Régi filmes fogás különböző szemszögekből mutatni meg ugyanazt az eseményt, a Nyolt tanúban mégis jól működik. Talán azért, mert egy valóban jól megkoreografált merénylet puzzledarabkáit rakosgathajuk vele egymás mellé.
Ráadásul a helyszín sem akármilyen: Salamanca főterén, egy terroristaellenes csúcskonferencia alkalmával merényelik meg a világ rendőrségének főnökét, azaz az USA aktuális elnökét. Méghozzá nagyon agyafúrt módon ? a rosszfiúk most valahogy mindig egy lépéssel a jók előtt járnak, és ez meglepő. A filmben el is hangzik, hogy az amerikaiak arroganciája nem engedi, hogy akár csak gondoljanak is arra, hogy az ellenfél okosabb náluk. Ez persze oltári nagy hülyeség, de ahogy egyre újabb és újabb részletek derülnek ki, egyre inkább elhisszük, hogy egy ilyen jól kitervelt akció akár még a valóságban is működhetne.
De persze, ha jobban belegondolunk, dehogy. Nem csak hogy a merénylet és a nyomozás részleteiben vannak logikátlanságok (egy rendőrigazolvány felvillantásával gyakorlatilag az elnöki szék mellé lehet kerülni, na persze), de óriási bakik maradtak a filmben. Az egyszer már lezúzott autó újrafényezve folytatja az amúgy látványos, de kicsit kötelességszerűen letudott kergetőzést, egy kisgyerek ugyanolyan gyorsan ér a helyszínre, mint azok, akik mentőatóval száguldanak át a fél városon, vagy mint az edzett FBI nyomozók, akik egy cseppet sem pihennek útközben, hiszen a rosszfiúkat üldözik.
Ezek a hibák még nem derülnek ki a film első felében, vagy azt hisszük, hamarosan magyarázatot kapunk rájuk a többi kérdéssel együtt ? de mire a végefőcímhez érünk, a kérdőjelek nem fogynak el, sőt. Úgyhogy erős kezdés után (tényleg lélegzetelállító az első fele, látványban és izgalomban is) kapunk egy jól elszúrt második félidőt, és egy tucat-befejezést.
Ez pedig épp csak arra elég, hogy bosszankodjunk egy nagyot.
