A rémtörténetek különféle műfaji és tematikai változatai végigkísérik az irodalom és a film egész történetét. Nem mostohagyerekekről van szó, hanem olyan alkotásokról, amelyek gyakran egyértelműbben és őszintébben vallanak korukról, mint a magas kultúra művei. A gyerek kifejezés - túl az őszinteségen - mégis találó, hiszen a horrort és testvéreit időről időre próbálják jó ízlésre és modorra tanítani, előírni nekik, mit és menynyit mutathatnak meg magukból. Horatius leghíresebb episztolájában arra figyelmeztette kortársait, hogy ne vigyék túlzásba az őrjöngést a színpadon, mi több, ne is egyenek embert a nézők szeme láttára. Az utódok aztán vagy hallgattak az intésre, vagy nem. Az iparszerű mozgóképgyártást illetően nincsenek illúzióink, s ehhez még be sem kell kukkantani a video- vagy DVD-kölcsönzők hátsó traktusába. Ami a mozit, a nyilvános vetítésre szánt alkotásokat illeti, ott persze működik a józan cenzúra, még ha a határok meghúzását nem is az erkölcsi-érzelmi értékek védelme irányítja. A titkok kulcsa ugyan nem sorolható az olyan remekek közé, mint a némafilm korszakából való expresszionista Drakula, Frankenstein vagy az Oscar-díjas A bárányok hallgatnak, ám olyan kuriózum, amilyennel még a sokat tapasztalt néző is ritkán találkozik...
Iain Softley rendező igényesen válogatta meg munkatársait. A forgatókönyvet az az Ehren Kruger írta, aki a lassan-lassan kultikussá váló A kör című thrillert is jegyezte. A főszerepet játszó Kate Hudson egyre inkább hasonlít édesanyjára, a tüneményesen tehetséges Goldie Hawnra; Gena Rowlands pedig a jelenkori mozi egyik nagyasszonya. A színészeken nem múlik, sőt, a történet is elkezdődik... Egy New Orleans-i szociális otthonban, talán inkább elfekvőben egy Caroline Ellis nevű fiatal gondozónőnek elege lesz az intézmény elgépiesedett működéséből. Magánpraxist vállal, s elutazik a várostól száz kilométerre levő farmra, hogy ápolja a szélhűdést kapott, béna és néma Ben Devereaux-t. A feleség, Violet kellő fenntartással fogadja az ifjú hölgyet, majd kijelöli a feladatkört, és átadja Carolinenak a több mint harminc szobából álló ház összes ajtaját nyitó álkulcsot. A nagy számok törvénye, valamint a nemzetközi mesekatalógus, illetve az archetipikus történetmondás szabályai szerint kell lennie még egy ajtónak. Hősnőnk akkor fedezi fel a titkos bejárót a padláson, amikor az úrnő felküldi őt a padlásra virágmagért. Ettől kezdve különös dolgok történnek...
Nem említettük, hogy Caroline-nak apakomplexusa van, az motiválja őt abban, hogy meggyógyítsa a háziurat, és kimentse a sötét erők karmaiból. De vajon kik a sötét erők képviselői? Netán a feleség, vagy a múlt máig nyúló árnyai? Mielőtt kijelentenénk, hogy a választ sohasem fogjuk megtudni, fölmerül egy etnográfiai-vallási kérdés is, melyre a magyar néző csak bizonytalan választ adhat. Mi a különbség a vutu és a hutu között? Ne nyúljunk a polcra a szakkönyvekért, elégedjünk meg azzal a magyarázattal, amit a szereplők közölnek. A vutu vallás, a hutu szertartás. Utóbbi mozgatná a történetet, benne a ház korábbi lakóinak tragikus sorsával.
A titkok kulcsa című amerikai film kuriózuma, hogy a hivatásos néző számára hosszú-hosszú évek után ez az első film, amelyről egy idő után nem tudja, miről szólt és hogyan végződik. Dramaturgiai szempontból akkor vesztettük el a fonalat, amikor a bájos Caroline kimenti a házból az öregurat; a bogárhátúval másodjára áttöri a leláncolt vaskaput, majd amint megszabadultak, a hölgy hihetetlen fizikai erőfeszítéssel visszacipeli a házba a magatehetetlen férfit. Ami a történetvezetés eme szellemes fordulatára következik, az nem intellektuális rejtvény, hanem maga a gonosz varázslat, mely ellen kétféle módon védekezhetünk. Vagy a hutu rítus szerint téglaport hintünk magunk köré, vagy nem nézzük meg a filmet...
