Modernség (technozene) és hagyomány (az antik Ikarosz-monda) keveredik a német Hannes Stöhr Berlin Calling című filmjében. A sablonokban bővelkedő zenei drámát a főszereplő autentikussága miatt megtekintésre ajánljuk.
Az Ikarusz-legenda
Az ógörögöknek a Naphoz túl közel szálló és alábukó ifjú mesterének, Ikarosznak a legendáját mindenki ismeri. A hellének mitológiájában Ikarosz apjával, Dedalosszal együtt akart elszökni Knosszoszból. Madártollakból és viaszból szárnyakat készítettek maguknak, amikkel sikerült is a levegőbe emelkedniük. A menekülésük előtt az apa azt tanácsolta a fiának, hogy se túl alacsonyan ne repüljön, mert elragadják a hullámok, se túl magasan, mert a Nap heve megolvasztja a viaszt. A szédítő magasság azonban megigézte Ikaroszt, aki egyre magasabbra emelkedett, s így a Nap elfolyósította a kötőanyagot, mire a tollak leváltak, és a fiú a habokban lelte a halálát. Dedalosz a partra szállva gyászolta meg, és átkozta el a találmányát. A mítosznak a "szédítő magasság csábításának" a mozzanata ragadta meg a művészet (meg a közember, lásd: "aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni" közmondást) figyelmét, a legenda mestereiből művészek lettek, és számtalan alkotást inspiráltak, Ovidiustól kezdve id. Peter Brueghelig, a maga módján (a középiskolai kötelező irodalom egyik fontos olvasmánya) Karinthy Frigyes Cirkusz című novellájának székeken a magasban egyensúlyozó és ott hegedülő hőse is ide tartozik.
DJ-filmek
Ki más is lehetne manapság alkalmasabb, autentikusabb az ikaroszi legenda - a lázadás, a szófogadatlanság, a kíváncsiság - megtestesítésére, mint a disc-jokey? Merthogy a lemezlovaglás igenis művészet - ha jól csinálják. Márpedig a német rendező-forgatókönyvíró Hannes Stöhr (Berlin Is in Germany, Egy nap Európában) kvázi életrajzi filmjének hőse, Ickarus (Paul Kalkbrenner, a nemzetközi hírű DJ, aki egyúttal a film kísérőzenéjét is jegyzi) jól csinálja.
A Berlin Calling előtt is születtek filmek a gépzenei világról, annak a művészi kiteljesedésükben ilyen-olyan okoknál fogva gátolt figuráiról: a Nesze neked, Pete Tong! (ahol a halláskárosodás gördít akadályt a főszereplő elé), a Hey DJ! (ahol az alkohol) és a magyar-német koprodukcióban készült Mix (ahol a szex és a bűnvilág). A drogfüggő Icky története azonban más. És ez a főszereplő miatt van.
Calling Kalkbrenner
A film főhősét játszó Paul Kalkbrenner olyannyira hiteles, mintha maga magát adná (azt nem tudjuk, hogy a valóságban kábítószerfüggő-e, de mérget mernénk venni rá, hogy kipróbálta). Miatta üt - szól - nagyot ez a film. Kalkbrenner 1977-ben a németországi Lipcsében született, de később Berlinbe települt, ott nőtt fel, és máig Berlin-Friedrichshainban él. 1999 óta adja ki a zenéit a német fővárosi székhelyű BPitchcontrol kiadón keresztül, amit DJane Ellen Aillen alapított. Trackjei gyakran vezetik a különböző DJ-slágerlistákat és a webüzletek letöltési listáit. Úgynevezett "live DJ-ként" járja a világot, és gyakran fellép különféle nagy fesztiválokon (Mayday, Nature One, Sonne Mond Sterne, Melt!, Fusion, Welcome to the Future?) és a legnépszerűbb, elektronikus zenét játszó klubokban: a hazai-berlini nagyobb helyek mellett a tokiói Wombban, a madridi Macumbában, a londoni Fabricban, a barcelonai Nitsában és a párizsi Rexben.
Egy techno-történet
A német elektro-komponista, Martin Karow (Kalkbrenner) DJ Ickarusként járja a világ dance klubjait a turnéjával, a legendás berlini technozenei miliő meghatározó muzsikusa. Akinek ugyebár az a hivatása, hogy estéről estére emberek ezreit táncoltassa és mulatassa. S így is tesz. Egyik este azonban a megszokott porok helyett mérgező drogot kap (és be is kapja), és egy csúnya trip után a rehabilitációs központban köt ki, ahová önszántából vonul. Mivel aktuális albuma megjelenése késik, és barátnője, Mathilde (Rita Lengyel) is egyre nehezebben tolerálja az életmódját, komoly alkotói válságba kerül, és egyáltalán nem biztos, hogy nyugtatókkal teletömve talpra tud majd állni. (Talpra tud.)
A jövőre pörögve
"A társadalom elleni lázadás az önpusztítás formájában mindig lényeges pontot játszik bennük, és mindegy, hogy egy rock n' roll hősről, vagy bármilyen más művészről van szó, ez a generációjuk metaforájává emelte ki őket" - jegyzi meg a rendező. Stöhr filmje hitelesen állítja elénk a legmodernebb kor - a ma - legadekvátabb (szubkulturális) művészfiguráját, a disc-jokey-t. Ez nem a jó forgatókönyvnek köszönhető - mert az nem az, hemzseg a kliséktől, az önkiteljesítésben a tudatmódosító szerektől gátolt és társadalom (a rend és a rendszer) ellen ellenszegülő művész figurájának története a pszichiátriai osztálybeli lázadós jelenetében a Száll a kakukk a fészkére című klasszikust másolja -, hanem a főszereplőnek. Egyszerű eszközökkel jeleníti meg a hősét, pontosan és szimpatikusan. Miszerint akár vele is megtörténhetne mindez. Miatta lehetséges, hogy a közeli jövő egy lehetséges kultikus alkotását láthatjuk, vagyis nem érdemes lemaradni róla. A klassz zene miatt sem.
Kinek ajánljuk?
- Akik imádják a technozenét (és művészetként értékelik).
- A tudatmódosító szerek használatával kacérkodóknak.
- Leendő DJ-knek (könnyűzenészeknek általában).
Kinek nem?
- A filmes (művészi) közhelyektől irtózóknak
- Alkoholistáknak
- A Sláger Rádió hallgatóinak
7/10
