A tűz óceánja után immár kétségtelen, hogy Viggo Mortensen megkérdőjelezhetetlenül az új idők egyik nagy férfihőse: a ló nélkül már szinte elképzelhetetlen színész annak a hagyománynak a folytatója lehet, amelyhez Gary Cooper, Clint Eastwood, Gregory Peck vagy Alain Delon tartozik.
Az 1800-as évek végén járunk Amerikában. Frank, az egykor ünnepelt tereplovas és futár (Viggo Mortensen) rémálmaival küszködő alkoholistaként tengeti napjait hű lovával, Hidalgóval Buffallo Bill vadnyugati cirkuszának egyik látványosságaként. Egy nap különös idegen keresi meg: Riyadh sejk (Omar Sharif) üzenetét hozza számára. Az évszázadok óta lótenyésztéssel foglalkozó arab előkelőség a Tűz óceánja elnevezésu háromezer mérföldes sivatagi versenyre invitálja az általa lenézett musztángot és lovasát. Frank némi szabódás után benevez a versenyre, és hajóra száll. Az idegen országban kelletlenül fogadják, s mindenki a bukására esküszik. Frank azonban nekivág az idegen, gyilkos tájnak. A verseny közben életveszélyes kalandokba, intrikák hálójába, cselszövésekbe keveredik, igaz barátra talál, és szembesül saját démonaival is...
Gyerekkorom óta nagy rajongója vagyok a kalandregényeknek (Dumas-tól May-ig), így a mozivászon előtt ülve is szívesen átadom magam az efféle élvezeteknek - már ha akad ilyen. Ezúttal akadt! A tűz óceánja alkotói egy olyan darabot hoztak össze, amely nagyban különbözik napjaink történetben és látványban is hánytatóan szirupossá csicsázott, avagy lebutított kalandfilmjeitől. A műfaj klasszikusait idéző, nagyívű, egyenesen végigvezetett történetű alkotás, amelynek minden szála, minden motívuma gondosan kivitelezett, tévutak és vakvágányok nélküli. Egy kemény, önmagával is viaskodó férfi és hű lova kalandjait láthatjuk - se több, se kevesebb.
A kalandok során elénk táruló látványban megelevenedik a vadnyugat, (indiánostul, cowboyostul) és a mesés arab világ: a korábban jórészt tévéfilmeket jegyző Shelly Johnson operatőr lenyűgöző, néha már-már művészi képeket komponált a filmhez. Gyakran emlegetem a hollywoodi filmekben felbukkanó, az amerikai közönségnek szóló "kötelezőket" - ezekből e filmben (szerencsés módon) alig akad. Pedig itt is jócskán lennének elnyálasítható, szájbarágósítható motívumok. Itt külön szót érdemel a főszereplő jellemrajza, amelynek a film végén való kibontakozását követően valóban egy nemeslelkű, kemény jellemű férfit ismerhetünk meg. A kultúrák közti eltérésekből adódó félreértések, poénok is jó ízléssel vannak megjelenítve: az indián, amerikai és arab világ különbségei és párhuzamai hihetőek, csak a filmszerűség végett túlstilizáltak helyenként.
A sejket alakító Omar Sharif fergeteges! A vén szívtipró mosolya és kisugárzása még mindig magával ragadó. Valósággal fürdik a szerepében: a pompát, lovakat és szerencsejátékokat kedvelő arab uraságot mintha csak róla mintázták volna. A helyszíneken is otthonosan mozgott, mert ezek némelyikén már az Arábiai Lawrence forgatásakor is járt. Sharif örömmel idézte fel, hogy azon a ahelyen, ahol 1962-ben sátrakban laktak színésztársaival, ma az arab világ filmes fővárosa működik. A film főszereplői közé tartozik a Hidalgót "alakító" T. J. nevű ló is, amely hosszas válogatást követően nyerte el a szerepet. Morensen az együt töltött hetek során annyira megkedvelte hátasát, hogy a forgatást követően meg is vásárolta.
Egzotikummal, romantikával, akcióval és ármánnyal gazdagon átszőtt monumentális kalandfilm, amelynek nem csupán az azonos helyszínek miatt van helye az Arábiai Lawrence mellett. Unokáink is fogják látni!
