Valaha a Balatonnál állt egy kis sziget, ezen pedig egy vár, majd később épült rajta egy kis kápolna.
Ezt a néphit szerint negyven halász építette, akik egy hatalmas vihar után szerencsésen megmenekültek, egy óriási jégtáblán sodródtak ki a partra, de sajnos hat társuk odaveszett a tóba a cudar időben.
Arról a kis dombra épült kápolnáról van szó, amelyet 1739-ben állítottak fel Vonyarcvashegyen. De állítólag ez csak legenda, ugyanis egy freskótöredék arról tanúskodik, hogy az építmény már 1622-ben állt. Ami az igazság lehet, az az, hogy a halászok hálából 1739-ben kijavítgatták a kápolnát, és megfestették menekülésük történetét – ennek 1964-ben nyoma veszett, a kápolnában ennek a másolata látható.
A 18. század végén a feljegyzések szerint remeték vették birtokba a szent házat, kiválva a keszthelyi ferences rendházból, a közelben lévő Remetekert név utalhat egykori ottlétükre.
A kápolna körül temetkezési helyet találhatunk, ide az ötvenes évekig a vashegyi lakosokat temethették.
A dombtetőről csodálatos kilátás nyílik a a Keszthelyi-hegységre és a Balatonra, és a "tanúhegyekre". Ez a dolomitdomb a helyen lévő leírás szerint a földmozgásokkal alakult ki.
A kápolna Vonyarcvashegy és Balatongyörök között található, megközelíthetjük biciklivel és autóval egyaránt, remek kirándulóhely, felfelé sétálva gazdag növény- és állatvilággal találkozhatunk, a dombtetőn pedig a fából faragott feszületeket, szobrokat csodálhatjuk meg.
Ezen a helyen minden év augusztusában megemlékeznek erről a legendáról, és az egybegyűltek tiszteletüket fejezik ki az egykori és mostani halászok előtt.
(Fotók: PORT.hu)