Atyánk, ki vagy…

  • (efes) / PORT.hu

Az a baj az erős érzelmi-indulati töltetű, ráadásul masszív valóságalapon álló filmekkel, hogy viszi magával a nézőt, de nem az agyánál, hanem a szívénél, gyomránál fogva. Az indulat pedig nem mindig jó tanácsadó – mint ahogyan az ebből az Oscar-díjra amúgy méltán jelölt Felperzselt föld című filmből is világosan kiviláglik.

A libanoni polgárháború

A film megértéséhez, illetve képbe kerüléshez szükséges talán néhány szót ejteni az egész történet hátteréről, sőt, közvetve okozójáról, a libanoni konfliktus-halmazról. Körülbelül az 1960-as évek végéig Libanont Közel-Kelet Svájcaként emlegették külföldön, teljes joggal. Környezetéhez képest igen fejlett infrastruktúrája, bankrendszere, az etnikai és vallási sokszínűség miatti toleráns társadalom vonzó céllá tette ezt a sokezeréves országot, mint gazdasági, mind kulturális, mind pedig turisztikai értelemben. Ekkor azonban a térségben, a szomszédos Szíriában, Jordániában, illetve Izraelben begyűrűző ismert problémák miatt muszlim menekültek tíz- és százezrei érkeztek az országba, s ez a hirtelen népességi, egyben vallási és kulturális robbanás, a libanoni muszlimok jelentős népszaporulatával maguk javára döntötték a mérleg nyelvét, a helyi keresztények kárára. Felborult a társadalmi egyensúly. A megnövekedett lélekszámbéli súlyukhoz a libanoni muszlimok természetesen gazdasági és politikai hatalmat is akartak – így elkerülhetetlenné vált a polgárháború kirobbanása. A hajdani paradicsomi ország zűrzavaros káosszá, mindenható hadurak játékterévé vált. Hogy a képlet még ennél is bonyolultabb legyen, a helyzetet súlyosbították egyéb, a gazdag és befolyásos keresztény családok közötti hatalmi harcok is. A Felperzselt föld című film, bár narratívájában világosan jelzi szereplőinek hovatartozását, sőt az egész háttértörténetet, ez utóbbi réteg ellentmondásokkal és konfliktusokkal terhelt világába kalauzolja el a nézőt, egy eredetkutatásos nyomozás keretében.

A sztori

[img id=303624 instance=1 align=left img]A film a libanoni származású Wajdi Mouawad drámája alapján készült. Nem dokumentarista jellegű nézőpontból közeledik azonban a problémához, mint a nemrégiben bemutatott, és hasonlóan Oscar-díjra jelölt, hasonló témájú Libanoni keringő, hanem egy családi természetű nyomozás krimi-szerű keretében mesél a polgárháború valódi természetéről. A Kanadában élő, libanoni származású testvérpár megütközve hallgatja a közjegyző által felolvasott furcsa végrendeletet, melyet édesanyjuk hagyott meg halála előtt. Az irat leszögezi, hogy anyjuk holttestének addig jeltelen sírban, mezítelenül, arccal lefelé kell feküdnie, míg az ikerpár el nem utazik Libanonba és fel nem derítik azelőtt soha nem emlegetett bátyjuk, valamint régen halottnak hitt apjuk személyét. Először az ikerpár lánytagja indul útnak, de ahogyan a múltból egyre több és egyre nyugtalanítóbb igazságra derül fény, úgy ered utána öccse is. A kanadai értelmiségi környezetben felnőtt, oda szocializálódott ikerpár számára brutális erejű a szembesülés származásukkal, a polgárháború utáni Libanon állapotával, az ottani kultúrával, de még súlyosabb élmény megtapasztalni benne saját, személyes sorsukat. A film rendezőjét, a kanadai Denis Villeneuve-öt nem véletlenül választotta a tekintélyes Variety magazin a 10 legígéretesebb filmrendező közé 2011-ben, ügyesen fűzi végig a döbbenetes történetet, egyfajta eredetkutatásos nyomozás vázára. A kisebb aránytévesztéseket bőven ellensúlyozza a téma brutális súlya. Az viszont inkább az író Mouawad érdeme, hogy a sztori, az első képtől az utolsóig ívelő, gyönyörűen felépített allegóriája minden polgárháború ép ésszel felfoghatatlan őrületének – amit Villeneuve aztán ügyesen el tudott mesélni.

Hideg fejjel

nehéz beszélni erről a filmről, hiszen bár egyetlen –óriási– csavarra épül, amit ráadásul a rutinos filmnézők már a film közepe táján ki is szúrnak, mégis olyan hatalmas érzelmi erővel ragadja meg a nézőt az, amit lát, amit szinte felfogni is képtelen, hogy simán továbblendül. Ennek oka, hogy a szerkezet stabil. Csak hideg fejjel, ha a filmben látott történéseket figyelmen kívül hagyjuk (nem tudjuk), akkor látjuk, milyen ügyesen szerkesztett filmet nézünk. Villeneuve-nek ráadásul ízlése is van: nem szemérmeskedik, amikor a szörnyűséget kell megmutatnia, meg is mutatja, azonban tud mértéket is tartani. Emellett tökéletesen látja és tökéletesen láttatja filmje helyszínének és miliőjének jellegzetességeit is. Külön felhívnám a figyelmet a hadúrral való találkozásra, vagy a keresztény nacionalista milícia esetére a busszal – ezek nagyon "ott" vannak, minden szempontból. Kiváló, szintén hiteles színészek vannak a segítségére, elsősorban a testvérpár női felét alakító Mélissa Désormeaux-Poulin, illetve édesanyjaként Lubna Azabal, valamint a különféle mellékszerepeket alakító, konkrétan önazonos helyi figurák. Egy dolog lóg ki nagyon nekem a filmből, jelesül a jelentésében ugyan idepasszoló, ám stílusában, műfajában tökéletesen idegen két Radiohead-szám, melyek gyakorlatilag a film kísérőzenéjét jelentik. Elvisznek, elidegenítenek, ahelyett, hogy behúznának, belöknének. Persze, nem vagyok egy kifejezett Radiohead-rajongó...

Kinek ajánljuk?
- Radiohead-rajongóknak.
- Az érzelmi sokkot kiváltó filmek kedvelőinek.
- Közel-Kelet iránt érdeklődőknek.

Kinek nem?
- Akik kiütést kapnak Thom Yorke nyekergő hangjától.
- Akik az érzelmi kisülések helyett inkább lézerkardok suhogását, vagy éppen tarackok, gépágyúk és automata sorozatvetők torkolattüzeit részesítik előnyben.
- Aki most inkább röhögne egy jót.

8/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu