Új rendezők, régi reflexek

Azt hittük, hogy 2007-ben úgy robog ki a vászonról pokoli motorparipáján Johnny Blaze – alias Ghost Rider –, hogy többé nyomát sem látjuk. Tévedtünk. A száztízmillió dolláros költségvetésű film több mint a dupláját hozta vissza, ezért azt gondolták a gyártók, a Marvel-képregényfigurát érdemes ismét tomboló körútjára bocsátani. A tombolást úgy értsük, hogy a kezdő tinédzserek igényszintjének pőre kielégítésén kívül a második felvonás leginkább csak indulatos csapkodást fog kiváltani a nézőből. Miszerint: jaj, istenem, ezt minek kellett?

Pedig a nem túl emlékezetes képregény-feldolgozásairól – Daredevil, a fenegyerek (ezt rendezte) és Elektra (ennek producere volt) – ismert Mark Steven Johnson rendezőt (lásd még, vagyis inkább ne: Minden kút Rómába vezet) az összeszokott Mark Neveldine–Brian Taylor rendezőpáros váltotta, s a fiúk Crank-es akciótivornyái (Crank – Felpörögve és Crank 2. – Magasfeszültség) jófajta, zsigeri szórakoztatást vittek az ellaposodásra hajlamos akcióműfajba. Síkegyszerű történeteik síkegyszerű, Jason Statham megformálta főhőse (a csávókat kinyírni, a jó nőt megdugni) emlékezetes alak, remekül koreografált, ötletes és látványos akcióival, pofás beköpéseivel belopta magát az olcsó, de nem igénytelen kikapcsolódást kedvelő szívünkbe. Igaz, intő jelül szolgálhatott a duó értelmezhetetlen Gamer – Játék a végsőkig című hagymázos mozija és a cudarul elhasalt Jonah Hex, aminek a forgatókönyvét barkácsolták (nem túl nagy odaadással).

Heten írták, még sincs könyv

A szellemlovas 2. – A bosszú ereje megtekintése után az már biztos, hogy Neveldine és Taylor számára a (normális) forgatókönyv nem fontos, csupán a vizuális megjelenítés számít, valószínűleg egy papír-fecnivel is beérnék forgatókönyv gyanánt, nekik például a hárommondatos Örkény-egyperces (Makacs sajtóhiba) is túlírt és értelmezhetetlen szövegtenger. (És itt kérünk elnézést kiváló klasszikusunktól.)

Nem értjük, hogy miért dolgozott hét scriptor a szövegkönyvön, köztük a Christopher Nolan-féle új keletű Batman-trilógia írója, David S. Goyer, megkockáztatjuk, gatyába rázni hívták, de már túl későn. Valószínű, hogyha valaha firtatni fogják pályája eme sötét múltját, zavartan fog heherészni, esetleg azzal tereli el a figyelmet: nézzék csak, ott egy elefánt…

Alvilági keményférfi az Ördög ellen

[img id=355972 instance=1 align=left img]A felütésben efféle eltévedt lényként bóklászik-bujdosik a szuperhős vadmotoros, magát az előző részben a sátánnal lebarterező Johnny Blaze (Nicolas Cage) is a vadregényes Romániában – nem tudni, miért ott, talán mellékesnek ítéltetett ennek megokolása, vagy pusztán az "Erdély-divat" miatt, ugyebár, a vámpírok is onnan vannak –, de nem nyughat. Egy titokzatos szerzetes, Moreau (Idris Elba) meglátogatja, és – személyes indíttatására hatva – kvázi felbéreli az Ördög ellen (Ciarán Hinds). A sötét úr erősen vágyik egy fiúra, Dannyre (Fergus Riordan), az örökösére, miközben a kislegényt Sarah Connor-szerű anyja (á la Terminátor), Nadya (Violante Placido) oltalmazza, de mozgósított ördögi rosszarcok, köztük egy tébolyult szektavezér, Methodius (Christopher Lambert) és csapata ellenében kevésnek bizonyul. A lángra kapó koponyájú Blaze-nek démoni ultraerejével ezúttal nem pusztán mezei gazemberekkel kell közelharcot vívnia, hanem egészen a pokol leghatalmasabbjának kell megmutatnia a kótyomfittyet.

Erről már lemondtunk – de majd hátha…

A kótyomfitty meglett mutatva, Neveldine és Taylor az előző részben látottakhoz képest a tempót és az akciószámot növeli, ha a tartalmat minimalizálja is. Nemkülönben a használható dialógusokat. Üldözéssel, lánghörgéssel, lánccal csapással megfelelő mennyiségben lehet találkozni – már akinek ez elegendő. Ehhez asszisztál Lambert, akiről remek pályakezdete után az 1990-es évektől letettünk (nagyjából a Hegylakó 2. – A visszatérést követően) és a jobb sorsa érdemes karakterszínész, Hinds.

A fő közreműködő persze a bánatos arckifejezésbe rögzült Cage, akinek egylényegű mimikája filmjeiről filmjeire egyre kevésbé működik, konkrétan: unalmas. A valaha színészként funkcionáló (és a Las Vegas, végállomással Oscar-díjat is kapott) Cage a 2000-es év körül magára öltötte ezt a – szerinte – mély-érzésű fájdalomtól nehezült tekintetet, és hordozza akciófilmtől akciófilmig. Valószínűleg mert egyszerű kenyérkereset ugyanazzal a "megmentem a világot, de ez kínokkal jár"-grimasszal végigripacskodni a forgatást. A nézők jelentős része mindmáig bízik benne – mi is, egy tucat filmjét fel tudnánk sorolni, amiben maradandót alakított –, és mindig adnak neki egy újabb esélyt. Miszerint a következőben hátha. Mert nem úgy szeretnének gondolni rá, mint aki tűzcsóvát hugyozik. A szellemlovas 2. – A bosszú erejéből, fájdalom, leginkább csak ez marad meg.

Kinek ajánljuk?
- Aki bármennyit csalódik is, mindig ad egy újabb esélyt Cage-nek.
- Akiket a képregényekben zavarnak a szövegbuborékok.
- Aki látta az előző részt.

Kinek nem?
- Aki az utóbbi tíz évben végképp kiábrándult Cage-ből.
- Aki szerint még egy akciófilmnek is kell egy forgatókönyv.
- Aki méregerős paprikát vacsorázott, és számára a tűzpisilés valós veszély.

4/10