Nagy karácsonyi könyvajánló

Ha a könyvesboltban bemerészkedünk az aktuális slágerek tornyai mögé, kiváló könyveket találhatunk. Ezek közül ajánlunk most néhányat.

Don Winslow: Drogháború/A kartell

 

Winslow kalandos életutat járt be: volt színházigazgató, vezetett szafarikat, dolgozott magánnyomozóként, végül író lett. Drogháború című regénye kendőzetlen őszinteséggel és brutalitással meséli el az Egyesült Államok és a mexikói drogkartellek közt dúló több évtizedes háborút, és még az olvasóját is komolyan veszi, ugyanis a sok szereplőt mozgató, sok szálon futó epikus cselekmény bizony nagy figyelmet igényel. De megéri. Letehetetlen olvasmány, ami nem fél lemenni a legmélyebb mocsokig - ha a frissen megjelent folytatás, A kartell csak fele olyan jó, már akkor is kivételes olvasmányélményre számíthatunk.

 

Takami Kósun: Battle Royale

 

A kultikus regény korábbi kiadása nagyjából beszerezhetetlen, így aki lemaradt róla, most végre megveheti (bár az előző borítója sokkal jobban nézett ki). A 21. századi Legyek Urának is nevezett történet kegyetlen szatíra: valamikor, egy távol-keleti diktatórikus országban egy csomó középiskolást leraknak egy szigetre, hogy jól megöljék egymást, amíg csak egyetlen marad közülük életben. Ha valakinek netán az Éhezők viadala jutna az eszébe, nem véletlen, Suzanne Collins többek között innen is merített. Vagy nyúlt, kinek hogy tetszik.

 

Jenny Lawson: Őrülten boldog - Vicces könyv borzalmas dolgokról

 

Jenny Lawson a mentális betegek Bear Gryllise. Abból él, hogy leírja, milyen óriási küzdelemmel jár túlélni minden egyes napot, amikor az ember legfőbb ellensége saját maga. Teszi mindezt nagyon viccesen (olykor ugyan kicsit túlzásba is viszi), képes nevetni a saját szerencsétlenségén, ugyanakkor szemléletesen beszél a mentális betegségekről, arról, hogy a rosszabb szakaszaiban milyen ártalmas gondolatok kínozzák és egyáltalán: hogyan működik ez az egész. Hasznos olvasmány azoknak, akik maguk is mentális zavarral küzdenek, ők akár túlélési kézikönyvként is használhatják, és a hozzátartozók is hasznos segítséget kaphatnak, hogy megértsék, miért is viselkedik olyan furán a szerettük. De talán azoknak lenne a legfontosabb elolvasni, akik kételkednek a mentális betegségek létezésében, picsogásnak, hisztinek, önsajnáltatásnak tartják, vagy akik netán stigmatizálják ezeket a betegeket. Igen, ők (mi is) emberek vagyunk, és nem szeretik értéktelennek érezni magukat, a szenvedést sem élvezik, de baromira nem tehetnek róla, egyszerűen csak igyekeznek túlélni.

 

Donna Tartt: Az aranypinty

 

Donna Tartt napjaink egyik legérdekesebb írója: hatalmas tudású, rejtélyes különc, aki eddig összesen három regényt írt, tízévente egyet. Teljesen elzárkózva él, alig ad interjút, és nem érdekli a nyilvánosság előtti bohóckodás. De nincs is rászorulva: első regénye, A titkos történet egy csapásra a legnagyobbak közé emelte. Az Aranypinty a szerzőnő harmadik regénye, aminek központi eleme a címadó festmény (az kukucskál ki a borító “szakadása” mögül). A történet főszereplője Theo Decker, aki tizenhárom évesen egy múzeumi robbanásban elveszíti az anyját, egyúttal hozzájut a címben szereplő festményhez.

 

Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

 

Franzent nem kell különösebben bemutatni, hiszen ő az egyik legnagyobb kortárs prózaíró. Regényeit olykor kissé kényelmetlen olvasni, mert pontosan mutatja be, mennyire felszínesek a kapcsolataink, milyen gyarlók vagyunk és nem találjuk a helyünket a világban. De bizony, ránk fér ez a szembesítés. A huszonhetedik város Franzen első regénye, ezzel teljessé vált a szerző fikciós életművének magyar kiadása.

 

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó - Ambrózy báró esetei 3.

 

A kisasszonyos borító senkit se tévesszen meg, Böszörményi Gyula Ambrózy-regényei az elmúlt évek legjobb magyar krimisorozata. A 16 éves Milli, eltűnt nővérét keresve utazik fel Marosvásárhelyről a milleniumi ünnepségek lázában égő Budapestre, ahol mindenféle veszedelmek után találkozik a meglehetősen különc Ambrózy báróval. A báró magándetektív, afféle Sherlock Holmes-i figura, és a lány némi fondorlata után együttesen állnak neki megkeresni az eltűnt nővért. Közben különös - egyébként valós - gyilkosságok történnek, amik során a Tabán sötét sikátorait ugyanúgy megismerhetjük, mint a belvárosi úri szalonok fojtogató pompáját. A szerző elképesztő alapossággal ásta bele magát a századforduló világába, a legapróbb részleteknek is utánanézett, de óriási felkészültségét egy pillanatig sem fitogtatja, hanem bravúrosan fűzi bele a cselekménybe. Milli és a báró kettőse pedig a legjobb buddy moviek hagyományait idézi, öröm olvasni. Nem véletlenül tekergőzött a Könyvhéten olyan óriási sor a Vörösmarty téren, amikor Böszörményi dedikált. Aki pedig most vágna bele a sorozatba, ne habozzon, sőt, kivételes helyzetben van: egyszuszra olvashatja végig ezt a letehetetlen regényfolyamot. Ráadásul az önálló ügyet elmesélő 2.5-dik részt beillesztheti a második kötet cselekményébe, így még tovább élvezheti ezt a kivételes históriát!

 

Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék

 

Mark Lawrence nagyon vicces, igazi úriember és kiváló író. Szépirodalmi igényességgel ír, Gy. Horváth László kitűnő fordításában élvezet olvasni minden sorát. A Vörös királyné háborúja-trilógia utolsó kötete lezárja a furcsa páros, a ficsúr Jalan és Snorri, a viking kalandját, de ismerve a szerző elképesztő termékenységét, és hogy a Fumax kiadó nagy barátsággal kezeli munkáit, lesznek még remek olvasmányai az igényes fantasy kedvelőinek.

 

J.R.R. Tolkien: Kullervo története/Karácsonyi levelek

 

Tolkien rajongói rögtön két kötetre is lecsaphatnak: a Kullervo története a szerző első prózai munkája és a Kalevala egyik hősének történetét dolgozza fel, a Karácsonyi levelek pedig Tolkien a gyerekeinek írt kedves leveleit gyűjti össze. A minden év karácsonyán, északi sarki postabélyegzővel ellátott levelek 20 éven keresztül érkeztek, és Karácsony Apóról és különös ismerőseiről meséltek: a Hómanókról, Vörös Törpékről és legfőbb segédjéről, a Jegesmedvéről. A leveleket Tolkien reszketeg kézírással írta, és a kötet szinte hiánytalanul bemutatja azokat a kis rajzokat is, amiket a levelekhez mellékelt. Nem vitás, igazi ínyencség.

Juan Diaz Canales-Juanjo Guarnido: Blacksad - Árnyak között

 

A képregényajánlóban írtunk már róla, de bizony itt a helye a regények közt is. A hatalmas méretű album kőkemény krimi, a noir legjobb hagyományai szerint, Guarnido gyönyörű, hihetetlenül aprólékos festményeit fölött pedig hosszasan el lehet időzni. Aki netán ódzkodna egy képregénytől, Kondor Vilmos méltató szavai bizonyosan meg fogják győzni.

Star Wars

 

A Zsivány Egyes bemutatója kapcsán kézbe vehetjük a film Képes enciklopédiáját, amiben részletesen megismerkedhetünk a szereplőkkel, járművekkel, helyszínekkel és egyéb jóságokkal. A négy kézikönyv pedig igazi különlegesség: a “belső használatra” készült kötetek útmutató birodalmi tiszteknek, jediknek és fejvadászoknak. A negyedik a sithek szent szövegeit gyűjti össze. Mind a négy útmutatót a filmek ismert szereplőinek odafirkantott megjegyzései kísérik.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu