A Beavatott (vagyis a Divergent széria első része) majdnem olyan tartalom nélküli, üres és színes lufikat pukkasztgató semmiség volt, mint az Alkonyat trilógia vagy Az éhezők viadala sorozat. Persze értem én, bestseller ifjúsági regényt filmre adaptálni biztos sikert jelent, hiszen a mozizás szempontjából legaktívabb réteget fogja bevonzani. Mindettől persze nem lesz igényes, sőt, bizonyítja az általános tételt, miszerint pocsék irodalmi alapanyagból a jóisten sem csinál jó filmet. Persze elhiszem azt is, hogy a fiatal generációnak is kell kaland, az izgalom és romantika, mert ezen a nívón kábítószerként funkcionál, csakúgy, mint az idősebbeknél a kritikán aluli Szürke regények/filmek. Annak a szónak, hogy „young adult”, a fentebb említett darabok miatt olyan pejoratív tartalma van, hogy szinte lehetetlen az újkeletű szubzsáner renoméját helyrehozni. Filmről filmre várjuk, hogy meglepjenek minket némi mélyebb értelmű tartalommal, komolyan filozófiával, árnyaltabb jellemábrázolással, vagy csak pusztán egy frappánsabb forgatókönyvvel. Az Útvesztő (The Maze Runner) talán már feszítgette a határait, mert kisült belőle egy közepesen jó, Legyek ura féle feldolgozás. Veronica Roth disztópikus regény trilógiájának első része a vegyes kritikai fogadtatása ellenére is aránylag sikeres lett a nézők között. A második rész pedig kétségkívül meglepte a fanyalgókat is. Bizony úgy tűnik, hogy a Beavatott kinőtte magát – valamelyest.
A posztapokaliptikus – és néhol falanszter meg steampunkszerű - Chicago-ban vagyunk újra. Kiderült, hogy a lázadás provokáció volt és Jeanine (a pazarul kinéző Kate Winslet, aki egyébként úgy néz ki, mintha Gillian Andersont látnánk a Hannibal-ból ) tervelte ki, hogy kihirdethesse a szükségállapotot. Tris, Four, Caleb és Peter a Barátságosoknál leltek menedékre. A számukra szokatlan, átmeneti amish jellegű élet békéjét Eric (a szerepét nagyon jól eltaláló Jai Courtney) és csapata zavarja meg, akik Jeanine parancsára üldözik az Elfajzottakat. A nő ugyanis birtokában van egy enigmatikus doboznak (olyasmi, mint az Ötödik elem szimbólumokkal teli kockája), amely szerinte az alapítók által őrzött tudást tartalmazza. Ám megfejteni csak a legerősebb Elfajzott tudja. Így a Lázadó nagyjából erről az üldözésről és kódfejtésről szól, ám a vége többszörös csavart és meglepetést tartogat.
Ami mindenképpen a középső rész erényei közé sorolható, hogy némileg mélyültek és komplexebbek lettek a jellemábrázolások. Bevallom őszintén, az elején nem kedveltem Shailene Woodley-t, ezt a túlságosan joviális arcú, kissé krumpliorrú lányt, mert nem tartottam elég karakán zsánernek Tris-hez. Mostanra azonban teljesen átalakult a figura, és ezt nyomatékosították is egy jelzésértékű hajvágással a film elején. Tris belső vívódása, identitás zavarai kiteljesedtek, és a különböző kategóriákban (Önfeláldozók, Bátrak, Őszinték, stb…) való jelképes ugrálás után a film végére markánsan megtalálta a helyét, illetve a történet narratíváját követve a legnagyobb létjogosultságot adta az Elfajzott csoportnak.
A film – vagyis inkább az alapregény kevésbé sikerült motívuma az egyszerű vonalvezetés, a mellékszálak nélküli, túl lineáris történés. A tetőpont mindenképpen a szimulációs szcéna, és azért attól elvártuk, hogy elismerően bólinthassunk a végére. A CGI technika láthatóan javult, a külső és belső terek látványvilága pedig kiegészült egy-két jól sikerült, Walking dead-féle háttérrel is. Amikor Tris a végső megmérettetés során belekerül az öt kategória próbájába, az nem csak különleges és eredeti vizuális effektekkel szolgál, hanem a fiatal színészek is ekkor nyújtják a tőlük telhető legjobb alakítást. Vonatkozik ez elsősorban az ellentmondásos Peter-re (sokak szerint Miles Teller a legjobb az egész filmben, őt egyébként a Whiplash-ban láttuk, és az új Fantasztikus négyesben látjuk viszont idén).
Mondhatjuk, hogy a Lázadó cliffhangerrel ért véget, és én nagyon drukkolok a harmadik résznek, hogy a halványan felfelé ívelő tendenciát tartani tudja. Az mondjuk bizonyára nem tesz jót a könyvnek, hogy a legújabb idióta mozis tendencia szerint kettévágják (a Hűséges két részben érkezik majd , 2016-2017-ben). Félő ugyanis, hogy kevés lesz a tartalom, és a rétestészta hosszúságú és releváns történettel gyéren ellátott Hobbit csapdájába esik majd. Nem elég ugyanis felvetni egy jó ötletet, és a fiatal generáció aspektusából láttatni olyan mélynek szánt dolgokat, mint felnőtté válás, alapértékek melletti elköteleződés, egyén vagy közösség érdekeinek konfrontációja. A Beavatott trilógia olyan, mintha egy kicsi helyben toporogna. Nem nyújt megoldást, nem ad perspektívákat. Habár a Lázadó mindenképpen előrelépés a Beavatotthoz képest, de valószínűleg csak egy zseniális forgatókönyv menti majd meg, amely összetettebb jellemeket, komplexebb nézőpontot, szerteágazóbb narratívát, épületesebb dialógusokat generál majd. És akkor talán a Divergent franchise sem süllyed el méltatlanul az egyre halmozódó középszerű YA adaptációk tengerében.
Szerintem: 70%
