kikiáltási ára.

Fajó János nagyméretű olajvászon képe félreérthetetlenül utal a női idomokra. A narancssárga és a rózsaszín párosításával operáló pop art alkotás, a Zöld rés 3,6 millió forintért már elkelhet, de becsértéke a 8 millió forintot is eléri.

Fájó János: Zöld rés, Forrás: Virág Judit Galéria


„Büszkék vagyunk rá, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes éveken át minden korszak reprezentálva lesz az aukciónkon, a Kongresszusi Központban, és a legnagyobb magyar alkotók mellett a fiatal generáció számos jeles alkotása is a műgyűjtők látómezejébe kerülhet” – mondta el Kelen Anna művészettörténész, árverésvezető.
 
Az aukcióra kerülő darabok mindegyike ingyenesen megtekinthető november 2-12. között a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.), ahol Nudelman László két alkalommal tárlatvezetést is tart.