Az ország neve eredetileg, guaraní nyelven annyit tesz: a festett maradak folyója. A gyönyörű nevet Uruguay hatalmas, színes madárkolóniáiról kapta, melyek az ország nagy folyói, a La-Plata és a Río Negro mentén élnek. A nedves szubtrópusi éghajlatú, füves pusztákkal takart országban szinte mindig meleg van – ritkán forró és sosem fagypont körüli – viszont gyakran erős szelekkel lökdösi a pamperó, avagy a pampák felől érkező hideg szél. A spanyolajkú Uruguay gasztronómiájában kevéssé őrizte meg őslakosainak szokásait, inkább a hódításokkal érkező olasz, spanyol és portugál konyhából alkotta meg szakácsművészetét, francia és német elemekkel tarkítva, igen eredeti elegyet létrehozva.

Miből főzzünk?
Egyszavas válaszunk van rá: húsból. De tényleg. Természetesen sok a húsimádó ország – mi sem vagyunk kifejezetten közömbösek a témában – de Uruguay mindenkit felülmúl húsevésben. Zöldséget szinte soha nem használnak, egyedül az olasz konyhából átemelt pastákat és egyéb tésztaféléket készítik köretként. Kedvenc húsuk a marha, amit szénen grillezve fogyasztanak, steakként sütnek meg vagy szendvicsbe aplikálják, de hatalmas népszerűségnek örvendenek a némethonból átemelt frankfurterek, azaz különböző virslik és kolbászok. Az óceán mentén természetesen populárisak a tenger ajándékai is, azonban nem alakult ki nemzeti halas ételük (mint mondjuk a portugáloknál a 365 féle módon készített tőkehal), hanem az áramlatnak és az aznapi fogásnak megfelelően variálódnak a partmenti bodegák halkínálatai. Ha kiemelnénk párat, akkor kedvelt halétel a sózott tőkehal (bacalao), a tintahal és a polip. Tészták között szinte a teljes olasz palettát megkapjuk: a raviolitól kezdve a fettuccinén át a cannelloniig mindenféle tésztát fogyasztanak, de ugyanilyen gyakori a polenta, a gnocchi, a pizza, a fainá és a focaccia is. Zöldséget tényleg nem kapunk magában, legfeljebb változatos szószaikhoz használják. A többség itt is mediterrán ízvilágot hoz: paradicsomos alapú, bazsalikommal ízesített szószok mindennaposak, viszont érdekes módon ritkán használnak pesztót. Italaik közül a legeslegfontosabb versenyző – azaz nem is versenyző, inkább koronázott győztes – a nemzeti italként számontartott mate tea. Alkoholból szintén helyi specialitás a Grappamiel és a Cana Grappa, melyek mézzel vagy egyéb hozzávalóval készült, grappa alapú égetett szeszesitalok.

Parrilla parti, mate, asado és egy csipet chimmichurri
Ha Uruguay, akkor húsok, ha pedig húsok, akkor parrillák. Parrillának hívják azokat a grillházakat, ahol töménytelen mennyiségben készülnek a változatos alakú és nagyságú marhahúsok, kolbászok. A grillezés terminusa igazából össze is mosódik több húsétel nevével, így a parrilla, amely eredetileg nyílt tüzes, szenes grillezést jelent, parrilladaként marhahúsos tálat jelent. Ugyanez a helyzet az asadóval, amit alapvetően a barbecuezásra (valamint annak számos technikájára) használnak, viszont a fémrácson megsült húshalmokra is ugyanezt a szót mondják. Nemzeti ételük még a chivito, ami egy laktató steak szendvics sonkával, sajttal, paradicsommal, salátával (hopp, zöldség!) és majonézzel. A német frankfurtereket két ételükben használják leggyakrabban: a choripánban, ami grillezett kolbászt jelent baguette-tel és a panchoban, ami tulajdonképpen Uruguay hot-dogjának tekinthető és zsemlében adják, sok ketchuppal, mustárral és majonézzel. Ezek után nem meglepő, hogy a helyiek sokszor ragadozóként jellemzik magukat határtalan húsfogyasztásukkal. Letérve a teljesen húsokkal kövezett uruguayi útról, akkor az olasz konyhából átvett ételek következnek. Majd' minden étteremben kapni tésztát és pizzát is, amit a helyiek sokszor kenyérrel fogyasztanak (oka rejtély, elméletileg azért, mert a helyi fehér kenyér nagyon olcsó, valamit az óriási adag tuco szószt locsolnak rájuk, amit tunkolni kell), de töltve és grillezve is készítenek pizzákat.Hamár szószok, akkor nem maradhat ki a chimmichurri nevű, szinte mindenhez használt zöld szósz. Alapját finomra vágott petrezselyem képzi, melyre jön a darált fokhagyma, olívaolaj, oregánó, és fehér vagy vörös borecet.

A húsok után az uruguayiak kulináris rajongásának tuti második befutói az édességek: a dél-amerikai nép imádja a desszerteket.

Vajas croissant-tól elkezdve, német almás pite, meggyes csokitorta, chajá (gömb alakú, krémmel és lekvárral töltött piskóta), garrapiñada (teljes diópralinék, kókuszba, vajba és cukorba forgatva), a franciáktól crème caramel, a spanyoloktól churros.. felsorolhatatlan mennyiségű és eredetű desszert, melyekre mind csorgatják a fájdalmasan finom dulce de lechét, azaz a karamelles tejet.

Az ország nemzeti öröksége a mate tea, melynek a legkomolyabb fogyasztási hagyománya van minden család otthonában, így szinte egy kávézóban vagy étteremben sem kapható. A grappa alapú italok viszont annál inkább, így ha szerencsénk van, és az Argentína mellett Uruguayból is eredő tangó szól mellettünk, akkor a tánchoz ihletet meríthetünk a mézes grappával, a Grappamiel-lel.

Magyarországon még nincs külön uruguayi ételekre szakosodott étterem, viszont érdemes nézelődni, mert például a Szimpla Kert többször is rendezett parilla partikat. Ha épp nem, akkor a dél-amerikai virtus követéséhez azt javasoljuk, hogy áldozz egy gigantikus grillpartival (parrillával vagy asadóval) egyrészt az uruguayi konyha szépségeinek, másrészt használd ki az utolsó, még egész meleg őszi napokat!

Összefolyt a nyál a szádban? Semmi vész, jövő héten elviszünk egy kis északi gasztrotúrára a vikingek földjére!