Az ember bemegy a moziba és megnéz egy filmet. Tudja, hogy amit lát, az fikció: írók, forgatókönyvírók, rendezők, színészek és a filmes stáb többi tagjának munkája. Ha azonban Spike Jonze-ról van szó, akkor nem lehetünk ebben ennyire biztosak. Lássuk, kik a valós figurák: Spike Jonze filmrendező, Charlie Kaufman forgatókönyvíró. Közös munkájuk az 1999-es John Malkovich menet (Being John Malkovich). Valós személy továbbá Susan Orlean írónő, aki a szintén valóságos John Laroche amatőr orchidea-termesztő élettörténetéből könyvet írt The Orchid Thief címmel.
A történet a Being John Malkovich című film forgatásán kezdődik, és ezzel máris elmosódik a valóság és a fikció határa. Nicolas Cage egy szorongó, zárkózott, Woody Allen szerű forgatókönyvírót alakít, aki a sarokban meghúzódva figyeli a forgatási szünetben a stábot, mert ő nem más, mint Charlie Kaufman. A filmes Charlie azt a feladatot kapta, hogy készítsen forgatókönyvet a fent említett Orlean-könyvből. Ha most ehhez hozzátesszük, hogy a valós Charlie Kaufman is ugyanezzel foglalkozik, akkor megérkeztünk Spike Jonze világába. Itt azonban létezik egy másik, a valóságosra sokkal inkább hasonlító Kaufman is: Donald, aki Charlie ikertestvére. Így tehát Nicolas Cage két, egymással teljesen ellentétes személyiséget alakít. Hogy Donald Kaufman hogyan került az Adaptáció stáblistájára, mint társ-forgatókönyvíró, ezen a ponton talán már nem is érdekes. Mint ahogyan az sem, hogy a film végén (a stáblista után) az alkotást a néhai Donald Kaufman emlékének ajánlják. De lesz itt még szó Charles Darwinról, valamint a méhek és az orchideák különös, szexualitással vegyes szimbiózisáról, amelyet természetfilmbe illő, igényesen felvett képsorok illusztrálnak, nem beszélve a fél percbe sűrített teljes földi evolúció ránkborításáról.
Charlie Kaufman a filmben nem képes megbírkózni a megtisztelő feladattal, hogy ellentétben eddigi munkáival, ezúttal egy "idegen", kész műből alkosson filmes forgatókönyvet. Pedig Laroche úr nem mindennapos figura: egy külsejében teljesen átlagos és igénytelen ember, akit legbelül valami végtelen szenvedély éltet, és költői gondolatok birtokosa. Múltja fordulatokkal teli és egy tragédiától terhes, ennek ellenére boldog ember.
Szerencsére azonban itt van nekünk (pontosabban Charlie-nak) Donald, aki fivére nyomdokaira lép, ám ehhez sokkal trendibb megoldást választ: részt vesz egy hétvégi forgatókönyv-író szemináriumon, amely után azonnal neki is lát debütáló "művének", egy klasszikus és agyoncsépelt elemekből építkező, ámde a hollywoodi igényekhez tökéletesen illeszkedő, "piacképes" thriller megírásának. Elég komoly kritika lehet már önmagában az a tény, hogy 3 nap alatt bárkiből filmes alkotót faragjanak (a tanfolyam vezetője egy élő karikatúra), mindezt csak kiemeli a kontraszt, amit az igazi művész, Charlie Kaufman szembeállítása okoz. A határidő azonban szorít, Charlie egyre reménytelenebbül próbálja a magánéletét belefűzni a munkájába, hogy végre beinduljon az alkotása, mialatt Donald - ugye megmondtuk előre - hatalmas sikert arat a piacképes művével. Kézenfekvő az ötlet, hogy Charlie munkáját is az iparszerű filmtrend mentse meg. Donald közbelép, és felgyorsulnak az események.
Furcsa dolgok derülnek ki az írónőről és riportalanyáról, igazi hollywoodi pörgés indul be: titkos szerelmi szál, autósüldözés, életveszélyes helyzetek, gyilkosság, tragikus végkifejlet. Mindez azonban egyáltalán nem változtat a film különös hangulatán, amelyet egyébként a Being John Malkovich-ból már ismert Carter Burwell eredeti filmzenéje észrevétlenül támaszt alá.
Spike Jonze elmosta a határt a valóság és a fikció, a vágyálmok és az igazi élet között, ugrált térben és időben egyaránt, de mindezt úgy tette, hogy a céltalan hatásvadászatot messzire elkerülte. A Being John Malkovich után ismét egy elvarázsolt filmet kaptunk: a legegyszerűbb, legelemibb és legmélyebb emberi érzések vázára felépített fordulatos valóságmesét.
