371 Csillag - Bátorság és Roma Ifjúság Napja

2016. május 21-én, a 371 Csillag elnevezésű gálaműsor keretében emlékeznek a holokauszt roma áldozataira és a legendás birkenaui lázadásra a Nemzeti Színházban.

Idén már másodszor emlékezünk a holokauszt roma áldozataira és a legendás birkenaui lázadásra. A 371 Csillag elnevezésű gálaműsornak ez alkalommal is a Nemzeti Színház ad helyet. A cím pedig azért 371 csillag, mert az auschwitzi haláltáborban pontosan 371 cigány gyermek született, akik mindannyian a náci vérontás áldozatai lettek. Az előadás az ő életüknek állít méltó emléket. A rendezvényen olyan ikonikus magyar művészek idézik majd meg a múltat irodalmi alkotások és a túlélők vallomásai által, mint például Törőcsik Mari vagy éppen Béres Ilona színművészek.

A gálaműsor története 2006-ra nyúlik vissza, amikor az Európai Roma Fórum elnöksége "a Bátorság és a Roma Ifjúság Napja" néven jóváhagyta az ötletet a Neuengamme-i, volt koncentrációs táborban tartott találkozóján. Ezen a novemberi tanácskozáson azt is elfogadták, hogy ez az "ünnep" az 1944. május 16-i eseményeknek kell, hogy méltó emléket állítson. Akkor történt ugyanis, hogy az Auschwitz-Birkenau II/e láger részében felállított külön cigány családi tábort a táborparancsnok, Rudolf Höss intézkedésére megpróbálták felszámolni. Így akartak a meggyilkolandó romák helyére még új, életerős foglyokat elhelyezni.

A cigányok viszont ahelyett, hogy szó nélkül engedték volna, hogy a gázkamrákba hajtsák őket, fellázadtak. A férfiak, a nők és ráadásul a gyermekek is ormótlan fegyvereket készítettek. Amikor pedig a katonák kora reggel megérkeztek, hogy a halálba vezessék a kisgyermekes családokat, azok kövekkel, vascsövekkel, deszkákkal, szögesdróttal verték vissza őket. A katonák a következő "ütközetben" mégis sok romát lemészároltak, de sok náci is elesett. Mivel pedig a csata alatt megérkezett az újabb transzport, a táborparancsnok lefújta a támadást, és a vonatokhoz vezényelte a katonákat… A roma ellenállás napja ezáltal lett a mai napig példaértékű emlék, ami bizonyítja, hogy az elnyomással még a kilátástalannak tűnő helyzetekben is szembe lehet, és szembe is kell szállni.

Fővédnök: Áder János, köztársasági elnök

Védnök: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

Beszédet mond: Langerné Victor Katalin, helyettes államtitkár, EMMI

Megemlékező (szín)művészek:
Törőcsik Mari, Béres Ilona, Nyári Oszkár, Farkas Dénes, Snétberger Ferenc gitárművész, Balázs János zongoraművész, Lendvai József hegedűművész, Beck Zoltán és a Gypsyndrom, Boda Péter énekes, Balogh Zsolt és folklór együttese, Kalla Sándor és cigányzenekaran is szembe lehet, és szembe is kell szállni.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu