Elhunyt Móricz-Sabján Simon fotóriporter

A 42 éves fotós alig pár hete kapta meg élete legfontosabb díját.

42 éves korában meghalt Móricz-Sabján Simon, aki fotósként és dokumentarista fotográfusként dolgozott. 2003-tól a lap bezárásáig a Népszabadság munkatársa volt, 2016 végétől a Manager Magazin és a Világgazdaság fotográfusa.

Napilapos munkája mellett sok időt szánt a személyes anyagai elkészítésére, elsősorban az emberre és környezetére koncentrálva, legyen szó akár egy társadalmi problémáról, akár hétköznapi történetekről. Hosszabb ideig, akár évekig is foglalkozott egy-egy témával.

Díjat felsorolni is nehéz lenne, munkáival számos külföldi és magyarországi elismerés mellett 43 alkalommal nyert díjat a Magyar Sajtófotó Pályázaton, közöttük háromszor a MÚOSZ Nagydíját, 6 alkalommal a Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját és háromszor a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat.

2009 és 2012 között Pécsi József Ösztöndíjas, több alkalommal nyert NKA-ösztöndíjat, illetve 2012-ben Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat. 2013-ban Népszabadság-díjat, 2015-ben Hemző Károly-díjat kapott. 2021-ben a Mediaworks-fotópályázat nagydíjasa volt.

2022-ben elnyerte a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. (E rangos elismerés apropóján az Index Nagykép rovatában válogatás jelent meg a díjnyertes képeiből.)

Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek fotográfiái, köztük 3 önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Várkert Bazárban, illetve többek között Arlesban, Barcelonában, Chengduban, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban.