Steven Soderbergh, a mai amerikai film karakterisztikus képviselője a nem túlságosan eredeti című Traffic-kel szól hozzá a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem kérdéséhez (a széles körben elismeréssel fogadott, tekintélyes díjakkal koszorúzott mozidarab két évvel ezelőtt született, de csak egy most debütáló forgalmazó cég jóvoltából jutott el hozzánk). Mindenki ismer érintett személyt, barátot vagy családtagot - nyilatkozta a rendező a vásznon megelevenedő történet időszerűségéről. Ami pedig a koncepciót illeti, a tűz és a víz házasításának lehetünk tanúi: "Meg kell találni az egyensúlyt a szórakoztatás és egy olyan mélyebben rejlő mondanivaló között, amelyről majd csak később gondolkozik el a néző. Remélem, a Traffic úgy hat majd, mint egy drámai elemeket is tartalmazó akciókrimi, és azoknak is tetszik, akik csak egy fordulatos sztori izgalmát akarják élvezni" - áll a szerzői kommentárban.
A Szex, hazugság, video, a Mint a kámfor, a Tripla vagy semmi alkotójának - még mindig innen van a negyvenen! - azért sikerült megvalósítania elképzelését, mert kényelmes közhelyek és unalmas sztereotípiák helyett emberi drámákban, szikrázó konfliktusokban érzékeltette a veszély nagyságát. Több szálon bontakoznak ki, s folyamatosan egymásba kúsznak az epizódok.
Valamennyi hős cselekvése, megingása, pálfordulása, célszerű vagy tragikus lépése logikailag és pszichológiailag egyaránt gondosan motivált. A szerkezet hatásosan felépített, nem zavaróak az átmenetek, a miliőváltások, pedig a helyszínek stílusa-hangulata élesen különbözik egymástól. Soderbergh erőssége a "hely szellemének" pontos ábrázolása (a képeket Peter Andrews álnéven maga fotografálta). Idegesen rángató kamerája dokumentáris jellegű felvételeken örökíti meg a változatos helyszíneket. Beszédes adalék, hogy a stáb - ha a háttéranyagoknak hinni lehet - mindössze húsz (!) főből állott. A hitelesség persze nem ezen múlik, inkább precedensértékű a művészi igényesség és lényegre törés (azaz alázat). A szerepjátszók otthonos biztonsággal mozognak a drámai közegben. Talán csak bizonyos jelenetekben - ilyen Wakefield elcsukló szónoklata vagy a családi feszültségek - bujkálnak enyhén szentimentális színek, olcsó feloldozásról, hazug happy endről, didaktikus felhangokról viszont egyáltalán nem beszélhetünk.
Ellenkezőleg: a befejezés nyitott, felelősségre és meditációra felszólító. A szülők kedvence talán kibújik démonai öleléséből, talán nem. Drukkoljunk neki. Soderberghnek fölösleges. Vallomásos filmje alapján bizton állíthatjuk, hogy ő drogtiszta.
