Fuss, római, fuss!

Neil Marshall 2005-ben az új brit közönségfilm jelentősebb alakjai közé került Barlang (The Descent) c. méltán elismert horrorjával. Amit ott és akkor felépített, azt két éve majdnem teljesen lerombolta a Végítélet (Doomsday) megrendezésével, mely szörnyen félresikerült, nulla tempóval és arányérzékkel megátkozott, már-már paródiaszerű fércfilm lett, és szégyent hozott a poszt-apokaliptikus akciófilm műfajára. A kilencedik légió épp ezért vált presztízsfilmmé, hisz csak megtekintése után tudunk érdemben nyilatkozni Marshall rendezői-szerzői képességeiről.

A kilencedik római légió mítoszát Marshall adott alapként használja. Így szerencsére sem történelmi oknyomozó riportot, sem pedig a manapság oly divatos demitizált realizmust nem látunk. A rendező, szándékosan nem törődve a mítosz történelmileg lehetséges realista kontextusaival, régészecset helyett pallossal kezd vizsgálódni. Fókuszpontjában pedig egy pár fős egységre koncentrál, akik szerencsésen túlélték légiójuk pusztulását: céljuk a hazajutás, amihez azonban túl kell élniük a pikt nyomkereső horda gerillatámadásait is. Marshall így harmadszor teszi meg a túlélésért folytatott elkeseredett harcot alkotása gerincének, mely jelen esetben a rideg skót felföld hangsúlyos jelenlétének, a vérre menő római-pikt kulturális különbségek bemutatásának és a folyamatos aktuálpolitikai utalásoknak köszönhetően jócskán működőképesebbé és mélyebbé válik, mint a Végítélet esetében volt, a Barlang kisúlyozottságát azonban csak néha, alulról súrolja.

Durván a film kétharmadát teszi ki a bujdosás, a menekülés, és Marshall láthatóan érti is mindennek a kémiáját. Izgalmas, olykor némi suspense beemelésével feszültté húzott, kegyetlen és pörgős akció-füzérként folynak egymásba ezek a jelenetek, melyek egyértelműen a film legerősebb pontját képezik. Míg a menekülések sodrát Marshall szépen időzített totálokkal, légi felvételekkel és az elképesztően vészjósló táj vágóképeivel tördeli finom ritmusba, addig a harcjeleneteket sajnálatos módon a mostanában túl gyakran látott, minden élvezetes részletet elmismásoló testközeli gépállásokból, epileptikus vágásokkal mutatja be. A tempó így ugyan nem foszlik szét, azonban e kőkemény szekvenciák alatt nem ajánlatos pislogni, ha minden naspolyaként szétfröccsenő koponyát látni kívánunk. Példának okáért a légió lemészárlásának jelenete alig érzékelteti az egymásnak feszülő erőket, csupán vériszamosan kapkodó képcsomót látunk, mely egyértelműen a Gladiátor nyitócsatájának tesztoszteronnal és belekkel dúsított mása.

Az akció-kaland-pörgéseket megszakító, karakter- és történetábrázolást továbbvivő párbeszédes jelenetekkel sincs különösebb baj. Egyes dialógusok kifejezetten szépek, egymondatos minimalizmusukat Marshall bajtársias, elegánsan tahó humorral díszíti, s ezen jeleneteknek hála pont annyira ismerjük meg a szereplőket, amennyire szükséges. A hányatott sorsú multikulturális csapat egyik tagja sem született római, s mindegyikük csak egy fogaskerék a háttérben végig jelenlévő, döntésképtelen hatalmi gépezetben. Féltucatnyi leírható, járulékos veszteség. Egyszerű harcos lelkek, akik elhagyatottságukban saját magukért harcolnak, a Birodalom eszméi, érdekei, parancsai nélkül csupán hazavágyó porszemek a széllel szemben. Ezért mondható jogosnak és példaszerűnek a film - amúgy irtózatosan blőd és elnyújtott epikába fullasztott - zárlata. Hadrianus nem vonul ki, nem győzedelmeskedik. Falat épít, határokat szilárdít, de már későn bármihez. Ugye ismerős?

Ez a nyirkos, hideg és aktuális reménytelenség azonban szörnyen bután hígul fel a teljesen felesleges romantikus szál beemelésével. Arianne (Imogen Poots) jelenléte a folk-fantasy egyszerűsítő kétpólusúságával ülteti le az addig nagyon vérgőzös történetet. Angyali teremtményként egyértelműen ellenpontozza, és sajnos egyidejűleg ki is oltja Etain (Olga Kurlyenko már-már túl kemény alakítása) sátáni, nagyjából hihető karakterét. Hasonló elbillenés érezhető a Quintus Dias (Michael Fassbender kisujjból hozza) narrációjánál is. Eleinte szépen alapozzák meg az atmoszférát ezek a magasztos, mégis csipetnyit cinikus és rezignált gondolatok, azonban a film közepétől semmi jelentőségük nem lesz, ráadásul néha a képkivágatban látottakat mondja fel, ami szabályosan amatőr húzás.

A kilencedik légió több súlypontbeli figyelmetlensége ellenére egy közepesnél kicsivel jobb, csak részben szórakoztató peplum-akció-mozi, mely politikai odamondásával, gore/slasher jellegű durvulásaival, tájkép-esztétikájával sok örömteli percet okozhat az erre vágyóknak. Azonban Neil Marshallnak legközelebb nagyobbat kell dobnia, hogy igazán bízhassunk képességeiben.

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu