Manapság már elég nagy lutrinak tűnik egy Bruce Willis-filmet megnézni. Van, amikor az akciósztár belenyúl a tutiba, de sokszor csak egy pocsék alkotást akarnak felhúzni a jelenlétével.
Az igazság nyomában egy sokszor látott, klasszikusnak is mondható történeten próbál csavarni egyet. Hősünk szüleihez látogat nyaralás céljából, azonban eközben rádöbben, hogy édesapja nem diplomáciai ügyekkel foglalkozik, hanem kormányügynökként keresi a kenyerét. Ezt megerősítendő a főszereplő a szeretteivel történő találkozást követően pár perccel már azon kapja magát, hogy családjának nyoma veszett. Más dolga nem lévén, megpróbál utánajárni a dolgoknak, de azt maga sem sejti, hogy mibe tenyerelt bele. Elindul a menekülés és üldözés. No meg az igazság keresése.
Az igazság nyomában azon filmek mostanság egyre gyarapodó sorát növeli, melyek a látszat ellenére nem hollywoodi, hanem európai alkotások, európai helyszínen kerülnek leforgatásra európai színészekkel – csak a meghívott hollywoodi sztár jelenléte, valamint az angol nyelv teremti meg az illúzióját annak, hogy amerikai művet látunk. Persze mindez önmagában véve még nem jelent semmit, számtalan, amerikai produkciókat leköröző európai filmet láttunk már. Az azonban nagyon ritkán sül el jól, ha egy európai film színészekkel és hollywoodi klisékkel akar az amerikai alkotásokra hajazni.
A film egy francia rendező, Mabrouk El Mechri munkája, melyet Spanyolországban forgattak. És milyen jól tették, hiszen a helyszín, az ábrázolt környezet a film egyik legnagyobb pozitívuma, jól esik a megszokott képeken kívül valami újat is látni. Sajnos az újdonság ebben és pár ismeretlenebb arcban ki is merül, Bruce Willis, Sigourney Weaver és az új Superman, Henry Cavill kénytelen ordas közhelyeket kerülgetve dolgozni, sajnos ezek a közhelyek annyira sűrűek, hogy idővel ők is beléjük gabalyodnak. Ráadásul abban sem a színészek a ludasak, hogy egy érzelmi alapokra építő filmben pont az érzelmi kötődést nem sikerül a készítőknek megteremtenie a néző és a főhős között. Egyszerűen nem értjük, hogy miért jó nekünk, ha a főhős „győzedelmeskedik”, nem tudunk szurkolni neki még akkor sem, ha az ellenfelek kifejezetten gonosznak vannak feltüntetve. (Szerencsére idővel kap valakit maga mellé, akinek már lehet szurkolni, akár érzelmi alapon, akár azért, mert igen mutatós teremtésről van szó.) A megvalósítás egyébként technikai szempontokból is igencsak vérzik, egyszerűen nincs ritmusa a filmnek, ilyenkor érezhetjük azt, hogy egy profi vágó mekkorát tud lendíteni a felvett nyersanyagon.
Sajnos Az igazság nyomában a bevezetőben említett pocsék alkotások sorát erősíti, Bruce Willis ezúttal egy nagyon sablonos, klisés, érdektelen történetbe csöppent, mely egyetlen apró csavartól eltekintve semmi figyelemfelkeltőt nem tartogat annak, aki látott már hasonló akció-thrillert Akiket viszont elkerültek eddig a tékás tucatfilmek, nem otthonosak ebben a műfajban, azoknak még lehet, hogy tud újat nyújtani Az igazság nyomában.
