A világ egyik fele epekedve várta a pillanatot, amikor végre Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Pattinson) szerelmének története happy endhez érkezik – és valljuk be a világ másik fele sem számolta kevésbé a perceket a bemutatóig, csak hogy végre megszabaduljon minden idők egyik legszentimentálisabb vámpírkrónikájától. Hogy most akkor búsongunk vagy örülünk? Nehéz eldönteni.
Mert valljuk be, az Alkonyat saga nem véletlenül lett korunk egyik legnépszerűbb filmsorozata. Nemcsak remekül tudta megszólítani a női népességet, de korábban sosem látott új elemekkel is gazdagította a filmes vámpírvilágot. Izgalmas történetvezetés, érdekes fordulatok, egész jól megkomponált akciók, és páratlanul jó zene jellemezte szinte valamennyi részt. Mindezen erényekhez azonban konstans társult egy csomó olyan dolog is, ami bizony minden jó ízlésű mozirajongó torkán fennakad: hihetetlenül gyenge alakítások, banális, szájbarágós információátadás, szenvelgés és giccs (és giccs és még egy kis giccs) ezerrel.
Az utolsó részről sem nagyon tudok mást mondani. A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: Bella újdonsült vámpírként túléli a szülést, kislánya, Reneesme (Mackenzie Foy) hihetetlen sebességgel nő. Amikor a Volturi tudomást szerez a kicsi létezéséről, Cullenék ellen vonul félelmében. A vega vámpírcsalád a világ különböző sarkaiból szerez támogatókat, hogy bebizonyítsa Arónak (Michael Sheen), hogy ez a gyermek nem az a hallhatatlan vámpír, akitől fél.
A Bill Condon által a Hajnalhasadás első részében kitaposott gejlösvényen haladunk tovább, a film felét a klipek teszik ki. Így-szeretlek-úgy-szeretlek klip, mennyire-erős-vagyok-most-már klip, felvezető klip, levezető klip, zenére úszkáló montázsok dost. Az előző részben kritizált túlságosan hosszú játékidő most is fennáll – bizony, bizony, remek kis filmet lehetett volna gyúrni a kettőből: ha ugyanis lefaragjuk a sok ömlengést, egész jó kis dolgok maradnak. Egy nagyon ötletesen és elég látványosan megoldott vége összecsapás például, ami az előző részekre nem jellemző naturalizmussal aprítja a különböző fenevadakat. Vagy egy végre nem emós Bella, akit aktív vámpírként Kristen Stewart szerethetően tud alakítani. Vagy egy sereg színfoltnak tekinthető mellékszereplő, köztük a Garrettet alakító Lee Pace (Zuhanás, Halottnak a csók), akit egyszerűen még sosem sikerült – most sem – felejthetőnek látnom. Persze megmaradnak a korábbi részek gyenge pontjai is: hihetetlen, de Taylor Lautner megint vetkőzik, Robert Pattinson pedig, aki boldog házast alakítván már nem spleenelhet, érdektelenebb mint valaha.
Értékelés: 5/10
