Daphne du Maurier bestsellerének színpadi változata a Játékszínben

A hitvesgyilkosság rejtélyével átszőtt, fordulatokban bővelkedő, bűnügyi történet regényformában Rebecca címen látott napvilágot, a hazai olvasóközönség azonban A Manderley-ház asszonyaként ismerhette meg. A mű világsikerét leginkább megfilmesített változatának köszönheti, melynek elkészítésére a feszültségkeltés bravúrjait utánozhatatlanul megálmodó és megvalósító Alfred Hitchcock vállalkozott. Kevésbé köztudott, hogy a thriller mesterének Madarak című remekműve ugyancsak Du Maurier ötletéből született. A Manderley-ház asszonyának furcsa figuráit hazai színpadon mintegy fél évszázaddal ezelőtt láthatta a közönség a Vígszínházban, Tolnay Klári és Szakáts Miklós főszereplésével. Ezúttal a Játékszín igyekezett színpadi dimenziókba sűríteni a művet Makk Károly rendezésében. A szereplők névsora már önmagában is ígéretes.

A kísérteties Manderley-házat különös családi titok lengi körül: Maxim de Winter, az ifjú férj második feleségével érkezik a komor vidéki kastélyba, ahol tisztázatlan körülmények között életét vesztette az első feleség, Rebecca. A halál valódi okának megfejtése körül bonyolódnak a történések, miközben a fiatal új asszonynak vállalnia kell a küzdelmet a hűtlen, de gyönyörű Rebecca "hazajáró lelkével".

Maxim de Winter: Rátóti Zoltán

A hitchcocki filmváltozat sikerét követően merész vállalkozásnak tűnik színpadon is érdekfeszítővé tenni e jól ismert történetet. A színpadi hatáskeltés kelléktára elegendő a filmbélivel azonos fokú feszültség megteremtéséhez?

Természetesen a film villanásszerű snittjei, közeli felvételei már önmagukban fokozzák a feszültséget, a színpadi korlátok miatt azonban más eszközökre kell, hogy helyeződjön a hangsúly. Nehezítette a munkánkat, hogy egy krimi-történet fokozottabb tempót kíván, hiszen a néző mindig előbbre gondolkodik, de mi nem pörgethetjük fel az eseményeket. Arra kell összpontosítanunk, hogy egy-egy jelenet nagyobb feszültséget keltsen. Legalább ilyen kihívás, hogy a már-már teherként "hordozott" titok hitelessége megmaradjon, s a szereplő lelkiállapotából érezhetővé váljon, hogy súlyos dologról van szó, amit takargatnia kell nem csupán a néző, de a többi szereplő előtt is.

Maxim de Winter figuráját milyen jellemvonásokkal ruházza fel?

Nem emelnék ki jelzőket, hiszen ezt a nézőnek kell majd megítélnie. Elkülönülten egy jellem soha sem játszható el, ezért a színész nem ebbe kapaszkodik. Lényegesebb, hogy a darabbéli szereplők közötti kapcsolatok, viszonyok milyen színezetűek. Szerencsés esetben a felvázolt érzelmek, indulatok szinte kaleidoszkóp-képpé állnak össze, amelyek segítségével kirajzolódhat akár egy jellemvonás is.

Laurence Olivier alakítása mennyiben hatott az Ön szerepmegformálására?

Mérvadó volt, de meg is zavart. Az ő játéka mellett különösen hatott rám az a fajta felfogás, mely a film szinkronjában érződött Gábor Miklós jóvoltából.

Saját mércéje szerint a gyilkosság gyanújába keveredett férj megszemélyesítése mennyiben rutinfeladat, vagy esetleg új oldaláról is megismerjük?

Egyáltalán nem rutinfeladat. Az általam eddig megmutatott "arcoknak" számomra meglehetősen különös, s egyben érdekes elegye, s ettől igazán izgalmas feladat eljátszanom a szerepet. Ha abban a helyzetben vagyok, hogy választhatok a felkínált szereplehetőségek közül, akkor amellett döntök, melyben a figura érzelmei, indulatai széles amplitúdójú skálán mozognak, s nem aszerint, hogy mennyire érzem már eredetileg is a sajátomnak a szerepet. Ebben az esetben is ez motivált.

Ugyancsak a Játékszín tűzte műsorára a Rejtélyes viszonyok című E. Schmitt - darabot, melyben már együtt dolgozhatott Makk Károllyal?

Színházi munkát illetően valóban másodszor dolgozom a tanár úrral, de korábban az ő rendezésében forgattuk A vörös bestia című tévéfilmet is, munkakapcsolatunk tehát nem új keletű. A próbák során jómagam szeretek alkalmazkodni, illetve tiszteletben tartani a rendezői koncepciót.

Válogatott színészgárda kelti életre az előadásban nélkülözhetetlen ékként funkcionáló karakterszerepeket. Ön a csapatmunkának produkciókra szerveződött változatát egyébként is előnyben részesíti a társulati tagsággal szemben.

Négy évvel ezelőtt döntöttem a szabadúszás "kiváltsága" mellett. A sors kegyeltjének tartom magam, hiszen rengeteg munkám van, sok helyen megfordulhatok, s folyamatosan új emberekkel dolgozhatok. Mindez feltétlenül inspirál. Talán emiatt vagyok az efféle szerveződés pártján. A társulati létezés kiszolgáltatottsággal párosul, nem beszélve arról, hogy ma különösen nehéz a társulatnevelés, hiszen a színház nagyüzemmé válik, s nincs idő arra, hogy ugyanazon közegben szakmailag is megerősödjön a színész. Jó történetekre azonban mindig szükség van, ami egy krimi-klasszikusnál adott. Tapasztalataim szerint nagy az érdeklődés a darab iránt, ami mindenképpen bíztató előjel.

Frank Crawley: Tóth Sándor

Anyaszínháza, a Nemzeti mellett évek óta az ország több teátrumában is játszik, de a Játékszínben most először. Ráadásu l- a rendező szavaival élve - már-már pszichothrillerbe hajló krimiről van szó, ami az Ön számára is teljesen új feladatot jelent.

Sőt, azt sem állíthatom, hogy az ilyen típusú karakterfigurák színpadi megformálásában különösebb gyakorlatom lenne. Természetesen maga a körúti teátrum és a műfaj is fontos megmérettetést jelent számomra. Bár a film feltétlenül mérceként szolgált, a benne kifogástalanul funkcionáló effektusok helyett itt a krimi légkörének megteremtésében az ember által teremtett feszültségre helyeződik a hangsúly. Állandó gondolkodásra kell késztetnünk a nézőt, kétségeket ébresztünk benne afelől, hogy az adott szereplő miről mit sejt a darab bizonyos pontjain. A folyamatos színpadi jelenlét miatt a látszólag csak külső szemlélőként közreműködő figurákra is nagyobb feladat hárul.

Anélkül, hogy a végkifejletet elárulná, a "barátként" színrelépő Franknek milyen szerepet szánt a szerző az események bonyolításában?

Bizonyos helyzetekben a darab sejteni engedi, hogy ő akár a gyilkos is lehetett. Különös szálak fűzték Rebeccához, sőt az új feleség sem közömbös számára. A felszín alatti történések többirányú asszociációra adnak lehetőséget, hiszen a szemek játékának, az arcrezdüléseknek, a belső "monológoknak" óriási jelentősége van. Ráadásul a Játékszín viszonylag kis játékterében az apró mozdulatok is kihangsúlyozódnak.

A karakter-színjátszásnak ez a formája mennyiben izgalmas színészi feladat az Ön számára?

Ugyanolyan koncentrációt igényel, mint egy főszerep. Ami talán megnehezíti a munkám, hogy az események menetébe abszolút precízen, pontos időzítéssel és persze hatásosan kell beillesztenem azt az adott pillanatot, amelynek cselekvő részesévé is válok.