Három nővér él a hajdan szebb napokat látott macedón iparvárosban. A legidősebb a harmincas Slavica, aki még nem ment férjhez, ami talán nem csoda, mert heroinfüggőként metadonkúrán él. A középső Safo, aki kosárlabdázó, és az a hobbija, hogy férfiakkal ismerkedik, akiktől szép ruhákat csikar ki, testi bájainak hathatós bevetésével. A legfiatalabb közülük Afrodita, aki 27 éves és még szűz, ráadásul nem beszél. Mégis ő meséli el nekünk a velesi nővérek csehovi történetét.

"Az értelmes élet utáni meddő sóvárgás"
Slavica, Safo és Afrodita éppen úgy elvágyódik otthonából, mint Anton Pavlovics Másája, Olgája és Irinája, életük éppen olyan sivár és értelmetlen, mint klasszikus elődeiké. Titov Veles, illetve, ahogy a film elején Afrodita belső monológjában sietve kijelenti, Tito halála után már csak Veles, hasonlóképp Isten háta mögötti lika Macedóniának, mint a Prozorov-nővérek lakhelye volt a 19-ik század Oroszországában. Hajdan gazdag város volt Veles, itt épült egy hatalmas vasgyár, mely biztos jövedelmet hozott az egész városnak s lakóinak, Afroditáék is nagy házban éltek, mely sokszor népes és hangos baráti összejöveteleknek adott helyt. Ma már azonban a gyár alig működik, ha igen, akkor is csak bűzt, port és mérges gázokat termel, a kapuja előtt állandó a környezetvédők tüntetése. A város pusztul, a közösség lassan atomjaira hull. Mára a nővérek is egyedül maradtak, mindegyikőjük foggal-körömmel kapaszkodik valamibe, melyről ha csak pillanatokig is azt hiheti, kiszakíthatja őt innen, el, valahová messze. Erre azonban nem sok remény van. Slavica drogfüggő, Safo, nevezzük akárhogy, gyakorlatilag egy kurva, Afrodita pedig alig kommunikál a külvilággal, csak álmaiban érzi magát boldognak. Slavica férjhez menne Viktorhoz, a franciába szakadt suttyóhoz, ám a heroin nem engedi, Safo csak a görög vízumra vár, Afrodita pedig azzal veteti el a szüzességét, aki nővérének metadon-adagját porciózza. Kétségeink ne legyenek, boldogulásuk elérhetetlen messzeségben van...

Mágikus realista látlelet
A filmet egy hosszú belső monológban elmesélő Afrodita álmainak és vágyainak meseszerű, sajátos, néha csodás, néha kissé bizarr világa tagolja, ellenpontozza azt a lesújtó képet, melyet a rendező állít nekünk a ma Macedóniájáról. Pusztuló ipar, környezetszennyezés, érzelmileg kiürülő közösségek jellemzik a szétszakadt Jugoszlávia egyik legmostohább sorba jutott volt tagköztársaságát. A lét minden pillanatát átszövi az elmúlt évtizedek összes történelmi, politikai és etnikai hozadéka, a második világháborús deportálásoktól a közelmúlt polgárháborújáig. Ebben a fojtogató közegben lebeg biztos kapaszkodó nélkül a három macedón nővér.

Két nővér és egy bátyó
Találhatunk még egy érdekes Három nővér-párhuzamot e film kapcsán: a film producerei a Sisters and Brother Mitevski Production. E hosszú nevű produceri iroda tulajdonképpen a film alkotóit takarja, akik a valóságban is testvérek. A filmet Teona Strugar Mitevska írta és rendezte, míg a főszerepet (Afroditát) nővére, Labina Mitevska alakítja, nem mellesleg, nagy drámai erővel. A "brother" Vuk Mitevski, akinek a képzőművész véna jutott a családban, ő mint díszlettervező tevékenykedik a cég produkcióiban, így ez alkalommal is. (Ha neki köszönhető az igényesen artisztikus, a rendezői koncepcióval maximálisan koherens vizualitása a filmnek, akkor neki jár dicséret, ha az operatőrnek (Virginie Saint Martin), akkor neki. Gyanítom azért, közös munka volt.)

Mindent összevetve,
szép, igényes és tisztességes munka a fiatal macedón rendezőnő második nagyjátékfilmje, bár nem hiba nélküli. Azt az elején leszögezem, mennyire feltűnő az új macedón filmek erős képi világa, jó látni olyan filmeket, melyek alkotói tudják, a film első sorban képekkel elmesélt történet. Ez áll az Afrodita álmára is. Szimpatikus törekvés az is, ahogyan a rendezőnő egyéni hangon próbálja ábrázolni saját világát, amelyben jelen korban nem éppen a szépség és a harmónia dominál. Azonban cselekménybonyolításában és szereplőválasztásában már túl erősen koncentrált nővérére, így a többi szereplő, köztük a két másik nővér, de a szintén fontos két férfiszerep is (a férjjelölt Viktor és "szűzoltó" Aco) túlságosan súlytalan maradt. Súlyosbítja a dolgot, hogy meglehetősen arctalan színészeket választott e szerepekre, amiket mint író, tulajdonképpen szépen helyzetbe hozott, de mint rendező, rendre kihasználatlanul hagyott. Én túlzottnak érzem a csehovi párhuzamot is, hiszen az a film felütésében erősen jelen van, több ponton tetten érhető, majd egy legyintéssel el van felejtve, utána csak Afrodita mondja a saját sztoriját. Pedig még a híres csehovi pisztoly is működik, itt kristálycsillár formájában. Persze, szó sincs arról, hogy e film egy Három nővér-adaptáció lenne, de mégis, ha egy filmben három nővér szenved és elvágyódik, akkor már Csehov megkerülhetetlen. Nem illene őt otthagyni a film első harmadánál.

De gondolom érzik, e fanyalgás tulajdonképpen a szőrszál hasogatása csupán, hiszen valamibe bele kell kötnie a kritikusnak. Teona Strugar Mitevska érzékeny, nőiesen lírikus, szép filmet csinált, melyet az érzékeny, lírikus alkatú nézők minden bizonnyal örömmel fognak fogadni.

Kinek ajánljuk?
- Művészfilmek kedvelőinek.
- Csehov-rajongóknak.
- A képi líra iránt fogékony nézőknek.

Kinek nem?
- Akik kiütést kapnak a művészfilm kifejezés emlegetésétől.
- Akik utálják, ha egy filmben nincs egyetlen autó sem, pedig ma játszódik, ráadásul nem is lőnek benne.
- Akik nem szeretnek olvasni.


7/10