A Vidnyánszky Attila által rendezett Bolha a fülbe előadásában gyakorta felhangzik Bizet operájának egy-egy motívuma, míg az Új Színház premierjének díszlettervezője meg is rendezte a Carment a Magyar Színházban, melynek igazgató-főrendezője viszont az Új Színház komédiájában aratott megérdemelten nagy sikert alakításával. Az élet tehát nem csak Georges Feydeau klasszikussá vált bohózatában bonyolult és szövevényes.
Az egyik asszonynak sok is a jóból, a másik pedig kevesli férjura teljesítményét és megcsalásra gyanakszik. Az egyik férfiúnak túláradó az energiája, a másik viszont kornyadtan szabotálja házastársi kötelességének teljesítését. (Ámbár isten tudja, mitől is kötelesség ez...) A két barátnő tehát utána akar járni a dolgoknak, névtelen levélben próbára téve a csapodárnak hitt férjet. Íme a Bolha a fülbe alaphelyzete, amely bonyolódik még néhány szexéhes férfi és nő keresztbe-kasba vágyával, hasonmással, félreértéssel, féltékenységgel és kergetőzéssel a bohózat folyamán.
Szergej Maszlobojscsikov színpadképének köszönhetően finom szecessziós hangulattal kezdődik az Új Színház előadása, hogy aztán hamarosan kergült futkározáson, kánkán- és tangótáncikáláson keresztül groteszk jelenetek sora kövesse a lírai kezdetet. A rohangálás kissé művi és kimódoltan megkoreografált is lett azáltal, hogy a szereplők a jelzett díszlet folytán a forgószínpadon futkorásznak csupán, nem pedig a Tüzes Kandúr egyik szobájából a másikba. Vidnyánszky gondosan ügyel arra, hogy minden mondatra jusson egy poén, hogy valamennyi szót eljátsszanak, hogy stílusparódiák sora és színészi sziporkák tegyék vidámmá az estét. A helyzet azonban sokszor ellene játszik, és paradox módon ott pergőbb az előadás, ahol lassabb a játéktempó, s ott "ül le" a cselekmény, ahol fergetegesnek diktált a ritmus. Ebből következően az első rész a legjobban sikerült az előadásban, míg a folytatás kissé zötyögősebben követi az előzményeket.
Az első felvonást Iglódi István uralja elképesztő komédiástudásával, érthetően érthetetlen beszédével, kimeríthetetlenül finom humorérzékével és ripacskodó tapasztalatával, a másodikat a megejtően tehetséges, végre magyarországi színpadon is feltűnő Trill Zsolt parókától és bajusztól is megszabaduló, meglepő kivetkőzésével és groteszk fordulatot vett udvarlásával, míg a harmadikat Gáspár Sándor fregoliszerepében, ám ennek a kettős figurának megjelenítése nem eléggé kitalált egyelőre - remélhetőleg az idővel felszabadultabbá és kicsiszoltabbá válik ez a szál is.
De van itt őrült(en féltékeny) spanyol Helyey László remek elővezetésének köszönhetően, melák és szereleméhes angol Hobo megformálásában, kikapós menyecske a buján spárgázó Tóth Auguszta jóvoltából, dorombolóan ijedt, temperamentumosan vágyakozó asszonyka (Györgyi Anna), a spanyol temperamentummal rutinosan elboldoguló feleség (Bánsági Ildikó), sármos doktor (Hirtling István), katonás kupiparancsnok (Dengyel Iván), a forgatagban megszédülő útakadályt képező madame (Tordai Teri), felszarvazott férj (Nagy Zoltán), alibibeteg bácsika (Kisfalussy Bálint) és nyalka londinerek, ennivaló szobalány, vörös bugyogósan készséges lánykák hada. És akad ügyesen használt zenei dramaturgia, finom és kevésbé finom ötletek, játékosság és jókedv, derű, móka, kacagás ahogy ennek már egy francia marhaságban lenni kell...
