Hosszas hallgatását törte meg a Franciaországban élő lengyel rendezőnő, az 59 éves Agnieszka Holland (A harmadik csoda, Washington Square, A titkok kertje, Megölni egy papot) a Beethoven árnyékában című filmmel. Andrzej Wajda egykori forgatókönyvírója (Ördögök, Danton) és Krysztof Zanussi asszisztense (Három szín: kék) rendezőként jegyzett filmjeire a kíméletlen önvizsgálat és következetesség éppúgy jellemző, mint a finom elegancia. Mondhatni - látszólag - könnyedén beszél fajsúlyos tartalmakról.
Új filmje a német Ludwig van Beethoven (1770-1827) életének utolsó periódusát dolgozza fel, amikor talán a legismertebb (és utoljára komponált) szimfóniája, a IX. születik. A film azonban nem tényadatokon, korabeli levéltári forrásokon nyugvó dokumentum-mozi - ami mit sem von le a hitelességéből -, a benne szereplő kottamásoló, zeneszerző-aspiráns fiatal nőt, a vele való viszonyt hiába is keresnénk a zeneszerző-óriás életrajzaiban. Sajátos liezon alakul ki ugyanis Anna Holtz (Diane Kruger) és Beethoven (Ed Harris) között, egyfajta intellektuális, szenvedélyes románc. Az ifjú és ambiciózus muzsikus lány - ő lehetne az első női zeneszerző - vállalja a (joggal) "emberi szörnyetegnek" tartott mester kedélyváltozásait, az őrülettel határos (mint tudjuk: minden zseni őrült is egyben) kirohanásait, megaláztatásait, csakhogy a közelében lehessen, és valami az isteni fényből, pontosabban hangokból rá is átszármazzon. Ezért szorgosan kopírozza, sokszorosítja a IX. szimfóniával éppen premierre készülő Beethoven kottáit. Eközben mind a kettőjüket egy-egy magánéleti teher teszi próbára, a zeneköltőt méltatlan unokaöccse (Joe Anderson) iránti rajongása (a fiú csak a pénzét akarja), a leányt egy építészmérnök (Matthew Goode) kimódolt szerelme (a férfi inkább csak a testiségére vágyik).
A részben Kecskeméten - az ottani színházban, szimfonikusokkal és pedagóguskórussal - forgatott filmben eleinte furcsa a "kopaszodó férfiként megszokott" Harrist beethoveni oroszlánsörénnyel látni, alakítása azonban olyannyira meggyőző, hogy hamar félretesszük a kételyeinket. A film egyik legerősebb jelenetsora a híres zenemű bécsi bemutatója, amikor Anna segít a süket mesternek a vezénylésben, és persze akkor fut jólesően a hideg a hátunkon, amikor felcsendül - inkább: feldübörög - a kórus és az Örömóda hangjai. No igen, mint tudjuk: Beethoven a zene Mozartja? Holland ugyan már forgatott egy határozottan eredeti "kvázi életrajzi" filmet művész-zsenikről (Teljes napfogyatkozás), most képtelen lemondani a zenei biográfiai és történelmi filmek kliséiről. Nagyszerű képességeiről akkor tesz tanúságot, amikor úgy "vitatkoztatja" két főhősét a végső kérdésekről (például: isten és a zene), hogy egy félmondatra sem tűnik kimódoltnak.
