300 - A birodalom hajnala

Itt egy újabb folytatás, ami nem is az. És nem is előzmény. Társfilm (sidequel) esetleg? Számít egyáltalán? Nem. Aki látta a 300-at, az tudja, mire számíthat.

Az említett film 7 évvel ezelőtt nem várt mértékű sikert aratott. Egyszerű volt, mint a faék, aki látta az előzetest, tudhatta, mire vált jegyet. És pontosan azt is kapta. Egy übermacsó szandálos-kockahasú-kardozós akcióorgiát, fantasy-be oltott (ál)történelmet. Frank Miller mondta: "Az írónak nem szabad elrontania egy jó történetet a történelmi hitelességgel". Hát ő nem is tette. A főbb események megtörténtek, a többit pedig a fantáziájára bízta. Pont ettől lett korszakalkotó. A képregény és a film is. Ja, azt nem mondtam, hogy ez egy képregény adaptáció? De bizony. Nem minden képregény szuperhősös, lásd Sin City. Ami szintén az öreg Frank műve. És az is jó lett. Idén jön a folytatása annak is. - És abban is szerepel Eva Green. Gyanús. Smile

 

Miután a nép zabálta a filmet, felmerült az igény a folytatásra. Ami elég nehéz, ismerve a történelmet. De jött Miller és megírta a Xerxes-t, és ebből készült ez a film. Most valamivel több sztorit kapunk. Megtudjuk, hogyan lett királyfiból istenkirály, miért egy görög nő(!) vezeti a perzsa hadiflottát, kicsoda Themisztoklész, stb. De a lényeg maradt, ami volt. Lélegzetelállító akciójelenetek, ritmusosan lassítva, amihez a digitális utómunka ad szinte mindent. Az első film néhány nap kivételével zöld vászon előtt forgott, és lefogadom itt sem volt másként. Egy ilyen tengeri csata ma már leforgathatatlan valós helyszínen, és többe kerülne, mint az Avatar. És nem is nézne ki ennyire jól.
 
Az előző mondatokból kiderülhetett, míg, eddig a szárazföldön ment az öldöklés, most a víz az úr. Partraszállás, nyíltvízi és partközeli ütközet, van itt minden. A görögök még mindig kockahasú ágyékkötős hősök, a perzsák még mindig túlöltözött gonoszok. Themisztoklész (Sullivan Stapleton) kiváló taktikus, Artemisia (Eva Green) gonoszul szexi, Xerxes (Rogrigo Santoro) még mindig 3 méter magas transzvesztita, Gorgo (Lena Hadley) pedig bosszúszomjas özvegy. Ennyiben ki is merül a karakterük, de ebben a filmben nincs szükség többre. A többi szereplő teljesen érdektelen.

A látvány lenyűgöző, az IMAX indokolt, a 3D már kevésbé. Először is, mert konvertált, ezért késett egy évet a film. Másodszor, nem lett rossz, csak felesleges. Én szinkronnal láttam, de ahogy a 300-nál itt is felejthető. Valahogy nem jött át a kőkeménység.

Nem szaporítom a szót. Ez a film önmagáért beszél. Agykikapcsolós, 100 percnyi akció, némi lelkesítő szónoklattal hígítva, de azért ütős marad.

Szerintem 75%.