Férfi és nő esztétikai viszonya az ősidők óta változatlan: állandó gyűlölet és szerelem a kapcsolat két alapköve. Ám amikor egy leszbikus viszony mintázatát szemléljük, már sokkal szélesebb spektrumban kell vizsgálódnunk, hogy az érzelmek és vágyak kusza nádasából kiutat találjunk. Peter Strickland új filmje épp ezért nem is elemez mélyen, hanem lubickol a vizualitás jelrendszerének varázsdobozában.

Amikor lepkéket, pillangókat bámulok a nyári réten, általában a szertelenségük, szépségük és rövid életük nyűgöz le. Éjjel a kerti lámpa fényénél már más a helyzet. A vakító sárgaságra előjönnek a sötétség csendes bajnokai is, az éjjeli lepkék. Sötét színeikkel, baljós mintázatukkal lenyűgöznek ugyan, ám távolságtartásra szólítanak fel. A nappali és éjjeli lepkék ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, ám mégis teljesen különbözőképpen alakult az életmódjuk. Formaviláguk, mintázatuk, színeik összetettsége, hangjuk és viselkedésük is más. A tudomány végeláthatatlan oldalakon át elemzi az egyes fajokat, a fajták közötti különbségeket, ám természetüket nem sikerül pontosan megmagyarázni. Figyelni kell hát őket, és meg kell örökíteni minden mozdulatukat, hogy kiismerhetővé váljanak. A The Duke of Burgundy, azaz Burgundia hercege (Hamearis lucina), magyarul Kockáslepke, egy apró, Európában és Angliában előforduló, sárgás, fekete foltos pillangó.

Peter Strickland vajon párhuzamot kíván vonni a lepkék furcsa esztétikája és a női lélek kiismerhetetlensége között? Nem biztos, de merész gondolatokba bocsátkozott, amikor a The Duke of Burgundy című film forgatókönyvének megírásába kezdett. Tudni kell a rendezőről, hogy 2009-ben debütált első  nagyjátékfilmjével, a Varga Katalin balladájával, melyért Európai Filmdíjat kapott az év felfedezettje kategóriában, továbbá Berlinben Arany Medvére is jelölték. A magyar színészek és filmesek közreműködésével készült film egy fiatal nő történetét dolgozza fel, aki fia vér szerinti apjának keresésére indul, hogy bosszút álljon rajta, amiért az megerőszakolta. A történet a Kárpátokban játszódik, és telis-tele van festői szépségű képekkel, de bővelkedik feszült és elgondolkodtató jelenetekben is. Peter Strickland mostani filmje előtt a híressé vált Björk-koncertfilmet (Björk: Biophilia Live) forgatta le, melyben ugyancsak felfedezhető a kiváló operatőri munka és az átgondolt filmszerkezet. Meg kell még említenem a Berberian Sound Studio című szerzői horrorfilmjét is, mely izgalmas kísérletet tesz arra, hogy a horror paneljeit kikerülve, az effektek szintjén kíséreljen meg nyomasztó atmoszférát létrehozni.

A The Duke of Burgundy esetében sem kertelek és kijelentem, hogy képi világát, a plánok sokszínűségét csak dicséret illetheti. A képkeret mindig magába foglalja a mondanivalót, a fókuszt. Nehéz felfedezni olyan részeket, amikor a képek alárendelt viszonyba kerülnének a cselekménnyel szemben. Anélkül, hogy leleplezném a történet fordulatait és végkifejletét nehéz elemezni a film mondanivalóját, de megpróbálkozom vele.

A kosztümök, berendezési tárgyak és a takarítási módszerek alapján valamikor a harmincas évek Európájában járunk, egy kastély ódon, borostyánnal befuttatott falai között. Evelyn (Chiara D’Anna) biciklin érkezik a kapu elé, hogy eleget tegyen cselédi munkájának, és kitakarítsa a kastélyt a benne élő úrnő, Cynthia (Sidse Babett Knudsen) szeszélyei szerint. Ám ahogy lassan kibontakozik a cselekmény, rájövünk, hogy az úrnő és cseléd viszony csak látszat, egy színjáték része. Az igazság sokkal furcsább és bonyolultabb tényeket rejteget előlünk, és kisvártatva még a szereplők elől is. A ház úrnője és cselédje szerelmesek egymásba, feslett és bizarr magányukban csupán szerepeket játszanak, hogy így éljék ki egymáson szexuális vágyaikat és perverzióikat. Ám a testi vágyak felett elhatalmasodó érzelmi árnyékzóna kiismerhetetlen utakra tereli ezt a leszbikus párkapcsolatot. A kielégíthetetlen vágyak egyre többet kívánnak, ám a mérleg nyelve hol az egyik nő, hol a másik nő irányába billen el. Mindig van egy vesztes és egy nyertes a játszmák végén, és ebben a labirintusban könnyen el lehet tévedni, ha önző módon csak a maguk érdeke lesz a mérvadó. Vajon a két nő közötti erős szerelem és az idő meg tudja-e oldani a szakadék szélére sodródó kapcsolatot?

Cynthia munkája az, hogy egy bizonyos lepkefajt vizsgál tudományos szempontok szerint, s szűkebb körben, kifejezetten női közönségnek adja elő legújabb felfedezéseit. Például rájött arra, hogy ennek a bizonyos lepkefajnak a családjába tartozó különböző egyedek más-más frekvenciájú rezgéseket adnak ki, hogy megtalálják párjukat és jelezzék egymásnak helyzetüket. A fülrepesztő hangot rögzítették is, s nem egyszer hallgatják perceken át, hogy rájöjjenek, vajon mit üzen ez a földöntúli zúgás. Ám, mint ahogy a két nő közti rezgések sem bonthatóak fel részrezgésekre és apró jelekre, úgy a lepke üzenete is titok marad előttünk.

Érdekes, ahogyan Peter Strickland merészen (pornó vagy arra hajazó jelenet nélkül) belemászik a két nő érzelmi világába. Mindketten sértettek és boldogtalanok, miközben folyton egymásra vágynak, és szerelmüket sem titkolják egymás elől. A túlcsorduló, perverz, erotikus szerepjáték legalább tízszer megismétlődik a film során, ám minél többször végigéljük mi is ezt a jelenetsort, annál tisztábban látjuk, hogy milyen érzelmek és motivációk hajtják a két nő torz álmokkal telepakolt hajóját.

Freud szerint a szadomazochizmus onnan ered, hogy az egyén pszichoszexuális fejlődése megrekedt vagy visszaesett egy korábbi szintre. A mazochizmus a halálösztön terméke oly módon, hogy az összekeveredik a szexuális ösztönnel is. Evelyn szenvedésének ez lehet az oka. Olyan belső frusztrációval küzd, mely arra veszi rá testét és lelkét, hogy önszántából alávesse magát Cynthia dominanciájának. Újra és újra meg akarja élni ezt az állapotot, hiszen a tudat görcseit és megmagyarázhatatlan indulatait ez a színjáték oldja fel. A szexuális vágy csupáncsak hozadéka ennek az életjátéknak. Evelyn egy nagy fekete ládában szeret magányosan feküdni, úgy, hogy kezeit és lábait jó szorosan összeköti Cynthia. Ebben a „koporsó-halál” állapotban, kiszolgáltatva, a félelmek és az izgatottság olyan pszichés folyamatokat indítanak be, melyek végső soron segítik Evelynt önmaga megismerésében és feltérképezésében. A rombolásvágy folyton jelen van Evelynben, és amikor hozzájut a fájdalom gyönyöréhez, kielégülten terül el az ágyon, és személyisége egy csapásra megváltozik. Természetesen beszél, tekintetéből eltűnik a hidegség és a félelem. Ám ennek a függőségnek, mint ahogy minden hasonló folyamatnak, nagy ára van. Cynthia egyre kedvtelenebbé válik, hiszen számára ez a dominanciajáték csupán arról szólt, hogy szerelmét napról napra kielégítse, ám a sokadik, már kiüresedett alkalom után teljesen másról kezd el szólni a két nő viszonya. Cynthia jogosan teszi fel magában a kérdést, hogy ő mit kap cserébe ebből a kapcsolatból? Mi billenti végre vissza a két nő között feszülő mérleget az egyensúly állapotába?

Strickland alkotása inkább egy kiváló vizuális kalandozás, mint egy mély pszichoanalitikus dráma. Nem ad pontos magyarázatokat. A film képi világával és zenéjével varázslatos és misztikus atmoszférát hoz létre, elgondolkodtat, majd végül kissé kiábrándít, hiszen megnyugtató magyarázatokkal nem szolgál, csupán leskelődik és tükröt tart. Én, személy szerint, eddig sem értettem a nőket, ám most végképp összezavarodtam, és nem tudom, mit is várnak pontosan, amikor vágyaikat és érzelmeiket teljesítik be. Nem éreztem a filmet gusztustalannak és túlzónak, ám kissé kísérleti és zavaró cselekményvezetése miatt nem is kerülhet fel kedvenc filmjeim listájára.