Az angolok méltán lehetnek büszkék horrorfilm-termésükre. Az utóbbi években szaporodásnak indult szigetországi horrorfilmek sikere már csak azért is örvendetes, mert azt mutatja, hogy az európai filmipar is képes piacképes zsánerfilmek kibocsátására, legyen ez krimi, akciófilm, vagy mint esetünkben, zombikkal riogató horror-produkció. Mondhatnánk persze, hogy az angol kollegáknak nem volt nehéz dolguk: nem kellett újra feltalálniuk a spanyolviaszt, hiszen a zombi-filmek hollywoodi receptje készen várta őket. Ezzel szemben azonban az az igazság, hogy bár bizonyos körökben szinte kötelező lenézni az efféle műfajokat, egy tisztességes rémfilm elkészítéshez édeskevés a rutin, ide tehetség kell, nem is kevés.
Hogy mennyire nem egyszerű a dolog, jól mutatja, hogy a Trainspottinggal befutott Danny Boyle-nak is beletört a bicskája a kísérletbe: artisztikus zombifilmje, a 28 nap nem sok új hívet szerzett a horrorfilm műfajának. A Boyle-nál jóval kevésbé ismert Neil Marshall-nak azonban nagyobb szerencséje volt. A barlangot megelőzően Marshall-nak volt már egy próbálkozása horror-ügyben: akik látták, nem győzték dicsérni a Dog Soldiers-t, melynek a rendező - saját bevallása szerint - ezúttal a női változatát forgatta le. A történet pofon egyszerű: egy baráti társaság - hét barátnő - barlangtúrújának lehetünk tanúi, melynek során az extrémsportokban járatos amazonoknak először csak a természet adta nehézségekkel, később azonban egy falka, emberevő barlanglakóval is meg kell küzdenie.
A barlanggal szemmel láthatóan Marshall csak és kizárólag szórakoztatni akart, e célból pedig nem tett mást, mint betartotta a zombifilmek szabálykönyvének valamennyi fontos intelmét. A barlangban igazán az a szép, hogy az égvilágon semmi olyan nem történik benne, amit ne láttunk volna már kismilliószor, a régi nóta azonban Marshall hangszerelésében és a hölgykoszorú friss arcainak előadásában nagyon is élvezhető.
