1959. július 28-án reggel kirabolják a román Nemzeti Bank pénzszállító autóját. A hat támadó közel másfél millió dollárnak megfelelő lejt visz magával. Az összeg közel ötezer ember éves fizetésének felel meg. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, már visszavonult, inaktív zsebeseket, tolvajokat tartóztat le, de nem jut a tettesek nyomára. Mivel közeledik az állami ünnep, augusztus 23., a Securitate veszi kézbe az ügyet. Az egyik vezérezredesnek az az ötlete támad, hogy nézzenek körül az elbocsátott belügyesek között. Az elgondolás nem arat osztatlan sikert, de mivel késik az eredmény, engedélyezik az új nyomozati irányt. Hamarosan látókörbe kerülnek a vélt tettesek, és letartóztatásokra kerül sor. A rablók a kihallgatás során bevallják tettüket, az ítélet pedig tükrözi a bűntett súlyosságát. Az elkövetők közül az öt férfit halálra, a nőt életfogytiglanra ítélik. 1960-ban az ítéletet végrehajtják.
Alexandru Solomon rendező számára az oknyomozó dokumentumfilm minden feltétele adva volt: a múlt homályába veszett és érthetetlen bűntett, az élő tanúk, a hozzátartozók és a kihallgatótisztek, a vallatás tízezer oldalas jegyzőkönyve, a periratok. De a Nagy kommunista bankrablás elkészítését mégsem ez motiválta elsősorban. Fönnmaradt ugyanis a Rekonstrukció című film, amelyben az elkövetők - az enyhébb ítélet reményében - újrajátsszák az eseményeket. Solomon ötlete zseniális, a múltat a jelennel, dokumentumfilmet a dokumentumfilmmel ütköztetve felelhet a kérdésre, mi is történt 1959-ben Bukarestben. Sajnálatos, hogy mint oly sok esetben, az ötlet jobb, mint a megvalósítás, az aranybányával felérő lehetőség kiaknázatlan marad.
Románia Sztálin halála után a kommunista blokk többi országához képest viszonylag szabad kezet kap, a szovjet csapatok kivonulnak az országból. Gheorghiu-Dej pártfőtitkár nem él vissza az engedménnyel, bár kétségtelen, hogy a szocializmus építésének román útján háttérbe szorítja a moszkovitákat, s az úgynevezett nemzeti vonalat erősíti. A diktatúra azonban diktatúra, és sok egyéb mellett a bűnözőknek sem kedvez. A Nemzeti Bank kirablása teljesen értelmetlen tett, hiszen az elképesztően sok pénzt sem külföldön, sem Romániában nem lehet elkölteni. A miértre a tettesek lebukásáig, illetve a ítélethirdetésig kell várnunk. Az elkövetők kiléte a Securitatét is megdöbbenti. Valamennyien az állami és pártvezetés, illetve a titkosszolgálat legfelsőbb köreiből kerültek ki, akiket egy évvel vagy néhány hónappal korábban bocsátottak el állásukból. Van közöttük országos rendőrparancsnok, mesterkém, a titkos szovjet űrprogramban részt vevő mérnök, a párt újságíró-iskolájának dékánja. Valamennyien elkötelezett kommunisták és az ellenállás harcosai. És mindegyik zsidó származású. Mivel a mozgalom kipróbált embereiről van szó, a letartóztatás után azonnal beismerik tettüket. Egyedül a volt rendőrparancsnok várja meg tudatosan, hogy megverjék. A Rekonstrukció című filmben vállalt szerepükkel igazolták bűnösségüket, s az ítéletet az államrend megdöntésére irányuló kísérlet minősítés alapján mondták ki.
A Nagy kommunista bankrablás című dokumentumfilm posztmodern szemlélettel közelít az eseményekhez. A rendező csak látszólag tesz kísérletet arra, hogy a múltat feltérképezze. Virgil Calotescu egykori propagandafilmjéből csupán részleteket látunk, hol eredeti hanggal, hol mai kommentárral. Az alámondás hitelteleníti a látványt - nem különösebb bravúr, de a szöveg kétségessé teszi a némileg esetlegesen kiválasztott tanúk visszaemlékezését is. Solomon törekvése nyilvánvalóan az, hogy a történet antiszemita vonulatát emelje ki, illetve azt a csiki-csuki játékot mutassa be, amit a román hatóságok a kivándorolni szándékozó zsidókkal folytattak. De aztán a rendező önmagát is idézőjelbe teszi, és végül azzal a megnyugtató érzéssel kelhetünk föl a székből, hogy a múlt megismerhetetlen, a történet rekonstruálhatatlan, talán meg sem történt a nagy kommunista bankrablás.
