zene: Wendy Carlos
kiadás éve: 1990
kiadó: Warner Bros.
játékidő: 45:16
A nem túl távoli jövőben Alex de Large (Malcolm McDowell) társaival, a drúgokkal együtt a fiatalok "szokásos" erőszakos életét éli. Éjszakánként maskarába bújnak, hajléktalanokat vernek agyon, nőket erőszakolnak meg, és az ultra-erőszak nevében pusztítanak mindent. Egy rosszul sikerült akció után társai fellázadnak a vezér ellen és a rendőrség kezére játsszák. Többévnyi börtönbüntetés után Alex részt vehet egy kísérletben, mellyel az erőszakot akarják kiirtani szervezetéből, így integrálva vissza a bűnöző elmét a társadalomba. Miután kiengedik, az egykor rettegett exdrúg már nem tudja megvédeni magát, és minden valaha elkövetett erőszak visszaüt rá...
Stanley Kubrick Anthony Burgess eredeti regényét igencsak átszabva tálalta Alex de Large kálváriáját. Bár az írót mindig elismerte, a filmet sokkal inkább saját műalkotásának érezte, mint adaptációnak. A "Mechanikus narancs" útját egyszerre övezte siker és botrány, és ez utóbbi szinte természetes volt a film erőszakos jelenetei miatt. Többször láthatunk benne nemi erőszakot, a "Harcosok klubjá"-t korban jóval megelőző erőszakhullámot, és a Nagy Testvér e társadalmában még a kormány se riad vissza a durva beavatkozásoktól. A filmben ez mind koncentráltabban szerepel, mint a regényben, és így elérkeztünk a zene gyökereihez is.
Az ekkor még Walter keresztnévre hallgató Wendy Carlos (aki a nemet váltó filmzeneszerzők kicsiny táborát gyarapítja) a film készítése alatt egyik barátjától kapta meg Anthony Burgess eredeti regényét, ekkoriban készülő "Timesteps" című elektronikus munkáját pedig lassan a regény hangulatához igazította, mivel sok közös pontot talált az írott szó és saját zenéje között. Amikor megtudta, hogy Kubrick filmet készít a regényből, egy demokazettát juttatott el a rendező ügynökéhez, melyeken szerepelt az immár elkészült "Timesteps" és egy Beethoven-darab elektronikus átirata is. Bár ő valójában az előbbi számot tartotta fontosnak, végül a klasszikus darab feldolgozása ragadta meg Kubrick figyelmét, mivel a szerző komoly szerepet kapott a már összeválogatott zenei anyagban.
Alex de Large Beethoven nagy rajongója, különös kedvence az "Örömóda". Kubrick a nagyszerű IX. szimfónia mellett egyéb klasszikus darabokat is beválogatott a filmbe, pont úgy, ahogy a "2001: Űrodüsszeia" esetében is tette. Carlos anyagának meghallgatása után azonnal belement, hogy a zeneszerző csavarjon egy kicsit a már kiválogatott számokon és készítsen belőlük szintetizátoros verziót. A film végső zenei anyaga így klasszikus és elektronikus számokból állt össze, melyeket aztán elég szabadon szórtak szét a filmben.
A főtéma egy Purcell-átirat, mely végül csak Carlos feldolgozásában került bele a filmbe. A félelmetes hangulatú darab a film során többször visszatér, más és más környezetekben illusztrálva, hogy Alex valójában mindig régi önmaga marad, még az agymosás után is. Beethoventől a IX. szimfónia került terítékre, ebből is a második tétel, illetve a negyedik, melyért először rajong Alex, majd a végén már legszívesebben kiugrana az ablakon, ha meghallja. A drúgok különféle lazább klasszikus darabokat kaptak, mint Rossinitől "A tolvaj szarka" (a drúg csínytevések zenéje), vagy a "Tell Vilmos" nyitányának különböző részletei. Carlos átdolgozása ez utóbbiból a filmtörténelem leggyorsabb szexjelenét kíséri. Az "Overture to the Sun" középkori dallamai az átnevelési program részét képezik, ami során Alexet egy paraszt provokálja meglepően különös eredményekkel. A brit monarchia Alexet megváltoztatni kész konzervatív erőit Elgar "Pomp and Circumstance" indulója kíséri, ami minden bizonnyal más mozikból is ismerős lehet. A filmben emellett szerepel két dal is: az "I Wanna Merry a Lighthouse Keeper" című bolondos valami és a klasszikus "Singin' In the Rain", mely a film végén szól, de egy erősebb jelenet alatt Alex előadásában is elhangzik.
Amint látható, ez egy eléggé eklektikus összeállítás, és a film ismerete nélkül valószínűleg nem különösebben élvezhető önmagában a lemez. Akiket azonban beszippantott Kubrick víziója, azoknak ez a tökéletes filmszuvenír. A Beethoven-darabokat a Berlini Filharmonikusok, míg a Rossini-műveket a Római Operazenekar adta elő, mely előadások önmagukban is megállják a helyüket. A film premierje idején több lemez is megjelent: kuriózumként dupla bakeliten kiadták a klasszikus darabokat, Carlos pedig az elektronikus részekből összeállított egy külön albumot, ami tartalmazta a film számára írt legtöbb tételt, melyek nagyrésze végül nem került felhasználásra. A leggyakoribb darab egy hibridkiadvány volt, mely a film tényleges zenei anyagát tartalmazta, de 1990-ben az írás tárgyát képező CD-n is megjelent. Akit tényleg a "Mechanikus narancs" zenei világa fogott meg, ezt a kiadványt keresse.
