Az ámokfutó Ezra Miller bocsánatot kért, hogy megőrült, és kezelteti magát

Nyilatkozata szerint a közelmúltban "intenzív, válságos időszakon" ment keresztül.

Ezra Miller teljesen megbolondult, és filmjei helyett ámokfutásának részleteivel van tele a sajtó. Vermonti farmjára korábban befogadott egy 25 éves anyát és annak három, 1 és 5 év közötti gyerekét, csakhogy az egyébként illegális kannabiszfarmként működő ingatlan tele volt fegyverekkel, az egyéves gyereket egyszer egy tölténnyel a szájában látták. A színészt továbbá tavasszal kétszer is letartóztatták Hawaii szigetén: egyszer rendbontásért és zaklatásért (ekkor egy karaoke bárban balhézott), egyszer pedig testi sértésért (ekkor egy privát partin dobott fejbe egy nőt egy székkel). De bekerült a sajtóba az az eset is, amikor egy izlandi bárban fojtogatott egy nőt, miután egy poénját követően nem értette meg, hogy senki sem akarja őt megverni. Augusztus elején pedig az a hír járta, hogy golyóálló mellényben, felfegyverkezve furikázik szerte az Egyesült Államokban, attól rettegve, hogy a Ku Klux Klán és az FBI is üldözi.

Forrás: Tristan Fewings / Getty Images

 

A színész képviselője által a Varietyhez eljuttatott nyilatkozatban Miller megtörte a hallgatását, ugyanis eddig a világ legtermészetesebb dolgának tekintette randalírozását és erőszakos megnyilvánulásait. Bocsánatot is kért tetteiért.

Miután a közelmúltban egy intenzív válságos időszakon mentem keresztül, most már megértettem, hogy összetett mentális egészségügyi problémáktól szenvedek, és megkezdtem a folyamatos kezelést. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akit a múltbeli viselkedésemmel megriasztottam és felzaklattam. Elkötelezett vagyok, beleteszem a szükséges munkát, hogy visszatérjek életem egészséges, biztonságos és produktív szakaszába.

Elég valószínű, hogy e lépés hátterében a Warner képregényfilmje, a régóta készülgető Flash áll, hiszen a színész botrányainál rosszabb sajtót aligha kaphatna egy szuperprodukció. A gyakorlatilag elkészült Batgirlt is kukázó stúdió ugyanis továbbra is a DC képregények alapján készült filmes univerzum egyik alapkövének szánja a világ leggyorsabb szuperhőséről szóló filmet, aminek Miller a címszereplője – a hírek szerint a Marvel mintájára új mederbe akarják terelni, illetve rebootolni a botrányos sztárjaik, újraforgátos és sorozatos kínlódások miatt zátonyra futott DCEU-t, és valószínűleg ennek lenne forrása az alternatív valóságokat is porondra állító Flash, amit a tervek szerint 2023. júniusában mutatnak be. 

(Forrás: Variety)

Címlapfotó: Samir Hussein/WireImage