Az ember azt hinné, hogy az ilyen filmekben a szereplők direkt esnek olyan nagyokat, de ezt is rosszul tudtuk!
Akciófilmet forgatni veszélyes. Vígjátékot még veszélyesebb: a tavaly nyáron Budapesten és a Balatonnál is forgatott amerikai szuperprodukció, a Melissa McCarthy, Jude Law és Jason Statham főszereplésével készült A kém (Spy, hazai bemutató: május 21.) például már a munka első hetén majdnem abba is maradt a főszereplő balesete miatt. „Az az őrület, hogy Melissa nagyon kemény csaj, és nagyon kockázatos kaszkadőrmutatványokra is hajlandó” – mondta az esetről Paul Feig, aki a Koszorúslányok és a Női szervek rendezése közben már alaposan kiismerte a dundi komikus színész képességeit. – Láttam ugrani, vetődni, motorozni, és sosem féltettem. A kém forgatásán is volt egy jó kaszkadőre, de ő rengeteg mindent mégis maga vállalt.
– Hát persze, hiszen egy ügyetlen csajt játszom, aki eszméletlen helyzetekbe keveredik. Neki nem kell egy terminátornak lennie – mondja erre Melissa McCarthy, aki valóban nem úgy néz ki, mint egy terminátor. A sors fintora azonban, hogy a forgatás első hetén a színésznő egy egészen egyszerű jelenet felvételekor sérült meg: megcsúszott a nedves márványpadlón, és hanyatt eset. Egy hetet töltött kórházban, míg újra próbálták talpra állítani. „Egészen a munka elején voltunk” – meséli a rendező. – „Amikor hallottam, mekkorát puffan, azt gondoltam: „Nekünk végünk!”: csak egy csúnyább szó is volt benne.”
Forrás: IC Press