20 sztár, akik csúnyán összevesztek a kulisszák mögött

A Bűbájos boszorkák főszereplői úgy összerúgták a patkót, hogy Shannen Dohertyt végül kiírták a sorozatból. De kirúgták Shia LaBeouföt is, amikor Alec Baldwinnal szerepelt volna közösen egy színdarabban.

Nagy sikert aratott nemrégiben itt a PORT.hu hasábjain a 10 sztár, akik ki nem állhatták egymást a forgatáson című összeállításunk, melyből kiderült, Charlie Sheen Selma Blairrel nem jött ki, Vin Diesel Dwayne Johnsonnal balhézott össze, Richard Gere-t pedig azért rúgták ki A lordok bandájából, mert Sylvester Stallone idegeire ment. A sort most további hírességek újabb purparléival és összezördüléseivel folytatjuk (az Insider és Cheatsheet.com hasonló témájú cikkei nyomán).

 

1. Dwayne Johnson és Tyrese Gibson

Tyrese Gibson 2017-ben keveredett vitába a Halálos iramban-filmek sztárjával, Dwayne Johnsonnal, miután a kilencedik filmet el kellett halasztani. Gibson egy éles hangú Instagram-posztban a Sziklára hárított minden felelősséget a bemutató eltolásáért, később pedig azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja az egész franchise-t, amennyiben Dwayne Johnson is benne lesz a következő részben.

Helló hűséges rajongók a Halálos iramban-univerzumunkból! Sajnálattal jelentem be, hogy ha Dewayne [sic!] benne lesz a Fast 9-ben, akkor nem lesz benne többé Roman Pearce... Ha te szórakozol a családommal és a lányaim túlélésével, akkor én is szórakozom a tiéddel!

Gibson az üzengetés idején egyébként eléggé mélyponton volt: több videót is megosztott a közösségi oldalain a lánya felügyeleti jogáért folytatott harcáról. Úgy tűnik azonban, hogy végül elásták a csatabárdot Dwayne Johnsonnal, mert később egy Instagram-fotóval megerősítette, hogy benne lesz a következő filmben (ez így is lett, sőt, a 2023-ban érkező 10. részben is szerepelni fog. 2018-ban egyébként a The Red Pill című podcastben a színész utólag bevallotta: nagyon megbánta, hogy a közösségi médiában teregette ki a szennyest, és „nem volt túl profi lépés” tőle a nyilvánosság előtt szidni Dwayne Johnsont.

Dwayne Johnson és Tyrese Gibson a Halálos iramban 7 2015-ös Los Angeles-i premierjén (forrás: Alberto E. Rodriguez/Getty Images)

 

2. Will Smith és Janet Hubert

Will Smith Kaliforniába jöttem című tévésorozata ugyebár úgy indult, hogy Janet Hubert játszotta Viv nénit, akit a 3. évad után Daphne Maxwell Reid váltotta fel. Az okot a színésznő sosem titkolta: nem jött ki jól Will Smith-szel. Miután nyilvánosságra került a hír a színésznő távozásáról, a rapper egy rádióműsorban keresetlen szavakkal magyarázta, hogy miért történt mindez:

Konkrétan meg tudom mondani, hogy Janet Hubert azt akarta, hogy a sorozat a The Aunt Viv of Bel Air Show legyen. Most dühös, de mindig is dühös volt. Egyszer kijelentette: »10 éve vagyok a szakmában, erre jön ez a taknyos punk, és kap egy saját műsort«. [Janet Hubertnek] nem számít, mi van. Neki én vagyok az Antikrisztus.

Végül a The Fresh Prince Reunionban, 2020-ban a két sztár leült, és megbeszélték a feszült viszony okait, Will Smith pedig még bocsánatot is kért a történtekért.

Will Smith és Janet Hubert (forrás: Chris Cuffaio/NBCU Photo Bank/Getty Images)

 

3. Alyssa Milano és Shannen Doherty

A népszerű Bűbájos boszorkák tévésorozat két főszereplője között egy idő után annyira feszült lett a viszony, hogy a Warner stúdiónak mediátort kellett hívnia, hátha így majd képesek lesznek rendezni a közös dolgaikat. Nem tudták, így végül Shannen Dohertyt kiírták a sorozatból.

Alyssa Milano, Shannen Doherty és Holly Marie Combs a Bűbájos boszorkákban (forrás: Getty Images)

 

4. Shia LaBeouf és Alec Baldwin

A két színész nem igazán jött ki egymással, amikor anno együtt dolgoztak az Orphans című színdarabon. Alec Baldwin azt állította, hogy Shia LaBeouf végig dühös volt, mert nehezen boldogult a szövegével. Erre Baldwin odaállt Dan Sullivan rendező elé azzal, hogy egyiküknek mennie kell – és Shia LaBeouföt ki is rúgták. Baldwin akkor ezt a döntést így kommentálta a színházi szaksajtónak:

Sokkolták a történtek [Shia LaBeouf-öt]. Volt neki egy »belépőkártyája«, amit akkor kapsz, ha olyan filmeket készítesz, amelyek sok pénzt hoznak, és ezzel kapsz bizonyos előjogokat is. Azt hiszem, meglepődött, hogy ez a színházban nem így működik.
Shia LaBeouf és Alec Baldwin (forrás: InterCom)

 

5. Wesley Snipes és mindenki más

Korábban már mi is megírtuk itt a PORT.hu hasábjain, hogy Wesley Snipes mennyire furcsán viselkedett Penge: Szentháromság vancouveri forgatásán, és mennyire hektikusan volt csak hajlandó együtt dolgozni a film többi szereplőjével – sőt, állítólag még a rendezőt is fojtogatta! Ezekről Patton Oswalt mesélt egy 2012-es A.V. Club-interjúban mesélt (bár Snipes utólag tagadott minden vádat):

Wesley eljött a forgatásra, de csak azért tett így, mert közeli képek készültek róla, minden mást a dublőre csinált. Én csak egyetlen jelenetben szerepeltem együtt vele. Ryan Reynolds számos mondata viszont onnan jött, hogy Wesley pont nem volt ott.

 

6. Lars von Trier és Björk

Arról, hogy a botrányos kijelentéseiről elhíresült rendező és a különc énekesnő mennyire nem jöttek ki egymással a Táncos a sötétben forgatásán, már a filmmel kapcsolatos érdekességeket tartalmazó PORT.hu-cikkben is írtunk. Állítólag Björk minden egyes reggel odament Lars von Trierhez a forgatás előtt, leköpte, és azt üvöltötte a képébe, hogy mélységesen megveti őt. Sőt, előfordult, hogy három napra el is hagyta a forgatás helyszínét, anélkül, hogy bárkinek is elmondta volna, hol van. Lars Von Trier egy kisebb színészi szerepet is adott volna magának a filmben, de letett róla, amikor már pattanásig feszült a viszony közte és Björk között.

Björk és Lars von Trier (forrás: DENIZE alain/Sygma via Getty Images)

 

7. Emma Watson és Channing Tatum

A két sztárnak csak egy-egy kisebb szerep jutott a 2013-as Itt a vége című katasztrófafilmeket idéző vígjátékban. Eredetileg közösen forgattak volna egy jelenetet, amelyben Channing Tatum egy szál tangában volt, és táncolnia kellett volna, de állítólag (egy statiszta beszámolója szerint) amikor Emma Watson meglátta így őt, fogta magát, és kiviharzott a forgatásról. A filmben így végül teljesen más jelenetekben láthatóak, és már csak külön-külön.

Emma Watson és Channing Tatum (forrás: InterCom)

 

8. Joan Collins és John Forsythe

Ahhoz képest, hogy Joan Collins és John Forsythe házastársakat játszottak az ABC népszerű szappanoperájában, a Dinasztiában, egy teljes évadon keresztül nem is beszéltek egymással a forgatáson. Az egyik díjátadón támadt is némi purparlé abból, hogy a rangos People's Choice Awards-ot a teljes szereplőgárda nyerte meg, és úgy volt, hogy amikor átadják a csapatnak, John Forsythe fogja megkapni a trófeát. Végül azonban Joan Collinsnak nyújtották oda a díjat, amit a kollégája pikírt szavakkal rögvest szóvá is tett. A visszaemlékezések szerint nem volt szép jelenet.

John Forsythe és Joan Collins a Dinasztia című sorozatban (forrás: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images)

 

9. Julia Roberts és Nick Nolte

Az 1994-es A zűr bajjal jár forgatása igencsak zűrös volt, és sok bajjal járt. Julia Roberts ugyanis egyáltalán nem rejtette véka alá, mennyire gyűlöli filmbéli partnerét, Nick Nolte-t. Egy interjúban például konkrétan undorítónak nevezte a kollégáját, akivel csókolózni sem volt hajlandó a vásznon. Annyira elmérgesedett köztük a viszony a forgatáson, hogy a rendező, Charles Shyer bizonyos jeleneteket inkább dublőrrel vett fel, csak hogy távol tartsa egymástól a két sztárt.

Forrás: InterCom

 

10. Charlize Theron és Tom Hardy

Idén februárban derült ki egy frissen megjelent könyvből (itt írtunk róla részletesen), hogy Charlize Theron a 2015-ös Mad Max – A harag útja forgatásán, annyira fenyegetve érezte magát a forgatáson, hogy végül védelmet kért az agresszíven fellépő Tom Hardy miatt. Hardy egy alkalommal 3 órát késett a forgatásról, annak ellenére, hogy a producerek külön megkérték, legyen pontosabb. Amikor ezt Charlize Theron is szóvá tette, elmérgesedett köztük a viszony. Ricky Schamburg segédoperatőr Hardyt „nagyon provokatívnak”, Theront pedig a totális ellentétének nevezte. Nicholas Hoult (aki a filmben Halhatlan Joe egyik harcosát játszotta), a forgatási légkört egy olyan nyári vakációhoz hasonlította, „ahol a felnőttek az autó elejében vitatkoznak a hátul ülő gyerekek füle hallatára” – és ezzel Charlize Theron is mélységesen egyetértett. Tom Hardy utólag így reagált minderre:

Összecsaptak a fejem felett a hullámok. A kettőnkre nehezedő nyomás időnként nyomasztó volt, [Theronnak] egy jobb, talán tapasztaltabb partnerre lett volna szüksége.
Tom Hardy és Charlize Theron (forrás: InterCom)