Alapvetően emberi, hogy mindenki hajlamos eljátszani azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha kapna még egy esélyt, ha mindent elölről kezdhetne. Nincs, nem volt és nem lesz olyan ember, aki élete során legalább egyszer ne a rosszabbik megoldást választotta volna. Kedvenc kultúrtörténeti párhuzamom erre az esetre, hogy az iráni szőnyegszövő mesterek, akik tudvalevőleg szuperpontos mértani alakzatokat szőnek bele a szőnyegbe, minden alkalommal egy hibát vétenek, mert tökéleteset, hibátlant csak Isten alkothat. Ők, az emberek nem. Persze, nem mindenki bonyolítja ennyire tudatosan életét. Mi, a túlnyomó többség hibázunk, vétünk, bűnözünk. Ilyenek vagyunk, emberek. Miért lennének mások a filmesek? Állítólag ők is emberek... Vagy legalábbis annak tűnnek. Viszont ebből az is adódik, hogy kénytelenek vagyunk szembesülni egy csomó olyan filmmel, amely ezt a témát boncolgatja. A fentiekből is következhet egyenesen: kevés köztük a jó.
Más, bár e cikk témájához, A könnyek völgye című film ajánlásához ez is szorosan hozzátartozik. Mi, magyarok hagyományosan meg vagyunk győződve arról, hogy rettentően tehetséges nép vagyunk, és csak a fondor politikai, gazdasági helyzet, illetve a nyelvi korlátok akadályozzák meg tehetségeinket abban, hogy mindent elsöprő világhírre tegyenek szert. Aztán, ha valaki mégis kidugja az orrát a nyugati Kánaánba, akkor a hajlamosak vagyunk egyből hozsannázni, hogy igen, megint megmutattuk. Itt van például a focistáink esete. Mert ugye, fociban is nagyok vagyunk. Voltunk, mindegy. És milyen felemelő, hogy kimagasló tehetségű labdarúgóink ma már nívós nyugati bajnokságokban öregbíthetik a magyar foci jó hírét. Na ja, harmad-, negyedosztályban, teszi hozzá a bölcs cinikus. A magyar film, a magyar filmes is akkor volt utoljára világhírű, amikor a focink. (Koltai és Szabó kivételével, de ők már nemzetközi státuszba kerültek.) De örüljünk ennek is, mint ahogy örülnünk kell annak, hogy már két fiatal színésznőnk kapott fontos szerepet külföldi produkciókban. Marozsán Erika az egyik, ő már rutinos, Gubás Gabi a másik. Míg azonban Marozsán elsősorban német nyelvterületen szerepel, addig Gubás Gabi egyenesen az oroszlán barlangjába, Amerikába ment hódítani. Kb., mintha Gera Zoli a Barcelona 1-be igazolna.
Gubás Gabi főszereplésével forgatták Floridában két hurrikán közt, amúgy szintén magyar származású filmesek (Engert Péter író-rendező, Bihari Lehel és Varga Zsolt producerek, valamint az Argóban Árpa Attila által ide szerződtetett Christoph Vitt operatőr, mint vendégmunkás) A könnyek völgye című pszichothrillert, amely egy zsaru rossz napjának története. Gubás a zsaru felesége. Adam, a zsaru jót veszekszik feleségével, aztán összefut hajdani barátjával, majd ellenségével Lockal, aki a zsarunak köszönhetően került börtönbe. Lock egy késsel elégtételt vesz, minek köszönhetően Adam, némi isteni közbenjárásra, élet-halál között megszemlélheti mi zajlik nélküle, és elfantáziálgathat azon, hogyan kerülhette volna mindezen borzalmakat el. Valahogy úgy, mint a Hatodik érzékben, a Ghostban vagy hazai példát véve, Tímár Péter által jegyzett A herceg haladéka. Nos, míg az első két példa minta, addig A Könnyek völgye inkább az utóbbira hajaz, bár annál azért nézhetőbb.
Mondjuk, arról halvány fogalmam nincs, maga a cím mit jelent, ugyanis bármennyire figyeltem, nem találtam utalást erre sehol a filmben. De ez a kisebb hiba. A nagyobbik az, hogy e filmnek Adam életének valamiféle isteni sugallatra történő újraértelmezéséről kellene szólnia, azonban hogy mindez miért, hogyan történik, miért éppen ő ennek résztvevője és miért éppen így, az már kevésbé világos. Engert, az író-rendező beszél valamiről, de ez a valami valahogyan nem jön át. Sejtjük, hogy misztikus, transzcendens dolgok vannak itten, csak nem magyarázza meg ezt senki. Persze, az igaz, hogy az ilyenekre nincs magyarázat. Az életben, de ez film. Vitt, az operatőr amolyan németesen precíz, hűvösen tökéletes képeket készít, csak éppen nem tudja mit kell megmutatnia. Jól szól a zene (Michael Elliot), bár olyan, mintha már hallottam volna valahol. A színészgárdából Gubás Gabi kiemelkedik színészi eszköztárának relatíve gazdagságával, az se baj, hogy szélesen formált, nyílt magánhangzói megmutatják, egy magyar lány beszél, amúgy kiválóan, angolul. Szerepe jelen esetben ez, baj akkor lenne, ha mondjuk echte amerikait kéne játszania. Nem rajta múlik a film sutasága, amelynek megtekintését elsősorban a furcsaságok kedvelőinek ajánlom.
