Budapest, a paradicsom

  • -ts- / Mancs

Vagy: Budapest, a pokol? Ja, az is lehet, különösen a tekintetben, hogy aki dudás akar lenni, hova kell annak menni. Azaz utazni. Milyen szerencsések is vagyunk mi, pestiek, egy villamosjegy áráért úgyszólván ölünkbe hullana az önismeret, ha tudnánk erről a lehetőségről. Sebaj, majd eztán. Nem így Mitch. Kaliforniából érkezik, hogy átessen pokoli (paradicsomi, máig nem tudom eldönteni) viszonyaink közt ezen a húszévesforma legények számára kötelezőnek tűnő fejlődéstörténeten. Kell-e mondani, nem is kimondottan önszántából jön. Apjával, a családi sebektől űzve vadul asszimilálódni és (elsősorban is mint a legkézenfekvőbbet, a nyelvet) felejteni igyekvő Kulka Jánossal, aki nem csak ebben hasonlít John Lurie-ra a címünkben megidézett műből, csak hát a korkülönbség, ugye. Az életkorbéli meg a történelmi: mindkettő dacára azért a kilencvenhét perces játékidő alatt szembejön párszor Jim Jarmusch, és akkor kezdeni kell vele valamit. Az a jó (akkor jó), ha sikerül kicselezni, az a kevésbé jó (akkor rossz), ha csupán egy "korszerű" göncöt sikerül jöttiben ráhúzni.

Ha már a korszerűségnél tartunk, Mitch nem is annyira dudás (jelen esetben zongoraművész, ezt kedves édesapja erőltetné lendületesen), hanem dj akar lenni, szintén zenész, tudjuk, a legjobb didzsék Kaliforniában és Pesten teremnek. Azaz a naprakészség telibe van itt trafálva, bár kiterjedt további ez irányú igyekezettel találkozhatni végig, amitől kicsit azért falnak lehet menni, még ha nem is annyira, mint a hasonló magyar törekvések legtöbbjekor. Ezt elmesélem.

Hogy Mitchünk mit talál itt az európai csatlakozás (ami persze egy tiszta amerikainak smafu) küszöbin. Ez Kulkát sem érdekli egyáltalán, őt a családi múlt nyomasztja veszettül, amit morózus grimaszok sorával tudatosít, atyja lépcső általi halálának alkalmából. Nincs okunk reklamálni, ez a küszöbkor minket se érdekelne, csakhát mi nem tudunk átnézni rajta. Genyszterizmus van, drog és pornó, voltaképpen visszafogottan elővezetve, s ez dicséretes, bár kizárólag a honi korfestői szándékok előzménykénti ismeretében. Rudolf Péter például - a szerep komolyságához illő egy-két kilogrammal súlyosbítva - elég szórakoztató maffiózót ad, bár arcpirítóan könnyedelmes rendőrkézre jutását csak egy amerikai képzelheti ilyennek. Nem néztem utána, a stáblistából és a szemlekatalógusból amerikai-magyar koprodukcióra következtetek. Mitch már odahaza, a neccről (szokása neki arra és diszkóritmusra maszturbálni) kinézi magának Gryllus Dorkát, aki egy Budapest Café nevű obskúrus csehó honlapján mutatja magát mint műbőrbe öltözött szado-mazo díva. Megérthetjük Mitchet: kétségkívül jó műbőr.

Nos, e pokoli Budapest Café lenne a korhű pesti éjszaka, amit józanul csak a családi kötelékeknek tudhatunk be, vagy annak, hogy az alkotók nem jártak még Pozsonyban, és akkor még mi se ragadtattuk magunkat túl messzire, pláne földrajzilag. Ebből a szempontból éppenséggel szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy momentán nem Amerikához akarunk csatlakozni. (Egyéb szempontok, hála istennek, nem tartoznak egy filmbeszámolóba.) Mitch pedig jobban tette volna, ha az amerikai nagykövetség honlapjára is hokizik kicsit, mert ott állítólag van egy lista az olyan helyekről, ahol ötven dollárt van pofájuk elkérni egy kóláért: a mondott üzemegység azon listavezető nyilván. Nem a nemzeti büszkeség beszél belőlem, hanem az unalom.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu